logo

XXII Januarius AD

Marcellusnak az Indexben nem említett művei

1. De officio consulis libri quinque.

Ámbár az Index Florentinus Marcellustól ily művet nem említ, mert ebből egy töredéket sem vett át Tribonianus, még is kétségtelen, hogy ily művet irt Marcellus, mert hivatkozik rá Marcianus. Tribonianus hihetőleg azért nem kivonatolta, mert nem bírta. Sok kincs elveszett az idézési törvény után. A consul tisztéről szóló műve Marcellusnak legalább 5 könyvre volt osztva, mert Marcianus az ötödik könyvből vett idézetre hivatkozik. A tárgynak természetét véve tekintetbe állítom, hogy e művet Marcellus az első brit küldetés után irta. A szóban levő műnek egyetlen egy töredékét nem nehéz értelmezni.
A status kérdésre vonatkozik, ha valakinek kérdéses állapota kedvezően dől el, öt év múlva nem lehet a status-pert megújítani kedvezőtlen határozat előidézése végett; ellenben ha kedvezőtlenül ütött ki, meg lehet újítani kedvező határozat hozatala végett öt év után is. Tehát, hogy valakit, a kit szolgának nyilvánítottak, szabadosnak nyilváníthassanak, erre nézve van helye öt év múlva is a tárgyalás újra felvételének.
Marcianus elébe oly eset került, melyben valakit rabszolgának nyilvánítottak, a kinek anyját rabnőnek vélték s mint ilyet temették el, öt évvel ezelőtt, holott ma be tudnák bizonyítani, hogy az nem volt rabnő, hanem szabadosnő. Megengedi Marcianus, hogy bizonyítékokat hozhassanak fel az elhunyt nőnek kedvezőbb állapota felől és így statusa megvédelmezhessék, a melynek fia is hasznát fogja venni. Marcellus is megengedte ezt. E nézetet hirdette Marcianus is, sejtetve velünk mily irányadók voltak Marcellus nyilatkozatai.


2. Notae ad Juliani Digesta.

A római irók szívesen tettek észrevételeket s megjegyzéseket a közkézen forgó jelentékenyebb jogi könyvekhez. Az eredeti munka olvasásánál tűntek szembe az ilyen jegyzetek. A jegyzetek készítését Servius Sulpicius kezdte, a ki Qu. Mucius művét kíméletlenül nótázta. Labeohoz dicsérő jegyzeteket irt Proculus, Aristo és Javolenus; Neratiushoz Paulus; Sabinushoz: Pomponius, Ulpianus, Paulus; Scaevolához Paulus és Claudius Tryphoninus; Salvius Julianushoz: Mauricianus, Marcellus, Scaevola és Paulus; Pomponiushoz Marcellus; Marcellushoz Scaevola és Ulpianus.

A jegyzeteket némelyek bírálat, méltatás vagy gáncsolás végett, mások magyarázat, bővebb kifejtés, vagy korszerű helyesbbítés céljából írták. Marcellus is ezt célozta, nem pedig Julianus vagy Pomponius dicsőségének kisebbítését. És ha éles látása itt-ott felfedezett olyat, a mi ferde, és nagy tudománya kifejtett oly igazságot, a mit a közönséges olvasó észre nem vett, ez csak emeli a »notált« művet. A gyakorlati téren használható maradt a régibb mű, ha a hozzá irt jegyzetek hanem a nótáit könyv megjelenése óta bekövetkezett módosítások, változtatások kiemelése. Annyi mint nálunk a második javított, bővített és át dolgozott kiadás. Az ily jegyzeteket nem tekinti külön művek gyanánt a flórenci tartalommutató, holott ha más művének alapul vételével irt valaki könyvet, ezt önálló műnek tekintik.
Julianus nagy terjedelmű és nagy tekintélyű Digestáihoz irt jegyzeteiben Marcellus magyarázza, igazítja és pótolja az egyes tételeket. Nem becsmérelni, hanem bővíteni kívánta egykori tanárának munkáját. A bővítésre célzó kifejezésekkel gyakran találkozunk. Az is előfordul, hogy Julianus elbeszéli a jogesetet s ennek tényleges eldöntését, Marcellus pedig előkeresi a szabályt, melyet követtek az eldöntésnél.
Találékony esze a nótázott műben foglalt szabályok alól az előforduló kivételeket felsorolja, tapasztalata pedig a szabály alá tartozó esetek számát újabbakkal szaporítja, vagy az összefoglalt esetek közt megteszi a finom különböztetéseket és az alig észrevehető árnyalatokat is feltünteti: a tágértelmű tételhez megszorító magyarázatot csatol, a kelleténél szűkebben fogalmazott szabályokat pedig kiterjesztőleg értelmezi. Ritka eset az, a melynek párját ne tudná nekünk elmondani. Ezt szívesen teszi.

Éles elméje a concret esetek ismertetése által rá tud vezetni a szabályra, a tüneményről a törvényre, mit a glossa méltánylattal tesz magáévá. Itt-ott enyhíti a szigorú következtetéseket s védi a méltányosságot. A jogi kérdéshez néha ténykérdést kapcsol. Néha ez indokoláson javít. Marcellus általában fényesen megoldja a feleletadásra hivatott jogtudós feladatát, mely abban áll, hogy útbaigazító véleményt adjon polgártársainak és hogy közvetítse a szabályt a tényállással; kimutatta, hogy a fenforgó eset, melyik jogtétel alá sorozandó.
Marcellusnak Julianushoz irt jegyzeteit többnyire helyesli Ulpianus. Csak kivételesen egy-két helyen veszi Ulpianus védelembe Julianus nézetét Marcellus ellenében. De különben többnyire helyesléssel említi Marcellus észrevételeit Ulpianus. Méltán, mert nem irigység, hanem igazságszeretet vezette Marcellust. Julianus művét Marcellus jegyzetei becsesebbé tették, mint törzset a bele oltott nemes ág. utalok a Dig. 5o.17.66. töredékre, a melyet Tribonianus Julianus neve alatt örökített meg, holott tulajdonképen Marcellus nótája tette Julianus e pontját figyelemre méltóvá. Marcellusnak a Julianus Digestáihoz irt jegyzeteiből hat idézet van a Justinianus-féle Digestákban.

Mutatványul álljon itt a következő: Cajus az apa, ilyen felfüggesztő feltétel alatt nevezi ki fiát Júliust örökössé: si Alexandriam pervenerit. E potestativ feltét teljesíthető bármikormíg a fiú utazásra képes és halála előtt nem mondható, hogy a feltét bekövetkezése kivan zárva; be nem teljesülése a fiú halálakor válik bizonyossá. Az apa Caius, még a feltét függőben léte alatt meghal. A kinevezés érvényes.
Julius örököl Caius után. Igaz ugyan, hogy halogatta az utat, de szabad volt ezt tennie, mert nem volt záros határidőhöz kötve. Most pedig utolérte a halálos betegség. Nem kívánható, hogy útra keljen. Rászáll az örökség, ő pedig azt átszármaztatja saját örököseire. De ha a feltétel olyan, a mely az utolsó pillanatban is teljesíthető, pl. adjon tíz sestertius Titiusnak, és ezt Julius megtagadja, úgy tekinthetjük őt, mint a ki a feltételt, a melytől örökjoga függ, nem teljesiti, és igy az örökösnevezést meghiúsítja. Ha egyben-másban téves is Marcellus eltérése Julianustól, de nagyban és egészben Marcellus részén áll az igazság. A legtöbb kérdésénél Marcellusnak ad igazat Ulpianus, úgy szintén a Berytusban működő Marcianus, sőt Paulus is.


3. Notae ad Pomponii Librum singularem regularum.

Marcellus jegyzetei, melyekkel Pomponius művét kiséri, nem olyan terjedelmesek, de épen olyan helyesek, mint azok, a melyeket Julianushoz irt. Pótolja, kiegészíti Pomponius müvét oly találóan, hogy Ulpianus elismerését kiérdemelte. E művéből Marcellusnak közvetlenül két töredéket találunk Justinianus Digestáiban s más két töredékben hivatkoznak reá. Mutatványúl szolgáljon a következő észrevétel az örökség megszerzéséhez: A hagyatéki jogok megszerzése oly jogi cselekvény, melyet az őrült végre nem hajthat, és így a végrendeletei örökség megszerzése iránt ő maga nem nyilatkozhatik, hanem a törvényes képviselője, t. i. az, a kinek cselekvényei az övéit pótolják, tehát pl. rabszolgája, apai hatalom alatt álló fia. Ellenben, midőn az öröklés szükségképen átszáll a lelki betegre, ez nem szorul képviselőre a megszerzéshez, ilyenkor a hagyatéki jogok megszerzése a törvény erejénél fogva megtörtént.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus