logo

XXIV Januarius AD

Ad legem Juliam et Papiam libri 6.

Augustus az öldöklő polgárháborúk folytán megfogyott s a kicsapongások 3) következtében elsatnyult római vért regenerálni akarta. E célból a nőtlenség, férjetlenség és meddőség ellen szigorú rendszabályokat tervezett. Azt tartja a nőtlenségről, hogy ez minden bűntényt magában foglal. A nőtlen ember gyilkos, mert azt, a kinek születni kellene, e világra jönni nem engedi; istentelen, mert az istenadta nemzetséget kiveszni segíti; szentségtörő, mert az ősök faját és nevét kihalni hagyja; tékozló, mert a hazát kipusztítja, néptelenné teszi. Ezzel szemben óhajtá a házaséletnek s az apai-anyai érdemnek jutalmazását, továbbá igyekezett, mint törvényhozó, a családi élet tisztaságát megóvni s a romlatlan erkölcsöket terjeszteni.
Törvényjavaslata a stoa szellemét tükrözte vissza, és fel akarta eleveníteni ama szellemet, a mely az apaságban látta a férfi becsvágyának kielégítését. A jobb időkben még az istenek közti jutalmazásnak se bírták szebb formáját képzelni, mint azt, hogy az isten-ember feleségül derék asszonyt kapjon, a ki férjét ép gyermekekkel ajándékozza meg. Augustus szándékát akarta népszerűsíteni Vergilius ismeretes epigrammájával, hogy Cupidót és Bacchust meg kell fékezni és Venust csak nemes, tiszta alakban szabad imádni. Fájdalom, kevesen voltak, a kik őszintén lelkesedtek Augustus népesedési politikája mellett.
Noha a család képezé a polgár halhatatlanságának büszke címét, mégse rajongtak a quiritesek Augustus javító rendszeréért. A mindenható monarchia törvényjavaslatát már a Tanácsban nehezen fogadták el, a népgyűlésben pedig a lovagok lezúgták. Csak 21 év múlva terjesztő fentebbi indítványát szelídítve ismét a népgyűlés elébe. A soká pihent és enyhített javaslat ez alkalommal törvényerőre emelkedett, de e lex életbeléptetésére három évi halasztást rendeltek, mely halasztást 760-ban még két évvel meg kellett toldani.

762-ben életbe akarta Augustus léptetni e törvényt, de oly heves ellenszenvvel fogadták, hogy még egy évi újabb vakáció vált szükségessé. 762-ben Marcus Papius Mutilus és Quintus Poppaeus Sabinus consulok, választóiknak, a lex Julia némely intézkedéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslattal kedveskedtek, a melyben a magtalanság hátrányait enyhíteni, a családalapítás jutalmát pedig emelni akarták s az elejtett örökrész iránt intézkedtek. Az említett consulokról nevezik e törvényt Lex Papia Poppaeának. Az említett két törvény a XII tábla után legterjedelmesebb Írott jog, s kiváló fontosságának méltánylása tekintetéből Zenes-nek nevezték. Az erkölcsiség emelése céljából más törvényeket is javasolt Augustus, a melyekben a fényűzést és szemérmetlenséget fenyíti.

A lex Julia de maritandis ordinibus és az ezt módosító és kiegészítő lex Papia Poppaea igen mélyen benyúltak a magánélet legbensőbb részébe; törvényhozói túlbuzgóságában feledé Augustus, hogy a házasság a jog által csupán külsőleg szabályozható, belsőleg az a természeti és erkölcsi törvények alá tartozik. A házasságon kívül maradásnak nemesebb vagy nemtelenebb okát meg nem különbözteti. A szülői örömöket igen mesterkélt jutalmakban részesíti. Természetellenes kényszereszközökhöz nyúlt a magtalanok ellen, éles jogi körvonalok nélkül. A kényszer folytán sok oly házasság köttetett, a melyet gyorsan követett a megszabadító elválás. A feljelentőknek biztosított jutalom mindennapivá tette az árulkodást. A nőket egyoldalúlag csupán a népszaporodás szempontjából ítélték meg.
Mindez felhívta a jogászokat a leggondosabb fejtegeti síkre; hol kiterjesztő, hol megszorító értelmezést kerestek, mely mellett a vádaskodás! hajlam korlátozható, a kincstári kapzsiság fékezhető és a hagyatékok elkobzásának eleje vehető volt. A következő írók tartották eme törvényeket érdemeseknek a magyarázásra: Gaius, Mauricianus, Paulus, Terentius Clemens, Ulpianus. Marcellus. Eme tudósok érdeme, hogy e törvények visszásságait javították s helyeselhető tételeit beillesztették a rendszer megfelelő részébe, a családi és örökjogba.

Augustus még azon hitben élt, hogy a római faj megújul, a tiszta római vér újra üdvös keringésbe jön. Szerette volna, hogy a világhegemóniát Romulus nemzedéke tartsa kezében. Λ remekjogi irók is hevítitek a római dicsőségért, de nem a kihaló fajért. Midőn a birodalom súlypontja nyugatról keletre, Kómából Byzancba ment át, a görög földön a latin lex Julia és Papia Poppaea politikai érdeket többé nem képezett.
Constantinus a kereszténység hatása folytán megszüntette a házasságtalanság és magtalanság büntetését. A gyermekek nagy számával járó előnyöket Honorius mellőzte. Justinianus pedig ama törvények házassági akadályt képező intézkedését is eltörölte, azt t. i., a mely miatt a tanácsnoki rangú nem kelhetett össze színésznővel.

Es mégis Marcellus művéből, mely a lex Júliát fejtegeti, felvettek hat töredéket a Justinianus Digestáiba. Méltán, hiszen Marcellus a magyarázott jogszabályokhoz új és maradandó becsű eszméket, tételeket és adatokat tudott kapcsolni, melyek túlélték Augustus népesedési politikáját. E művében is igazolta Marcellus, hogy a törvénytudomány több mint a szöveg ismerete.

Marcellusnak műve a Julia és Papia törvényekről, nézetem szerint pályájának kezdetén készült, de azért olyan munka, a mely háromszázötven esztendő múlva is méltánylást vívott ki. Hogy a Julia és Papia törvények magyarázatát pályájának kezdetén írta, ezt következőleg bizonyítom. A Julia törvény általában kedvezményekben részesítő a házasulókat. Csak a senatori rangúaknái néztek a származásra, jelesül, hogy a senatori vér ne keveredjék libertinus eredetűvel. Ily frigy nem részesült amaz előnyökben, a melyek a házasságot kisérni szokták.

Marcus Aurelius és Commodus az ily házasságot egyenesen semmisnek nyilvánítja. Most tárgyalt művében azonban Marcellus, nem e fejedelmi oratiora hivatkozik, hanem a Júlia törvény eredeti szövegére gondolva, állitá, hogy az ily »vegyes« házasság nem engedélyezendő, holott Ulpianus és Paulus az ily házasságot semmisnek nyilvánítják. egyenesen Marcus és Commodus rendeletére hivatkozva. Ennek egybevetéséből következtethetjük, hogy Marcellus, Marcus és Commodus együtt uralkodása (176-180) előtt foglalkozott a lex Júliával; még pedig jóval 176 előtt, meggyőződésem szerint pályájának első negyedében. Ezt olvasom ki Marcellusnak alább idézett szavaiból, a melyek a fejedelmi udvartól még távol álló s a fejedelmi rendeletek indokait csak hallomásból tudó, azoknak belső motivációját csupán csak találgató szerény kezdőnek igénytelen kitételei. Mily érdekes családi és örökjogi kérdéseket tárgyalt Marcellus a Julia és Papia törvények kapcsában: mutatványul két töredéket csatolok ide.


1) Dig. 25. 3. 8.

E töredék a gyermektartás kérdését szabályozza. A családapa, a kinek engedélyével fia megházasodik, fiát és menyét, valamint ezektől származó unokáit, köteles eltartani. Ellenben a leánytól származó unokák eltartására csak akkor kötelezhető, ha mind leánya, mind vője, mind pedig ennek felmenői szűkölködők. Fiadtól származó unokád a te terhedre esik, de leányodtól származó unokád nem esik a te terhedre, mert világos, hogy leányodnak szülötteit nem te, az anyai nagyapa, hanem ezeknek apai felmenője köteles eltartani. Kivétel, ha árván maradtak vagy apjuk ínséges. Az eltartási kötelesség lemenők és felmenők közt természeti és törvényi alapon nyugszik. Helyesen mondja Ulpianus, hogy az apai hatalom feloldása által se lehet menekülni a tartási kötelesség alól.
A gyermeket élelmezni első vonalban az apja köteles, a mennyiben a gyermeknek nincs külön saját vagyona (peculium) vagy keresete, melyből illő tartása kikerül. De az apa csak házasságból származott vagy törvényesített vagy örökbefogadásból nyert gyermekeit köteles eltartani. E kötelességét az apának meg nem szünteti sem az apai hatalom alól való elbocsátás, sem a család-alapítás. Ezért helyesen szól Ulpianus, hogy táplálni kell gyermekedet, ha emancipálod is.
Az apa, ha fia megházasodik, feltéve, hogy az apja engedelmével, mind fiának, mind menyének, mind pedig ezektől származó unokáinak köteles megadni az illő tartást, ha fia maga nem tehetős. Ezt fejezi ki Marcellus. Ellenben a leányától származó unokák eltartására csak akkor kötelezhető, ha leánya, veje, ennek felmenői szükölködők. Az anyai nagyapa e kötelességét Antoninus Pius állapitá meg. Bizonyosan a Marcellus tanácsát követve.
A házasságkivüli gyermek nemző apjától eltartást nem követelhet. Még Antoninus Pius sem kényszerűé az apát eltartás adásra, ha be nem bizonyult a gyermek törvényes származása. Házasság kívüli gyermek eltartást csak anyjától követelhet.


2) Dig. 39. 6. 38.

Halálesetére való ajándékozás. E töredékben Marcellus a halálesetére való ajándékozás és halálesetére való egyéb kapás közti különbséget fejtegeti. Amazt adja a jelenlevő jelenlevőnek, holott halálesetére való egyéb kapás az is, a mi nem ajándékozás, pl. végakaratom az, hogy Pamphilus szolgám legyen szabad, ha ad neked tízezer sestertiust; vagy Julius legyen örökösöm, ha fizet neked húszezer sestertiust. A tíz, illetve húszezer sestertius, melyet neked fizettek, nem tekinthető halálesetre való ajándékozásnak. A halálesetére való ajándékozásnak lényeges vonása, hogy hatálya az ajándékozó halálától függ, de azért mégsem tekinthető örökségnek vagy hagyománynak, mert
a) csak a megtiszteltnek beleegyezésével és elfogadásával létesülhet, mit ez közöl az ajándékozóval; holott az örökség vagy hagyomány létesüléséhez nem szükséges, sőt nem is lehet az örökhagyó életében kijelenteni az elfogadást;
b) örökség, hagyomány az elfogadás előtt transmittáltathatik, ellenben mortis causa donatio nem létesül, ha az elfogadás előtt meghal a megtisztelt;
c) a mortis causa donatio oly intézkedés, a mit az ajándékozó az ö vagyonával tesz, ő ellenben az örökség és hagyomány nem az ő vagyonából, hanem hagyatékából megy;
d) a halálesetre való ajándékozás nem kivan se cselekvő, se szenvedő végrendelkezési képességet, hanem a szerződési szabályok megtartását; holott az öröklés és hagyomány megkívánja a cselekvő és szenvedő végrendelkezési képességet;
e) a halálesetére való ajándékozás a végrendelet sorsától független, holott a végrendeleti örökség és hagyomány attól függ.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus