logo

XXIV Januarius AD

Marcellus a jog és méltányosság fogalmáról

Hogy Marcellus a jognak és méltányosságnak fogalmáról, a jog kötelező erejének végső forrásáról, a jognak főelvéről s a jognak alanyáról miképen vélekedett, ezt közvetve mutatják mestereinek Celsusnak és Julianusnak tanításai, továbbá Marcellus leghívebb tanítványának Ulpianusnak kifejezései, közvetlenül pedig mutatják Marcellusnak ránk jutott nyilatkozatai. Marcellus a jog fogalmáról azt tartja, a mit Celsus mondott, hogy t. i. a jog a jónak és méltányosnak művészete. Főleg a méltányosság az, a mit Marcellus a társas együttlétnek szabályzójául ajánlott polgártársainak.
A bölcsészet befolyásának tulajdonítom, hogy a jognak szigora mellett Marcellusban is tért foglalt a méltányosság. A méltányosság tekintetbe vételét azon körülmény tette szükségessé, hogy az általánosságra néző törvényhozás nem láthatott előre minden, külön figyelemre méltó, új esetet. A polgári jog a szigort, a méltányosság a humanitást tartja szem előtt. Amaz parancsol, emez szeret. A méltányosság szolgálatában fáradt S. Sulpicius Rufus és minden hírneves jogtudós Augustus óta, és minden jóravaló praetor. Ennek lehet köszönni, hogy a rabszolgák, családgyermekek és nők jogi állása javul.

A tulajdonjognak ódon, szűkkörű határát az alany tárgy és szerzési módok tekintetében kibővíti a népek jogából kiindult áramlat (in bonis esse). A tizenkét tábla szerinti korlátolt elbirtoklás mellett fejlődik a hosszú idő telésének kifogása. Az atyafiság mellett előtérbe lép a vérrokonság. A szerződések zárt osztálya mellett a szerződés színezetű jogügyletek és a külön elnevezésű keresettel nem bíró egyezmények és a régi civiljogban ismeretlen, de a természeti jog szerint elismerendő kötelmek is érvényt nyernek. A civiljogi örökösödéssel párhuzamosan a praetor-jogi egyetemes jogutódlás képződik. A legközelebbvalóink iránti szeretetnek sugallata polgári szentesítést nyer; a nehézkes alakú hagyományrendelés mellett feltaláljuk a hitbizományokat. A régi törvénykezésnek alakos tevékenységét kiküszöbölik a simulékony Írásbeli utasítások.

A méltányosság haladásának mind az anyagi, mind az alaki jog terén útját egyengető a bölcsészet. A bölcsészeti műveltségű Marcellus a szabályok megtartásában és megtartatásában szigorú, de a szabályok alkotásában méltányos. A hadseregben, melynek éltető lelke a fegyelem, nem ismer elnézést és kíméletet, de a polgári életben a méltányosságot annál szükségesebbnek tartja, minél gyöngébb és törékenyebb az emberi természet.
A polgári jognak szigorát a célszerűségi, a tisztességi, méltányossági, emberiességi és vallási tekintetek számbavétele által enyhíti s igyekezett a jogszabályt összhangzásba hozni mindazzal, a mi a római polgárra nézve utilitas, honestas, aequitas, humanitas és religio. A jognak hideg szigora szelídül a fennforgó s meggondolást érdemlő körülmények mérlegelése következtében.
Marcellus és a hozzá hasonló jogtudósok beoltották a jogba a nemes érzelmek hajtásait. A személyes meleg vonzalom és a rokonérzés az ő szavukra talált visszhangot a tételes jogban. Nem húnytak szemet azon jelenség előtt, hogy a kedveskedés, önzetlenség, jóakarat, barátság számos jogügyletet hoz létre. A barátságot a nem hagyták számításon kívül. Paulus szerint a barátság sugallatából megbízás nélkül is eljárunk elhunyt barátunk árváinak ügyeiben. Szolgálatkészségből s tiszta barátságból tesszük a megbízások teljesítését. A szívesség és jóság vezeti az őrizetbe vevőt és a haszonkölcsönbe adót. Julianus a bőkezűségre és nagylelkűségre vezette vissza a valódi ajándékozást. Az anyagi igazságosság megközelíthetőbbé válik a méltányosság közbelépése folytán. A méltányosság igazán adiuvat, supplet, corrigit.
A szigorú jog általános tételeinek az adott eset különösségeihez való idomítása, a tételes jognak az anyagi igazságosság felé közelebb vitele, szóval a méltányosság: érvényesülhet mind a törvény alkotásánál, mind a törvény alkalmazásánál. Marcellus valahányszor felismerte a méltányosságot, ezt úgy az anyagi, mint az alaki jog terén s törvényhozói működésénél nem kevesbé, mint törvénykezési úton igyekezett zsinórmértékül tekinteni.


1. Törvényhozói méltányosság.

a) Marcellus, valamint más jogtudós, a ki közérvényű jogvéleményt adott, a méltányosságnak az által szerzett érvényt, hogy a kérdésnek lényeges részét nézte s a lényegtelen mellékességet nem vette irányadóul, továbbá, hogy az érdemlegesség rovására soha nem indult az üres külsőségek után s végül a felek valódi akarata felett nem engedett elsőbbséget az alakszerűségeknek.
A stoikusok a gyakorlatra kiváló gondot fordítottak, minthogy szerintük a bölcsészet nem elmélet, hanem az erény művészete, vagy legalább erre irányzott törekvés. Épen ezért int minket Marcellus, hogy az ember cselekvényeit nem mindig a külső eredmény szerint kell megítélni, hanem annak helyén és idején a szándék is figyelembe veendő. Az igaz bíró előtt néha az akarat annyi, mint a tett. Ily szellemben szól Marcellus, midőn a törvénynek és jogügyletnek miképp való értelmezésére tanít.

A végrendeletben felfüggesztő potestativ feltételül kitűzött eredménynek elmaradása nem magyarázandó annak kárára, a ki a meghiúsulást nem okozta. A méltányosságot követve adta Marcellus azon feleletét, hogy ha a hagyomány feltétele, mely nem egyedül a megtisztelttől függ, beteljesült, bár még az örökhagyó életében, a hagyomány a feltétel ismét bekövetkezésének követelése nélkül kifizetendő. A jogeset, melyen ez elvet kifejté, következő: Publius Maevius kötelezte örökösét, hogy ez adjon Cajus Sejusnak elnyerendő consulsága tiszteletére, vagyis választási költségekre 400 ezer sestcrtiust. Sejustmég Maevius életében megválasztották consulnak. Seius consulatusa után halt meg Maevius. Kérdés: illeti-e Caius Sejust a 400 ezer sestertius? Marcellus igenlőleg dönt; mert nem követelhető, hogy a feltételt, mely még Maevius életében beteljesült, ismételten teljesítse a hagyományos. Ezt az elvet magáévá tette Paulus is.
A családfiúnak, aki, mint katona hal meg, a katonai szolgálat előtt tett s meg nem változtatott végrendelete fentartandó. Ulpianus e méltányos rendelkezést Marcellus nyomán beszéli, kiemelve, hogy Marcellus a szándékra, fekteti a súlyt, midőn kimondja, hogy a törvény nem a katonáskodás előtt tett, hanem a hadi szolgálat ideje alatt készült végrendeletet szabadalmazza, ilyen gyanánt tekintendő azonban azon végrendelet, a mely a katonáskodás előtt készült ugyan, de a tényleges szolgálat alatt világos vagy hallgatólagos megerősítést nyert. A szándék tekintetbe vételét kéri Marcellus, a felelősség fokának megbírálásánál.

Az érdem és jutalom szigorú, de helyes mérlegezését pártolva monda, hogy a társ nem vetheti latba a társaságnak okozott kárral szemben a társaságnak valamikor szerzett előnyöket. Marcellus e nézetét, mely az elbizakodottságnak elejét veszi és a társat folyvást hasznos tevékenységre serkenti, elfogadta Marcus Aurelius is. Szilárd erkölcsi alapon áll Marcellus, midőn figyelmezteti a tagtársat, hogy ha a társaság legtöbb ügyében gyarapítólag járt is el, ne érezze magát a hanyagságra feljogosítva csak egyetlen esetben is.
Marcellusnak felette finom erkölcsi érzetét igazolja, hogy a jót, melyet valaki nem saját szíve sugallatából, hanem másnak rendeletéből, tehát kötelességből cselekszik, megkülönbözteti azon jótól, melyet az ember Önszántából, saját nemes elhatározásából tesz. Tudva lévő, hogy a felszabadult nő a patronusa engedélye nélkül férjhez nem mehetett, mintegy elővételi jog illette a felszabadítót, más kérők megelőzésével, a felszabadítás jutalmául. De azon patronus, a ki másnak végrendeleti meghagyásából szabaditá fel a rabnőt, nem követelheti, hogy előjoga legyen a felszabadult nőre, és nem követelheti, hogy ez tőle kérjen engedélyt a férjhezmenetelre. Mert a mely jog megilleti a jószántából felszabadítót, nem illeti meg azt, a ki kényszerűségből bocsát szabadon s a ki inkább a tartozás törlesztőjének, mint a no jótevőjének tekinthető. A stoa-bölcsészet az akaratra és szándékra fektetve a fősúlyt, a beszámításnak helyes alapját kimutatta. A stoikus Marcus Aurelius proclamálta, hiszem, Marcellus-szal egyetértőkig, a személyes felelősség elvét.

b) Marcellus a méltányosság iránti hódolatát az által, hogy a természeti viszonyokat s erkölcsi kötelességeket jogilag tiszteletben tartani rendeli. E szellemnek köszönhető, hogy a természeti birtoklás, a természeti vérrokonság, a testvériség jogai, a természeti kötelem és a természeti méltányosság joghatályt nyert, a tisztelet és engedelmesség, az elhunytak iránti kegyelet, a legközelebbi vérrokonok iránti szeretet bírói oltalomban részesül. Így jutott érvényre az, hogy a vérrokonok végrendelet hiányában örökösödésre hívatnak a tiszti hirdetmények által, s igy jutott jogerőhöz a természetjogi kötelem a jogtudósok feleletei nyomán.
A méltányosság sugallatát követve, Marcellus a családimnak mellőzését, vagy nem névszerinti kitagadását tartalmazó végrendelet elleni panaszt oly értelemben intézte el, hogy a végrendeletben mellőzött vagy nem név szerint kitagadott családfiú, a kinevezett örökösök mellé lép, s így a végrendelet ellenére részesűl a hagyatékban (bonorum possessio contra tabulas). Mesteri kézzel nyúlt Marcellus az emancipált s nem emancipált leszármazok együtt öröklésének bonyolult kérdéséhez.


2. Törvénykezési méltányosság.

A bírói szabad mérlegelés szerint Ítélendő s a jóhiszeműség szerint eldöntendő ügyekben a bíró utasításul kapja az anyagi igazság nyomozását; gondosan kutatja: nem hiányzik-e a hűség, jóhiszeműség? tekintetbe veszi: nem fordul-e elő gonosz szándék, nincs-e ellenkövetelés, nem történt-e elengedés? A bíró világosan feljogosíttatik a bírói becslés szabadságára. Ítéletében azt mondja ki, hogy mennyivel tartozzék egyik fél a másiknak; a méltányosság által enyhített jog szerint általánossá lett eme kifejezés: ex fide bona; vagy quod aequius, melius. Innen eme keresetek neve: actiones bonaefidei. Hogy, mi, mennyi és miképp szolgáltatandó, ezt eldönti a bona fides, a bíró nem szabhat elő mást, mint a mit a bona fides sugall. Még ennél is tágabb hatáskört nyer a bíró ott, hol az is az ő belátására van bízva, hogy mit szolgáltasson az alperes a méltányosság szerint szolgáltatandókból? Itt tehát a teljesítésnek tárgyát és korét a bíró belátása jelöli ki. Ez az úgynevezett arbitraria actionál fordul elő.

Marcellus az alaki jogot is a méltányosság szolgálatába fogadta; fényesen igazolja ezt azon intése, hogy a szenvedőkön segíteni kell, a hol ezt a méltányosság követeli. A praetor nemes feladatává teszi, hogy ha van méltányossági ok, engedje meg az előbbi állapotba való visszahelyezést, ennek meg nem engedése által ne kényszerítse a kérelmezőt arra, hogy ellenfele ellen becstelenítő keresetet indítson. Még a rabszolgák iránt is méltányosságot gyakorol Marcellus, pl. ha a rabszolga halálra ítéltetik és sem a gazdája, sem másvalaki nem fellebbezést a nehéz ítéletet, megengedendőnek monda Marcellus, hogy a rabszolga kérhessen felsőbb helyen segélyt.
Ha a feleség a házasság tartama alatt büntetésből számkivetésbe megy, az még nem ok a hozomány visszakövetelésére; de ha nem szándékozik megmaradni a házassági kötelékben, követelheti a hozomány visszaszolgáltatását; humanitási szempontból úgy tekintjük a száműzött feleségének hozományt keresetét, mint most támadottat, amely tehát nem ment veszendőbe. A rosszlelkű perlekedés felett pálcát tör Marcellus. Bűnt bűnnel nem enged kimenteni. Becsületes, méltányos, igazságos lelke még a bíró ítélete előtt se hajol meg, ha az ítéletet csalással eszközölték ki. Neki nem az alaki, hanem az anyagi igazság kell.
Marcellus a valódi tényállás felderítését ajánlja a bírónak. Oly vívmány ez, mely a közvetlenségre alapított igazságszolgáltatásnak örökérvényű fényoldalát képezi. A szabadság és polgári méltóság megszorítását látja Marcellus abban, ha a polgár lemond általánosságban azon jogról, hogy igazságot kereshessen. Az ily gyáva és veszélyes lemondásnak még akkor sincs jogereje, ha esküvel erősíttetik is meg. Elfogadta a magyar jog is azt, hogy a perorvoslatokról eleve történt lemondás hatállyal nem bír.

A méltányosság érlelte meg a legszebb jogi reformokat. A méltányosságnak lehet köszönni, hogy az apai hatalom élethalál jogát a szokás és törvény elvette, úgy, hogy belőle csak a házi fenyíték maradt, az apa többé nem kényszerítheti a kötötték minden apának, ne acerbe patriam potestatem exerceat. A gyámság és gondnokság megszűnik kizárólag a gyám és gondnok joga lenni, a védelem természetét veszi fel.
A védelem oly közérdekű, hogy a gyámsági ügyekre M. Aurelius külön praetori hivatalt szervezett, melynek viselője a lelki betegnek gondozása iránt is intézkedett. A római családi intézmények régi merevségén lényeges változtatást eszközöl a végrendelet nélküli örökösödési jog, melyet a Tanács hozott be az anya után gyermekei, a gyermek után anyja javára.

Ezek a sok apró részletek mutatják a fokozatos fejlődést és engednek betekintenünk a jog képződésének műhelyébe, a jognak fejlődés tanába.


Forrás: Vécsey Tamás: Lucius Ulpius Marcellus