logo

XX Aprilis AD

Cicero nyilvános élete (bevezető)

Cicero nyilvános életét rendesen szigorúan ítélik meg korunk történetírói. Mértékletességéért lakok Mivel e korszakot csak politikai utógondolatokkal szokták tanulmányozni, egy oly ember, mint ő, ki minden szélsőséget elkerülni igyekezett, nem elégít ki senkit egészen. Minden párt egyetértőleg megtámadja őt; minden oldalról gúnyolják és bántalmazzák. Brutus rajongó pártosai vádolják őt. mert félénk volt; Caesar szenvedélyes barátai bolondnak nevezik. Még leginkább az angolok és mi franciák bánunk vele legkíméletesebben. E két országban a klasszikus hagyományok nagyobb tiszteletben állnak, mint egyebütt; a tudósok jobban hívei maradtak a régi megszokásoknak, s jobban ragaszkodnak bámulatuk hajdani tárgyaihoz, s annyi fölforgatás közepette a kritika legalább konzervatív jellemű maradt. Talán a kedvezés is, melyet e két ország Cicero iránt tanúsít, onnan ered, mert itt a politikai életben nagyobb otthonossággal bírnak az emberek.
Ha valaki az államügyek gyakorlatában van, ha a pártok cselfogásai közt mozog, inkább hajlandó lesz megérteni azon áldozatokat, melyeket egy államférfitól a pillanat kényszere, barátainak érdeke, s ügyének jóléte követelhetnek. Ellenben nagyon szigorú lesz iránta az, ki csupán ama hajthatalan elméletek szerint ítéli meg az ő magaviseletét, melyeket a magányban gondolt ki, de a melyek az élet tűzpróbáján nem mentek keresztül. Ez az oka annak, hogy Németország tudósai oly kíméletlen harcot folytatnak Cicero ellen.
Abeken kivételével, ki szelíden bánik el vele, a többiek nem ismernek iránta irgalmat. Főleg Drumaun nem hagy rajta semmi becsületet. Műveit és életét oly szőrszálhasogatókig és éleselműleg veszi bonckés alá, mint egy ügyvéd, ki valamely bűnper álladéka után kutat. E lelkiismeretes rosszakarat szellemében jár el Cicero levelei körül. Ő bátran dacolt ama bizalmas közlemények bubájával, mely velünk csudáltatja az írót., és megszeretteti az embert minden gyöngéi mellett is; és leveleinek s beszédeinek kikapott töredékeit állítja egymással szembe, sikerült neki egy oly szabályszerű vádiratot készíteni, melyből semmisem hiányzik, s mely majdnem egy kötetet tölt be.

Mommsen nem sokkal kegyelmesebb iránta, csak kevésbé hosszadalmas. 0, mivel a dolgokat magas szempontból tekinti, nem vész el a részletekben. Két tömött és tényekkel teljes lapon, amint ő írni tud, módot talált több kárhoztatást halmozni Ciceróra, mint a mennyit Drumann egész kötete tartalmaz. Világosan meglátjuk abból, hogy ez az állítólagos államférfi nem volt egyéb, mint egy önző s rövidlátó ember; és hogy ez a nagy író semmivel sem volt több, mint egy tárcaíró és ügyvéd. Ugyanaz a toll írja ezt, mely Catót Don Quichotenak és Pompeiust káplárnak nevezi. Mommsen a múlt tanulmányozása közben mindig a jelen előítéleteinek hatása alatt állván, azt lehetne hinni, hogy a római aristocratiában Poroszország junkereit üldözi, és hogy Caesarban előre üdvözli azt a népszerű despotát, kinek szilárd keze egyedül képes Németországnak megadni az egységet.

Mi igaz van e bántalmazásokban? Mennyi bizalmat vethetünk az ily forradalmi kritika merész állításaiba? Mily véleményt kell alkotnunk Cicero politikai magatartása felől? Az események s tények tanulmányozása meg fog bennünket rá tanítani.



Boissier Gaston

Fordította: Dr. Csiky Kálmán

Cicero és barátai. Tanulmány a Caesar korabeli társadalom fölött