logo

IX December AD

Hannibal katonái

Noha Hannibal hadseregét sokan és sokféleképpen elemezték, röviden összegezzük az ismereteket. Anélkül ugyanis még egy ilyen lángész sem került volna ilyen közel Róma legyőzéséhez. Az első pun háború után Karthágó, azaz Hamilkar egy erős szárazföldi haderő kialakítására törekedett. Ez a haderő egyedül a vezérének engedelmeskedett, sőt, mint tudjuk maga választotta a parancsnokot is. Minthogy Ibériában folyamatosan szükség volt haderőre, úgy tűnik, hogy évekig ugyanazok a katonák alkották a sereg gerincét, és ezért volt ez lehetséges.
Ha évente másmás zsoldosok jelentek volna meg, akkor a katonák nem ragaszkodtak volna vezérükhöz! Livius írja a fiatal Hannibalról: „„Hannibalt elküldték Hispániába, s alighogy megérkezett, máris magára vonta az egész hadsereg figyelmét. Az öreg katonák azt hitték, hogy Hamilcar tért vissza megifjodva közéjük: az ő elevenségét fedezték fel arcán, az ő erejét a tekintetében, az ő mását arckifejezésében, vonásaiban. De csakhamar elérte, hogy népszerűsége megszerzésében apja nevének lett a legkisebb szerepe.” Az öreg katonák? Ezek a férfiak ezek szerint már legalább 89 éve szolgáltak zsoldosként Ibériában pun zászlók alatt. Ezért volt olyan nagy a Barkida befolyás a hadseregben! Nem pusztán kiváló kvalitásuk a döntő, őket ismerték a harcosok.

Más karthágói hadvezérek a háború alatt új csapatokat kaptak, frissen a világ minden részéről összeszedett zsoldosokat. Sokuk sohasem állt még a kereskedőváros szolgálatában. Nem pusztán a zsoldosság megléte miatt tekinthető a pun hadsereg hellenisztikusnak. Ugyanazon fegyvernemek alkották, mint keleti társaikat: lovasság (sokkal nagyobb fontossággal, mint római ellenlábasuknál), nehéz és könnyűgyalogság (utóbbi szintén kiemelt a hannibali hadművészetben) és elefántok. Hannibal elefántjai nem hordtak tornyokat a hátukon, funkciójuk a lovak megijesztése és a gyalogság eltaposása volt. Hogy a zsoldosság mikor kezdődött Karthágóban, nem tudni, de úgy tűnik, ez volt a világ első kizárólag fizetett hadereje. Róma ebben bizony évszázadokra lemaradt.
Karthágó pusztán kis létszámú emberanyaga miatt sem lehetett volna soha nagyhatalom a zsoldos haderő bevezetése nélkül. Iustinus szerint a valamikor Kr.e. 500 körül élő Mago, mint a hadsereg főparancsnoka, elsőként szabályozta a katonai fegyelmet. A hannibali seregben csupán a tisztikart alkották karthágóiak, csupán Zamanál került keze alá polgári alakulat, minden bizonnyal a görögök által Szent csapatnak a thébaii hierosz lokhoszhoz hasonlóan nevezett egység maradványaiból. Plutarkhosz egy Timoleón elleni karthágói haderőben 10 ezer fehér pajzsos karthágóiról ír.
Hannibal csapatait zsoldosok alkották, elsősorban hellenisztikus, görög felszerelésben harcoló libüai, libüphonikiai afrikaiak, és ibérek. Utóbbiak elsősorban itáliában, Hannibal kezei között kiválóan harcoltak, leginkább Capua felmentési kísérletekor tüntették ki magukat. Kr.e. 211-ben Capuát körbevette a két római consul serege és a város lakóit teljesen elzárták a külvilágtól. Capua Hannibalhoz fordul segítségért. A hadvezér Bruttiumnál táborozik. Magához veszi válogatott (nyilván könnyűfegyverzetű) gyalogosait és lovasait és 38 elefántját. Villámgyorsan nyomul Campania felé. A térséget uraló Tifatahegyen foglal állást, elfoglalja Galatia erődjét, majd a Capuát ostromló seregre tör. Jó időzítéssel a védőrség éppen ekkor támadja meg hátulról a consuli seregeket. Ádáz tusában egy ibér cohors és három elefánt áttöri a római vonalakat, betör a sáncokba. Csak nehéz harcok árán sikerül a „punokat” visszaszorítani.

A lovasság legütőképesebb részét a numidák alkották, akik könnyűfegyverzettel, pajzzsal, lándzsával küzdöttek. Nagyszerű portyázók, felderítők és lesvetők. Az ő átpártolásuk Rómához később nagyban befolyásolta a háború kimenetelét. Az ibérek lovasokat is adtak, ugyanolyan felszereléssel, mint a gyalogosok, azaz a nehézfegyverzetűek (scutarii) páncéllal, gladiussal (Ezt ugyanis, mint szúróvágó fegyver a rómaiak lesték el tőlük), lándzsa, dárda, scutum (pajzs) vagy könnyűfegyverzetű (caetrati) kispajzs, hajítódárda (egyfajta pilum).
Hannibal azonban tanult a rómaiaktól is, azok fegyverzetét és talán katonai rendszerét is átvette. A rengeteg etnikumú hadsereget csak egy olyan vezető volt képes helyenként pokoli körülmények között is egyben tartani, akiért rajongtak katonái. „S nem is tudom, nem érdemelte több csodálatot szerencsétlen, mint szerencsés helyzetében. Hiszen tizenhárom éven át viselte ellenséges területen, hazájától oly távol s váltakozó szerencsével a háborút, olyan hadsereggel, amely nem honfitársaiból, hanem legkülönbözőbb népek tarka vegyülékéből állt, akiknek se törvénye, se szokása, se nyelve nem egyezett, közülük mindegyiknek más volt a külseje, ruházata, fegyvere különbözött az életmódjuk, és mások voltak vallásos szokásaik, szinte még isteneik is és ő mégis valami sajátos kötelékkel úgy tudta fogni őket, hogy soha nem lázadtak fel sem egymás, sem hadvezérük ellen, noha gyakran híjával voltak a zsold kifizetéséhez szükséges pénznek s az ellenséges földön az ellátásnak, és ezeknek hiánya miatt az előző pun háborúban sok szörnyűség esett meg a vezérek és katonák között. ”

Hannibal hadseregének eltartása nem rótt nagy költségeket a karthágói államkincstárra, gyakorlatilag önellátó volt. Bár Kr.e. 215-ben, mint említettük érkezett 4000 numida és 40 elefánt, támogatás gyanánt, akikkel együtt küldtek még 1000 talanton ezüstöt is. Elsősorban a zsákmányolás hivatott pótolni az elmaradt zsoldot, de ez csak akkor lehetséges, ha egy hadsereg győz. Hannibal az utolsó hathét évben igencsak ritkán juthatott komolyabb fosztogatási lehetőséghez.
Saguntum bevételekor a szokásokkal ellentétben a katonák még a foglyokat is maguknak tarthatták meg, nem csak az értéktárgyakat. Ismerjük Polübiosz által a rómaiaknál zsákmányoláskor használt szabályzatát, valamint a makedónokét is. Katonái az utolsó években egyre többször éheztek, nevezetes kegyetlenségéhez járulhatott hozzá, hogy a foglyokat élelmezni nem tudta (akarta), szabadon meg csak nem engedhette őket (legalábbis a rómaiakat). Kényelmesebb volt végezni velük. Átalakult a haderő összetétele, összefüggésben a változásokkal.

A bruttiusok hírhedt harcosok voltak, de rablóknak tartották őket sokfelé. Afrikai katonáit már Cannaenál átfegyverezte római mintára, észrevéve azok fegyverzetének nagyobb hatékonyságát. A hadsereg egyik egzotikus alakulatát alkották az elefántok, melyek azonban csak ritkán álltak nagyobb számban a hadvezér rendelkezésére. A Pó folyó vidékére érve hét maradt, akik az alpesi átkelés során nagy segítséget jelentettek, mivel a hegyi törzsek féltek az „ötlábú” óriásoktól. Mindenesetre Zamanál az alig betanított lapátfülűek nagy kárt okoztak a fontos csatában, igaz saját csapataiknak.
Az itáliai hadjárat alatt seregében egy ideig nagy létszámmal szerepeltek a gallok, akik azonban vegyes értékűeknek bizonyultak. Cannaenál remekül hátráltak a terveknek megfelelően, de hamarosan elhagyták a punokat. Ha összevetjük a Kr.e. 225-ben kitört római–gall háborúban bevetett kelta csapatok létszámát a Hannibal mellé álltakéval, akkor kiderül, hogy csak töredék ahhoz képest. Még Cannaenál sem amikor pedig a legtöbben voltak, lehettek többen 24 ezernél. Hannibal mindenesetre nem is kezelte őket egyenrangúként Ibériából érkezett veteránjaival.
A csatáiban többnyire a gallok játszották a katapulttöltelék szerepet, a Trasimenusi ütközet 1500 halottjának többsége közülük kertült ki, akárcsak a győztesek számára is nagyon véres Cannaei síkon (5500 pun halottból 4000 kelta!). Nem is bízott bennük túlságosan, mindig a sereg közepére kerültek, csatában, de meneteléskor is (Arno mocsarainál). A háború végén csapatainak zömét már itáliaiak alkották, elsősorban a zsoldosok egyik „anyaországának” számító, Campaniából valamint a bruttiusok.

A hadsereg közös nyelve minden bizonnyal a görög lehetett, a különböző osztagok saját parancsnokot adtak, valószínűleg görög nyelvben járatosat. Hannibal beszélt görögül, történetírók is vele tartottak hadjáratában. Az a már említett tisztikarból is kiderül, hogy mindannyian vagy karthágóiak, vagy legalább félig azok, tehát ha bekerülnénk a haditanácsba föníciai nyelven kellene tudnunk. Nyílván az alparancsnokok egy része legalább beszél hellénül, ám természetesen az anyanyelvüket egyszerűbb volt használni.
Könnyen lehet azonban, hogy a vezéri sátorból kikerülő parancsok már görögül jutottak el az egyes „nemzetiségi” egységparancsnokokhoz. Azt a Iustinusi híradást, mely szerint a karthágói szenátus a Kr.e. 370-es években megtiltotta volna polgárai számára a görög nyelv és betűk tanulását, erre az időszakra aligha lehet komolyan venni.

A hírközlés hangjelzésekkel folyt, de mint fentebb megjegyeztük, füstöt is használtak, például a Rhonenál. Hannibal haderejében már nincsenek harci kocsik, mint 120 évvel korábban, Timoleon ellen. Ugyanekkor kiderült, hogy Perzsiában sem hatékonyak már a harci kocsik a makedón falanx ellen. Még néhány szót a pun ostromtechnikáról. A háború mindjárt egy nyolc hónapig tartó ostrommal kezdődik.
Saguntum ostromakor láthatjuk, hogy a kor valamennyi eszközét beveti Hannibal: körbesáncolás, aknaásás, faltörő kosok, magas ostromtornyok, katapultok tűzfedezete és sok egyéb. A keleti népek már nagy tapasztalatokkal rendelkezett, melyekből a föníciai eredetű karthágóiak is meríthettek. Vitruvius a faltörő kost és az úgynevezett teknősbékát egyenesen karthágói találmánynak tartja, amelyeket Gades ostromakor alkalmaztak először leleményes ostromlóik. Hannibal ennek ellenére általában nem boldogult az ellenálló itáliai városokkal. Oka elsősorban a tartós ostromhoz való eszközök hiánya lehetett. Nem ostromtornyokra, katapultokra kell gondolni (ezeket helyben elő lehetett volna állítani), hanem időre, élelemre.

Ez a hadsereg a kor legmodernebb hadserege volt, különböző haderőnemek kiváló ötvözete, hisz míg a római had ebben az időben csupán gyalogságra támaszkodott, addig Hannibal lovassága, gyalogsága és elefántosztagai is kiváló volt. Hadvezetés terén is fényévek választották el a római vezetőket a Barkidától (Talán csak P.C. Scipio a kivétel, bár az ő lehetőségei sokkal szélesebb skálán álltak, mint Hannibaléi, ezért nem igazán lehet öszszehasonlítani őket. Személyes vélemény csupán, hogy Hannibal valamivel még kiválóbb. Ő ugyanis abból főzött, amiből tudott, és az nem volt sok.). A római legionáriusok húsdarálóként működtek, a vonalak tették a dolgukat, fantázia nélkül. Hannibal az eszével harcolt.



Horváth Gábor
(könyvtáros, történelemtanár, hadtörténésztechnikus)


Forrás: Horváth Gábor Hannibal: „A háború fúriája” című szakdolgozata 2004. Berzsenyi Dániel Főiskola Bölcsészettudományi Főiskolai Kar Történelem tanszék.

A szerző weboldala: http://hagi.hupont.hu/