logo

VIII Sextilis AD

Marcellus a jogalanyról

A stoikusok elmélete szerint a természet alkotó keze minden embert egyenlőnek, szabadnak, jogalanynak teremtett. A természettel ellenkező s csak a ius gentium teremtménye a rabszolgaság. A ius gentium nyomán a tételes törvény sok embertől megtagadta a szabadságot és jogképességet. A polgári jog is csak a szabadokat ismeri el jogalanyoknak; csak a szabadok bírhatnak olyan jogképességgel, a minőt a római köz és magánjog biztosított. A szabadokkal ellentétet képeznek a rabszolgák. A rabszolgaság a jognélküliség állapota. A rabszolgák helyzetén könnyíteni kívánt a stoa.
Marcellus, stoikus szellemben, pártolja a rabszolgák sorsának javítását s nemesen törekedett a jogalanyok számát a felszabadítás útján gyarapítani. Marcellusnak egyik fényoldalát képezi a szabadság pártolása, hogy e megbecsülhetetlen kincsben minél többen osztozzanak. Az élőnek ép úgy, mint az örökhagyónak intézkedését a lehetőségig úgy értelmezte, hogy a felszabadítás megrendelése el ne veszítse érvényességét. Ez elvből kiindulva, adta Marcellus a felszabadítást előmozdító feleleteit és adta számos jelét ama elfogulatlan s őszinte törekvésének, hogy a szabadosok jogi állását biztosítsa.
A felszabadítás gyümölcsét nem kívánta megkeseríteni. Marcellus sugalmazásának vélem köszönhetni azon epistolát, a melyet Marcus és Verus császárok adtak ki, ámbár Tribonianus azt közvetlenül nem a Marcellus Digestáiból, hanem Ulpianus vitakönyvéből másolta. E szabadelvű epistola megengedi, hogy a rabszolga a szabadságát gazdájának ellenére is megválthassa. Marcus Aurelius, a Marcellus és elvbarátai tanácsára, gondoskodott, hogy a rabszolgaságba jogellenesen került egyének számára minél tágasabb kapu nyittassák, melyen újra beléphessenek a szabadság ígéret földére. A szabadság reklamálhatását az apai eladás, a fiscalis leltározás, vagy harmadik személyek egyezkedése ellenében megkönnyíti.

A vérnek szabad származását sem az apának hatalma, sem az egyénnek önelhatározása nem változtathatja meg. A megtámadott vagy kétségbevont szabadságnak oltalmazóját védői tevékenységében támogatta Marcus Aurelius, mint törvényhozó, óhajtván, hogy a polgárt minél biztosabban segíthesse szabadságának visszaszerzésében. A származásnak köszönhető szabadságot a tévedés, feledékenység és ámítás ellen biztosítani akarván, birodalom szerte vezettetni rendelte, Marcellus tanácsából, a polgári anyakönyveket.
Rómában a praefectus largitionum, a tartományokban közhitelű jegyzők jegyezték be a szabad újszülöttek neveit és így mintegy bekebelezték az új szülöttnek szabad származását. A terhes asszonynak szabadsága magzatára is átszáll és pedig visszavonhatatlanul. Marcellus emelte érvényre azon humánus elvet, hogy ha az anya sorsa balra fordul, ez a magzat hátrányára ne szolgáljon. A méhmagzatot úgy ítéli meg, mint a stoikusok, azaz spem animantis.

A stoikus bölcsészek és az ezekkel egyetértő remekjogászok figyelmeztették az urakat arra, hogy a rabszolga is ember, a kit a rossz bánás megöl vagy elvetemülté tesz. Bánjunk a rabszolgával is irgalmasan, emberségesen. A természeti személyek serdült korának határvonalait a stoikusok az ö kedvelt számukkal a kétszer héttel vagy is tizennéggyel jelölték ki. E számot tartja szem előtt Marcellus is, mint a stoának követője. Midőn arról volt szó, hogy serdült korúnak vagyis 14 évesnek ki tekinthessék, az-e, a ki megkezdte a 14. évet, vagy a ki azt betölti? Marcellus úgy dönti el a kérdést, hogy a serdült korhoz nem elég a 14. évnek megkezdése, hanem szükséges annak betöltése.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus