logo

VIII Sextilis AD

Catilina.

Az előkelő származású, de elszegényedett és züllött Sergius Catilina korábban Sulla feketelistáit használta ki a meggazdagodásra. Nem kímélte a proscriptiók során állítólag legközelebbi rokonait sem. De az így szerzett vagyon nem sokáig tartott. Hamarosan Sulla halála után ott találjuk Catilinát megint azok között, akik az adósságok eltörlését követelik, és a gyors meggazdagodás reményében újabb proscriptiókat terveznek.
68-ban praetor lett. Ez ugyan még nem tette lehetővé anyagi ügyeinek a rendezését: az ilyen hivatalok után nem járt fizetés Rómában. De annál több reménye lehetett arra, hogy majd a praetori év után, mint Afrika helytartója, kárpótolja magát. Aztán még továbblépett volna ezen az úton, amikor i. e. 66-ban visszatérve Afrikából consul akart lenni. Meg is állapodott már titkon kb. 400 előkelő, hasonlóképpen elszegényedett fiatalemberrel a politikai haditervben: consullá választatják Catilinát, ő pedig azzal kezdi majd hivatali működését, hogy bejelenti az adósságok eltörlését.
Ez volt az ún. első Catilina-összeesküvés.

De megbukott ez a terv azon, hogy közvetlenül a választás előtt vádat emeltek Catilina ellen az Afrikában elkövetett zsarolásokért; ezért neki önként vissza kellett lépnie a jelöltetéstől. Igaz, később sikerült hatálytalanítani a vádat, de ez már nem segített azon, hogy közben megejtették a választást. Catilina helyett egyelőre két Cinkosát jelölték consulnak. De ezzel sem értek célt: utólag kiderültek a választásnál űzött visszaélések, s ezért megsemmisítették a választás eredményét: más consulokat választottak helyettük.
Erre az összesküvők komolyabb lépésre szánták el magukat: úgy döntöttek, hogy azon a napon, amelyiken a két újonnan megválasztott consulnak el kell foglalnia hivatalát, elteszik őket láb alól - több más kiszemelt áldozattal együtt, és azt a kettőt kiáltják ki consulnak, akiknek megválasztását a szenátus érvénytelenítette. Az összeesküvők közül az egyiknek Hispaniába kellett volna mennie, hogy onnan hozzon sereget társai támogatására. Tartottak ugyanis a keletről győztesen haza várt Pompeiustól. Sokan tudni vélték, hogy be volt avatva Catilina tervébe Crassus meg Julius Caesar is. Sőt, Catilina diktatúrát ígért volna Crassusnak, Caesart meg melléje nevezték volna ki a lovasság parancsnokának. De elmaradt a tervezett merénylet, mert azon az előre meghatározott napon, amelyen Crassus intésére Caesarnak kellett volna jelt adnia, Crassus nem jelent meg a szenátus ülésén.
Kitűztek ezután még egy másik határidőt a consulok meggyilkolására, de ez sem sikerült, mert most meg Catilina siette el a dolgot. Ezúttal már túl sokan tudtak is a tervről. Az összeesküvők örülhettek, hogy utána sikerült elködösíteniük kudarcba fulladt tervüket.

A 64. év végén aztán újra szerencsét próbált Catilina és társa, Antonius: mind a ketten fölléptek mint consul-jelöltek. Valószínű, hogy éppen ez hajtotta Cicero malmára a vizet. Minthogy a szenátorok közül sokan tudtak már Catilina korábbi próbálkozásairól, terveiről, ezek inkább Cicerót támogatták. Így lett consul a legtöbb szavazattal Cicero. De bejutott mellette második helyen Catilina cinkosa, Antonius is; csak Catilina maradt kisebbségben néhány szavazattal.

Cicerónak aztán első dolga volt leválasztani consul-társát, Antoniust Catilináról. Ez könnyen sikerült is neki azon az áron, hogy lemondott javára a jövedelmező Macedonia provinciáról. Érdemes lesz itt mindjárt elmondani azt is, hogy jóval később, amikor Cicero consuli hivatalának vége felé leleplezte Catilina újabb összeesküvését, és amikor már maga Catilina fegyveres csapattal fenyegette Etruria felől Rómát, éppen ezt az Antonius consult és seregét állították szembe vele. A minden oldalról bekerített Catilina pedig abban a reményben fordult Antonius serege ellen, hátha sikerül neki az utolsó percben kiegyeznie korábbi cinkosával. De csalódnia kellett. Antonius - pusztán csak azért, hogy ne neki kelljen végrehajtania az ítéletet azon, aki egykor összeesküvő társa volt - betegségére hivatkozva átadta a vezényletet az ütközet idejére alvezérének. De arra, hogy meg is mentse Catilinát, nem vállalkozott. Cicero tehát ebben az esetben jól számított: Antonius - annak fejében, amit kapott - nem átallotta cserbenhagyni azt, akivel korábban szövetkezett.


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985.