logo

XXIV Januarius AD

A rehabilitálás.

Cicero visszatérésére igazában az adott alkalmat, hogy egy idő múlva Pompeius is megelégelte már Clodius néptribunus garázdálkodását. Clodius ti. sokkal inkább Caesar és nem Pompeius érdekeit képviselte. Pompeius viszont, hogy ezt ellensúlyozza, fölbérelt egy másik néptribunust, Milót - azzal a megbízással: szedje ráncba Clodiust. Milo aztán, ami Cicero ügyét illeti, nagyon egyszerű megoldást talált rá: fölfegyverzett csapatával elkergette a Forumról Clodiust és embereit, majd a saját embereivel egyhangúan megszavaztatta: térjen vissza a számkivetésből az érdemes szónok és volt consul, Cicero.
A szenátoroknak se kellett ennél több: azonnal határozatot hoztak ők is, megdicsérvén mindazokat a városokat, amelyek számkivetése alatt segítségére voltak Cicerónak. Egyben kimondták: rendbe kell hozni államköltségen Cicerónak Clodius által tönkretett villáit és lakóházát. A száműzött visszatérése valóságos diadalmenet lett.
Elmondhatta magáról: szinte a vállukra emelve hozták haza honfitársai Rómába. A valóságban persze mindez sokkal inkább Pompeiusnak szólt, és nem Cicerónak. Tisztában volt ezzel többé-kevésbé ő maga is.

Bár a politikáról egészen lemondani ezután sem tudott, ettől kezdve már inkább csak a törvénykezésben tevékenykedett. Egyre többet foglalkozott elméleti kérdésekkel is; ekkor írta műveit a szónokról és az államról. De meg kellett érnie ezekben az években még azt is, hogy egyik fontos pörét, éppen azt, amellyel Milót védte volna, aki korábban lehetővé tette hazatérését, elveszítette. Hogy kiköszörülje a csorbát, írt utólag Cicero egy másik fiktív, soha elmondásra nem kerülő beszédet Milo érdekében, pusztán csak azért, hogy ne az maradjon az utókorra, amellyel elveszítette a pört.
Nem sokkal azelőtt, hogy Pompeius és Caesar végleg szakítottak, Cicero egy évre Kilikia helytartója lett. Szinte ez volt utolsó, eredményes közéleti tevékenysége. Kijutott neki még némi katonai dicsőség is: a kilikiai hegyi rablókkal vívott győzelmes csetepaték után lelkes katonái kikiáltották imperatornak, és így nem sokba múlott, hogy utána Rómába visszatérve majdnem még diadalmenetben is része lett.
De ekkor már erősen nyugtalanította Cicerót a két politikai hatalmasságnak, Pompeiusnak és Caesarnak kitörni készülő viszálya. Ő a maga részéről mindent megtett volna, hogy közvetítsen közöttük, csakhogy nem volt elég súlya, tekintélye ahhoz, hogy közülük bármelyikre is komolyan hatni tudjon. De melyik oldalra álljon hát akkor ő maga?


Forrás: Szabó Árpád - Róma jellemei Móra Ferenc könyvkiadó 1985.