logo

VIII Sextilis AD

Újra Pompeius mellett.

Caesar egy közvetítőn keresztül az üzente neki: legjobban tenné, ha hozzá csatlakoznék, az ő oldalán biztonságban lehetne. De ha ezt nem akarja, maradjon semleges, elég öreg ő már ahhoz, hogy ezt megtehesse. Menjen el Görögországba, és várja meg békében, míg elmúlik a vihar. De Cicerót vérig sértette az üzenet.
Miért nem maga Caesar személyesen fordult hozzá ezzel a tanáccsal? Úgy látszik, efölött érzett bosszúsága is hozzájárult ahhoz, hogy most már azért is Pompeius oldalára álljon. Pedig itt is ugyanúgy gondolkoztak róla, mint a másik táborban. Meg is mondta neki maga Cato, Caesar legelfogultabb ellenfele: ő, Cicero, igazán megtehette volna, hogy félreáll; tőle senki sem várta volna, hogy Pompeius oldalán kockáztassa az életét.

Nem is bízott rá Pompeius sem egész idő alatt semmit, inkább hagyta, hogy ott ténferegjen közöttük. Csak amikor a pharszaluszi csatában úgyszólván minden elveszett, maga Pompeius odébb is állt már, akkor ajánlotta föl - ezúttal éppen Cato -, vegye át Cicero a maradék sereg parancsnokságát, hiszen ő consul is volt egykor. De most az egyszer volt Ciceróban elég politikai előrelátás ahhoz, hogy ezt ne fogadja el.
Inkább hazament Itáliába, és várta az alkalmat, hogy - miután rosszul választott - hogyan béküljön ki most Caesarral. Ez nem is lett nehéz. Caesarban volt annyi tapintat, nagyvonalúság, hogy szinte szó nélkül napirendre térjen a történtek fölött: kitüntető előzékenységgel, jóakarattal fogadta öreg barátját.

Caesar csakugyan nagyra becsülte az ünnepelt szónokot. Nem volt kifogása még az ellen sem, hogy Cicero védjen a nyilvánosság előtt olyan valakit, akit ő, Caesar különben el akart volna ítéltetni, és aki később csakugyan részese lett a Caesar ellen szőtt összeesküvésnek. Nagy egészében azonban Cicero, miután sikerült rendeznie ügyét Caesarral, most már csakugyan visszavonult a magánéletbe; tusculumi birtokán - a Tusculanumon - lázas irodalmi tevékenységbe kezdett.
Ebben az időben írta - vagy inkább: fordította-átdolgozta görögből - filozófiai munkáit, retorikai műveit. (Rendkívül élénk levelezést is folytatott - már korábban is - Atticusszal és számos más barátjával.) Rómába már csak ritkán látogatott be, akkor is főként azért, hogy Caesarnál tisztelegjen, és hogy részt vegyen a Caesar számára kitalált kitüntetések, új címek szenátusi megszavazásában. Nem tudott azokról a tervekről sem, amelyek i. e. 44. március 15-én Caesar meggyilkolásához vezettek. Pedig ő volt Brutus egyik legjobb barátja. De úgy látszik, az összeesküvők nem bíztak benne.

Amikor viszont megtörtént a döntő esemény, egyszerre ott volt ő is a szenátus ülésén, amelyet a consul Antonius hívott össze. Sőt, kihasználta a Antoniusnak egyelőre óvatos, kétszínű magatartását, és ő, Cicero nemcsak amnesztiát, hanem mindjárt provinciát is követelt a Caesar-gyilkosoknak, Brutusnak és Cassiusnak.
De a „kibékülés" nem tartott sokáig. Cicerónak hamarosan azt kellett tapasztalnia, hogy Antonius valójában Caesar örökébe akar lépni. Erre ő bizalmatlanul félre akart állni. Antoniustól félve azt tervezte, hogy elmegy - legalább egy időre - megint Görögországba. De aztán csak nem került sor erre. Hamarosan újra visszasodródott a politikába, különösen akkor, amikor megjelent a színen Julius Caesar örökbe fogadott fia, Octavianus, az „ifjú Caesar".


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985.