logo

IV Sextilis AD

Antonius ellen.

Arra a kérdésre, hogy mi állította igazából Cicerót Octavianus mellé, Plutarkhosz két megokolással válaszol. Egyrészt ti. Cicero gyűlölte Antoniust, másrészt pedig gyerekesen hiú természete nem tudott ellenállni a hízelgésnek. Ezt használta ki a „fiatal kölyök" - meirakion -, így jelöli meg forrásunk Octavianust, aki éppen abban az évben született, amikor Cicero consul volt: i. e. 63-ban. Cicero ti. valahogy úgy képzelte, hogy ő, mint „tapasztalt öreg róka" saját politikai céljaira használja majd fel a neki mindenképpen kedvében járó fiatal gyereket. A valóságban ő lett engedelmes eszköz a nála sokkal ravaszabb Octavianus kezében.
Octavianus ti. előbb fölhasználta Cicerót és a hozzá csatlakozó szenátori ellenzéket arra, hogy fólhatalmazzák: ő, Octavianus is harcolhasson a két legálisan működő consul mellett, mint rendkívüli „propraetor" Antonius ellen. (Ez volt az a mutinai háború, amelyről e könyv Augustusról szóló fejezetében is olvashatunk.) De miután legyőzték Antoniust - és közben a két consul is elesett -, Octavianus váratlanul kiegyezett két versenytársával: Antoniusszal és Lepidusszal. I. e. 43-ban Bononia közelében megalakult az ún. második triumvirátus, ők hárman lettek Róma korlátlan urai. Az új triumvirátus pedig új feketelistákat (proscriptiókat) is jelentett.

Feketelistára került most Cicero is, Antonius kedvéért. A „fiatal kölyök", Octavianus egy darabig állítólag ellenállt: szerette volna megmenteni „öreg barátját", akit leveleiben azelőtt apjának is szólított. De aztán célszerűbbnek találta, ha nem teszi miatta kockára Antoniusszal kötött szövetségét.

Cicero, amikor értesült az újabb proscriptiókról, el akart menekülni Itáliából. De menekülés közben fölismerték és megölték. Levágott fejét és kezét bemutatták Rómában Antoniusnak.


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985.