logo

XX September AD

Marcellus pályája VI.

Marcus Aurelius fogadott fia és örököse Fiúsnak. Az önzetlen Marcus adoptív testvérét Lucius Verust uralkodó társává nyílványitja. Első eset, hogy együtt uralkodik két Augustus, a jogi írók nyelvén divi fratres. Marcus Aurelius a politikában Augustust, a törvényhozásban Trajanust követte. A lelkek színe java közé számítható. Igazat adok Kuntzenak, hogy M. Aurelius erkölcsi tekintetben tisztességesebb, mint bármelyik előtte élt moralista. Igazság és szelídség, erélyesség és kegyesség ritkán találkozik oly összhangban mint nála. A munkát kedvelte és becsülte.
A hízelgést, henyélést megvetette. A henyeség és hízelgés jeleit látta a sok ünnepben. Ezért az ünnep és játéknapok számát leszállítja és a törvénykezés számára biztosított 230 napot. Marcus Aurelius ifjúkorában kezdi a stoikus Epiktetosnak műveiből tanulni a bölcsészetet. Édesanyjának nevezte a bölcsészetet, az udvart mostohájának. Kedvesebb volt neki a philosophus mint az augustus cím.
Az Önuralmat oly messze vitte, hogy arcán nem látszott meg az öröm, de a bánat se, pedig felesége és fia gyakran keserítő. A rossz híreket hallotta, megvetette és elfeledte, Lucius Ulpius Marcellus mint jogtudós és kormányzó oly kiváló embernek bizonyult be, hogy Marcus Aurelius jónak látta békében és hadban igénybe venni a kipróbált férfiút, aki azután tettel és tanáccsal szolgált Marcellusnak minden válságos pillanatban.
Jogászok és történetírók beszélik, hogy Marcellus a birodalom főemberei közé tartozott Marcus Aurelius és Lucius Verus idejében; főleg Ulpianus emleget Marcellusnak a társuralkodók alatti működését. Maga Marcellus is idéz oly döntvényeket, a melyek a »fejedelmek« t. i. Marcus és Verus idejében készültek az ő közreműködésével. Ezek közt legnevezetesebb a fejedelmi testvérek uralkodásának ötödik évében keletkezett Pudens és Pollio consulok idejében, tehát 166-ban. E döntvény a végrendelet szövegében előforduló törlés jogi jelentőségét állapítja meg, mely kérdésben Marcus Aurelius a Marcellus tanácsával élt és az ő nézetét szentesítő.

A közvetlen közreműködésre célozva adja elé Marcellus, hogy mit mondtak társai és miképp vélekedett ő. Marcus Aurelius tanácsában a birodalom többi nagyjai közt Marcellus, Julianus és Pomponius mellett helyt foglalt még a nagyeszű, tömött beszédű Qu. Cervidius Scaevola, az éles értelmű és összevontan nyilatkozó Africanus, továbbá Cn. Venuleius Saturninus, a Marcus rendeletéit összegyűjtő Papirius Justus, Terentius Clemens, Junius Mauritianus, végül Marcianus, a kinek neve az önbíráskodást tiltó rendeletben is előfordul.

A halál megszakadttá 169-ben Marcust és Rómát a kicsapongó Verustól, a ki semmi nagy és méltó dolgot nem tudott tenni. Kóma kulcsai csupán Marcus Aurelius kezeit nyomták, a. ki egyedül uralkodott 169-től 176-ig, alattvalói örömére. Marcellus ez idő alatt is támogatta Marcus Aurelius trónját. Hogy tanácsát nemcsak kikérték, hanem el is fogadták, számos rendeletből kivehető, p. o. említi Ulpianus, 9 hogy az okozott kárnak és haszonnak kölcsönös beszámítása tárgyában Marcellus véleményét határozattá emelte Marcus Aurelius; ugyanez a fejedelem Marcellus szerint azt ismerte el tizennégy évesnek, aki a 14 évet betöltő, nem azt, a ki csak megkezdte a tizennegyedik évet.
Marcus Aurelius egyedüli uralkodása alatt fejezte be Marcellus legterjedelmesebb és legjelentékenyebb művét: a Digestákat. E művének kidolgozásához még Antoninus Pius alatt kezdett, azonban hihetőleg az alsó-pannoniai küldetés következtében a második könyvnél tovább nem juthatott Pius uralkodása alatt. Erre mutat az, hogy Digestáinak harmadik könyvében már a »megdicsőült« előnevet adja Piusnak. Ha a következő könyvek valamelyikében az akkori ténylegesuralkodót minden közelebbi megjelölés nélkül egyszerűen fejedelemnek nevezi, ez alatt mindig Marcus Aureliust érti.

Marcellus nem csupán a jogügyi, hanem a honvédelmi téren is igazolta Marcus bizodalmát. A Dácia, Pannónia Moesia békéjét fenyegető barbárok ellen a hősöknek egész sorát állítja Marcus Aurelius. A Fabiusok és Africanusok feltámadt szelleme lelkesítő a harcedzett vezéreket, a kik közt Pertinax, Severus és Marcellus alakjai magaslanak ki.
Marcellus hűsége kiváló próbán ment keresztül, a midőn 175-ben a keleten működő Avidius Cassius a Marcus Aurelius halálának koholt hírét hallva, Caesárrá kiáltatta ki magát, azzal hitegetve Marcellust, hogy a leáldozó nap magával vitte a monarchiát, a felkelő nap visszavarázsolja a Scipiók aranykorát.
A M. Aureliust igazán holtnak hivő Marcellus, ismerve az alig felserdült Commodust, ennek trónutódlásánál előnyösebbnek tartó a szigorú erélyes Avidius uralkodását. De Marcellus, midőn a Marcus haláláról terjesztett hír alaptalanságát megtudta, azonnal követeli Avidius visszalépését, azonban a vakon engedelmeskedő légiók erejére támaszkodó és méltóságok osztogatásával Marcellust megnyerni reménylő Avidius Cassius, a mit jóhiszeműleg kezdett, azt rosszhiszeműleg folytatta.
Marcellust a syriai kormányzóság adományozása által vélte megnyerni. Marcellus a trónbitorló Cassius-szal érdeme szerint beszélt. Árulónak nevezte. Az érdekközösségbe vonást nem érhetvén el Avidius, a Marcusért élnihalni kész Marcellust bilincsekbe verette s pallossal fenyegette. De se a kecsegtetés el nem tántorító, se a börtön meg nem puhító Marcellust. Bilincseiből a Marcus hős légiói kiszabadítottták Marcellust, Cassiust pedig, sorsa balra fordulván, saját emberei megölték. Az Avidius titkos levelei a Marcus kezébe kerültek és sok rómait kompromittáltak, Marcus azonban a leveleket megégeti, és az összeesküvőket nagylelkűségével fegyverezte le, sajnálkozva, hogy Cassius-szal nem éreztetheti kegyelmét.

Marcus belátta, hogy a jóknak közvéleményét tolmácsoló Marcellusnak igaza volt, midőn Commodust nem tekintő az Antoninusok méltó utódának. Méltóvá akarta őt tenni. Ezért saját oldalához vette Commodust, hogy intéseivel, példájával és a rossz társak eltávolításával a jóra szoktassa, sőt 176-ban uralkodó társává nevezte és a tanács áltál is ilyennek nyilváníttata. A nagylelkű apa fiában csalódott. Commodus makacs, tettető, félénk, könnyelmű, rendetlen és zsarnokoskodó természete nem javult. Hiába inti Marcellus az ifjú Caesart, hogy szokja meg a rendet s tanulja meg a törvénytiszteletet, ha Romulus világ-birodalma fölött szerencsésen akar uralkodni.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus