logo

XXII Januarius AD

Marcellus pályája III.

Antoninus Pius a küzdő emberiségnek nyugalmat, népeinek békét tudott biztosítani a quiritesek szabadságának megszorítása nélkül. Alattvalóit annyira szerette, hogy többre becsülte egy polgárnak megmentését, mint ezer ellenfélnek legyőzését. Hü, gyöngéd, szerény, kegyes, emberséges volt. Épen nem hízelgés a tanácstól, hogy Pius melléknévvel tisztelte őt meg. Pietása nyilvánult az istenek, a haza, szülék, rokonok, fogadott gyermekek, barátok, szegények, sőt az egész emberiség iránt. Szerették Numához hasonlítani s kiemelni, hogy jósága eréllyel párosult. Alatta élte a római birodalom legboldogabb évtizedeit, hatalomban és békességben. Elmondhatta magáról, hogy van szabadsága, műveltsége, jósága. Jog és rend, munka és béke, vagyon és megelégedés szinterévé lett a monarchia. Igazán beteljesült Hóra tius óhajtása: az egész földet körülnézve, sem láthatott a nap Rómánál nagyobbszerűt. A szép Rómát most nevezhette volna Cicero igazán a világ szemfényének. Most valóban olyan tekintetű volt Róma, mint a vitézség, hatalom és méltóság hajléka.
A későbbi Európára nézve legfontosabb azon időből a jogtudomány gyarapodása. A Digesták minduntalan emlegetik a törvényhozó Antoninus Piust, a kinek udvarában a jogtudósok állandó kört tartottak. Capitolinus szerint támogatta Antoninus Piust Javolenus Priscus, Salvius Valens, Vinidius Verus, úgyszintén a Marcus Aurelius oktatója Voliisius Maecianus, végül a minket érdeklő Lucius Ulpius Marcellus. Említhette volna Capitolinus, hogy a fentieken kívül részt vett a Pius tanácsában még Sextus Pomponius, a jogtörténeti fejlődés első feljegyzője, továbbá Salvius Julianus, az örök hirdetmény szerkesztője, a kit Marcus Aurelius is barátjának nevez.

Marcellus Kr. u. 150 körül lépett a fejedelmi tanácsba. Antoninus Pius törvényein igen észrevehető a kitűnő jogügyi bizottságnak, jelesül a bizottság egyik legtevékenyebb tagjának, Marcellusnak üdvös hatása. Marcellus saját jogi meggyőződésének érvényt tudott szerezni. Ulpianus kiemeli, hogy Marcellus véleménye Piusnak számos rescriptumában talál kifejezést. Marcellus tanácsára adta ki Pius azon rendeletét, a mely a hűség megtartására a férjeket is kötelezte, nem túré, hogy házasságtörés miatt kereset alá vétesse feleségét az a férj, a ki feleségének példát nem adott a jó erkölcsökben. Ha mindkét házastárs vétkes: a két hűtlenség nem nézhető kölcsönös kiegyenlítésnek, hanem kettős elmarasztaltatás alapjának. Marcellus befolyásának tulajdonítom Antoninus Piusnak azon rendeletét, mely a serdületlen árvák örökbefogadását megengedi és szabályozza.
A serdületlen árvák örökbefogadása, Marcellus conulságának ideje előtt nem volt megengedve. Ezt igazolja Gellius Attikai éjszakák című művében, mely Antoninus Pius uralkodásának elején jelent meg; ugyanezt igazolja a mondott időre nézve Ulpianus. Azért nem volt a serdületlen árva fiú örökbefogadható Pius ideje előtt, mert az örökbefogadás a curialis közgyűlés színe előtt, az örökbefogadandónak beleegyezésével ment végbe, mikor, a mint Ulpianus említi, jelenlét és beleegyezés kivántatott az örökbefogadáshoz; úgy de a serdületlenek sem meg nem jelenhettek a népgyűlésen, sem érvényes beleegyezést nem adhattak.
Antoninus Pius, a Marcellus javaslatára, a gyámgyermeknek fejedelmi jóváhagyás melletti Örökbefogadtatását megengedte. Az üres alakszerűséggé fajult közgyűlésnek költött beleegyezése helyébe az ügyet alaposan megvizsgáltató fejedelemnek lelkiismeretes közreműködését lépteti, s a gyermeket az önző örökbefogadás ellenében megvédte. Tárgyal Marcellus még egy pótrendeletet is, mely a gyáraimról mondottakat a gyámleányokra is kiterjeszti.
Ugyanezen uralkodónak még több rendeletét is említi Marcellus, oly formán, hogy a rendelet keletkezése az ő közreműködésével áll kapcsolatban. Például hozom fel Fiúsnak a fiscusra, nőkre, zsidókra, családgyermekekre, rabszolgákra, a bírói szavazatok számítására való intézkedéseit. Antoninus Pius kiváló oltalomban részesítő a magánosok jogkörét a fiscus nevében előbb gyakran űzött kapzsiság ellen. A fejedelem el nem fogadja a neki felajánlott pereket még akkor sem, ha az ajándékozó ráadásul egész vagyonát kínálja is a fiscusnak.

A peres adományok visszautasítása elkerülhetővé tette a császári felperesség által gyakorolni szokott nyomásokat. Pius rendeletéi azt mutatják, hogy ő a fiscust csak mint vagyonjogi alanyt kívánta tekinteni s a megfelelő magánjogi kötelességek teljesítésétől semmiben sem akarta mentesíteni. A méltányosság megkívánta azt is, hogy a nők jogállása a célszerűtlen és korszerűtlen nyűgtől niegszabadúljon.
A manus és az örökös gyámság a Pius korában elavul. A korlátok tágulnak. E haladáshoz képest adta Pius a Velleiusról nevezett tanácsvégzéshez azt a megszorító magyarázatot, hogy a tanács csupán az idegen kötelezettség átvállalásától tiltja el a nőket, és nem fosztja meg őket általában a szerződés-kötési képességtől. Innen, ha a hitelező menthető tévedésből nem tudta, hogy növel szerződött volt, a nő által felvállalt kötelezettség nem gyöngíthető meg a S. C. Velleianum kifogásával. A mózes-hitüekre is derült napok virradtak. Szabad vallásgyakorlatot biztosított nekik Pius.

Akik nemes tettét felfogni nem bírták, azt koholták, hogy Pius zsidó fiú, a kit alácsúsztatással csempésztek római nemzetségbe. A családi körben is pártolta Pius a szabadabb mozoghatást. Előnyt ad a méltányos jognak a szigorú jog felett. Hihetőleg a Marcellus tanácsára bocsájtja ki ama nevezetes rendeletét, mely megtiltja az apának, hogy önkényesen felbonthassa a családfiú házasságát. A rabszolgák iránt is könyörületet tanúsított Pius. Hadrianus a rabszolgának csak életét helyezte védelem alá, Pius testépségét és szemérmetességét is oltalomba vette. A felszabadítást előmozdíts.

Traianus szellemében haladva, monda Pius, hogy a hitbizományilag rendelt felszabadítás a bitbizományos ellenére is eredményezi a szabadságot, az örökösre való tekintet nélkül segédkezet nyújt a törvény, hogy a szabadok száma, ha csak eggyel is, szaporodjék. Látjuk, hogy Pius minden eshetőségre tekintettel volt s az örökösnek vonakodásával, rosszakaratával vagy a véletlennel szemben a bitbizományi szabadon bocsátást védelmezni igyekezett; elrendelte, hogy oly esetben, midőn többen kérettek fel a szabadon bocsátásra s ezek közül némelyek jelen vannak, mások elrejtőznek, némelyek gyermekek, mások távol vannak, a felszabadítás megtörténik, de nem lesz a rabszolgából mindenkinek libertusa. Pius, hogy a hagyatéki rabszolga felszabadítását nem akadályozza az, hogy ha őrült személy neveztetett ki potestativ feltétel alatt örökössé. Marcianus említi Piusnak amaz intézkedését, hogy ha a hitbizományos tisztességes okból távol van, vagy jelen van ugyan, de a szabadon bocsátást megtagadja: egyszerűen távollevőnek veendő, a ki a felszabadítást nem ellenzi. Nem engedte, hogy a megrendelt szabadon bocsátásnak elhalasztása ártalmára legyen a felszabadítandó egyén gyermekeinek.
A szabadság iránti perekben azon emberséges szabályt alkotta, hogy a bírák szavazatának egyenlő megoszlása esetén azon vélemény emelkedik érvényre, a melyik a szabadságnak kedvezőbb. Büntető ügyekben a bírák szavazatának egyenlő megoszlása a vádlott javára magyarázandó. De nemcsak a szabadság iránti perekben s nemcsak a büntető ügyekben kell a szavazategyenlőséget a megtámadottnak, illetőleg a vádlottnak javára venni, hanem a polgári perek elbírálásánál is az alperes nyer a szavazatok egyenlősége esetén.

Eme s több ily szellemű intézkedések becsületére válnak mind Piusnak, mind tanácsosainak, köztük Marcellusnak, a ki oly nagy mértékben járult az igazság és méltányosság terjesztéséhez, melyben Antoninus Pius korszakot alkot. A rabszolgaság enyhítése tűrhetőbbé tette az emberiség legnépesebb osztályának sorsát.
A nők jogállásának gyarapítása elviselhetőbbé tette az emberiség fele részének helyzetét. A családgyermekek feletti teljhatalom korlátozása javítja az emberiség kilenc-tizedének jogi állapotát. A capitoliumot és fórumot emberség és kegyelem hatotta át, melynek éltető sugara eljutott a rabszolgák munkahelyiségébe, sőt még a bűnösök sötét börtönébe is. Nerva óta a fejedelmek kegyes alapítványok által jótékonyságot gyakorolnak elvesztett és megsiratott kedveseik nevében. Üdítő légváltozásnak nevezi ezt gróf Champagny és a kereszténység éltető szellemét látja kisugározni a jó császárok nemes tetteiből.

A megvesztegethetetlen, igazságszerető és romlatlan erkölcsű Marcellus tanácsát nem tartogatta egyedül a jutalmazni tudó fejedelem számára, hanem ez után is készséggel és önzetlenül osztogatta jogi feleleteit polgártársainak is. Tudták, hogy mindenben hű és becsületes, mindenki iránt igazságos, elfogulatlan, személyválogatást nem ismerő; Miltiadesként az üldözöttnek védelmére kelt, ha az nem volt is híres ember.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus