logo

IX December AD

Elméleti sík

Ezen fejezet megírásához John Warry adta az ihletet: „Agathoklész ellentámadási stratégiája a rhodoszi Memnónéra emlékeztet, amelyet – ha idő előtti halála meg nem akadályozza – Alexandrosz ellen is alkalmazott volna… Arra gondolhatunk, hogy a IV. század végén a Földközi-tenger keleti és nyugati medencéjében tevékenykedő hadvezérek mintha tanulmányozták volna egymás hadjáratait, és felhasználták volna a tapasztalatokat.”
Én a „mintha” szócskát kihúznám a sorok közül. Persze érthető Warry óvatossága, elvégre semmi kézzelfogható pláne olvasható – bizonyíték nincs a felvetésre, közvetve mégis levonható ez a konzekvencia. Van, aki azt gondolja, hogy mondjuk Aineias Taktikos hadtudományi munkája az egyszerű átlagembereknek készült? Naivitás volna feltételezni, hogy az átlag athéni, büzantioni, thébaii polgár hazamegy, majd felcsap egy ilyen specifikus művet. Hogy kik olvasták ezt, a kötet tartalma megválaszolja. Szerintem ki lehet jelenteni: az ókorban a hadvezérek igencsak komoly elméleti tudásanyagra tehettek szert, ha tudtak – görög nyelvtudás szükséges és olyan helyre utazni, ahol elérhetőek a művek és ha akartak.

Vannak szerzők, akik letették már emellett a voksukat: Kertész István szerint: „ [Alexandrosz HG ]Annak megítélésében melyik területen mikor kezdődik a betakarítás, pontos információi voltak. Dél-Thrákia és a kisázsiai tengerpart vonatkozásában nyugodtan támaszkodhatott Xerxés Kr. E. 480-as, Hérodotos által aprólékosan megörökített hadmenetének tanulságaira, míg a Tigris és az Euphratés vidékét illetően Xenophón leírása nyújtott neki felvilágosítást…
A hadművészeti tudnivalókat Alexandrosnak ismernie kellett, mivel a perzsák elleni harci cselekmények során hasznosította azokat. Nyilván Xenophón más jellegű tapasztalatainak is hasznát vette, mert a hadvezér-történetíró különös pontossággal adott hírt arról, hol és mikor jutottak katonái friss élelmiszerhez.”. De nem ő az egyetlen. Bosworth Alexandrosról írt monográfiájában éppen annak nyugati irányba tervezett hadjáratánál említi, hogy Philistos történetíró munkáját a makedón bizonyára jól ismerte. Ezt Plutarkhoszra alapozza.

Mint fentebb említettük Hannibalnak komoly katonai tapasztalatot szerzett már apja Hamilkar illetve Hasdrubal alatt, de minden bizonynyal nem csupán gyakorlatit. Láttuk, más hadvezérek tapasztalataik mellett elméletben is képezték magukat a hadvezetés művészetére. Cornelius Nepostól tudjuk, hogy Hannibalt egy lakedaimóni történetíró tanította a görögnyelvre. Az illető spártait Sosylosnak hívták és maga is megírta Hannibal háborújának történetét, igaz sajnálatos módon ez nem maradt ránk.
Aligha lehet kérdés, hogy foglalkozott-e korábbi történetírók műveinek tanulmányozásával Hannibal, hiszen apja nem véletlenül szemelte ki Sosylost fia nevelőjének. Különben miért tanítatta volna görögre? Persze a görög nyelv az egész klasszikus ókorban olyan volt, mint a középkorban a latin, vagy ma az angol. Egyébként arra is gondolhatunk, hogy Hannibal hadseregében a görög nyelvnek fontos szerepe lehetett.

A Hannibal alvezéreiről szóló részben két hellén parancsnokról is megemlékezünk majd. Hamilkar maga is katona, aki megeskette a kilenc éves Hannibalt, hogy egész életére ellensége lesz a rómaiaknak. Belenevelte a bosszúvágyat, amely egész életének vezérfonala maradt, és haláláig hű maradt az esküjéhez. Azt is Neposnál olvashatjuk, hogy maga Hannibal is írt, méghozzá görög nyelven irodalmi műveket (sajnos ezeknek ma nyoma sincs), amelyek valószínűsíthetően katonai könyvek lehettek.
Lehettek történetírói ambíciói, különben mivel lenne magyarázható Sosylos (aki ekkor már legalább 10 éve mellette volt, aligha tanította még mindig görögre!) és a Kalé Aktéi Silénos jelenléte, vagy akár a felirat amelyet érctáblába vésetett Laciniumban, mielőtt elhagyta Itáliát és amit Polübiosz, mint forrás fel is használt. Természetesen nem lehet azt állítani, hogy Hannibal olvasta valaha Xenophón Anabasisát, esetleg Arrianosz Anabasis Alexandriját, de vannak olyan megdöbbentő hasonlatosságok egyes leírt hadműveletek közt, amelyek nem biztos, hogy pusztán a véletlen művei. Vannak még elgondolkodtató hasonlatosságok egyes hadvezérek működése között. Periklész ellen a spártaiak a Peloponnészoszi háborúban a következő „lejárató kampányt” találták ki: megkímélik az athéni vezető földjeit, ellenben mindenki másét felperzselik, hogy úgy tűnjék, mintha a sztratégosz elárulná városát.

A Periklész elleni akciót gyakorlatilag lemásolva Hannibal, Fabiust igyekezett befeketíteni a rómaiak előtt. A módszer ugyanaz, betűről betűre! Tényleg hihető, hogy Hannibal semmit nem hallott a Peloponnészoszi háború ezen eseményéről, mégis ugyanazt a cselvetést alkalmazta részleteiben megegyezve?
A „véletlenek” sorát bővíti, hogy az erre adott válasz is megegyezett Periklésznél és Fabiusnál! Talán rá lehetne fogni Plutarkhoszra, hogy mivel megírta mind Fabius, mind Periklész életrajzát, egyszerűen Fabius történetéhez hozzátett egy keveset máshonnan, ha más források, méghozzá korábbi források (Livius nem beszélve forrásairól – egy évszázaddal korábban élt Plutarkhosznál!), nem bizonyítanák, hogy mindkét eset megtörtént. Ez nagyon egyértelmű támpontnak tűnik amellett, hogy Hannibal elméleti síkon is tökéletesen felkészülve vágott neki a Róma elleni háborúnak. Néha egyes hadvezérek gyakorlati tevékenysége is sokat elárul. Hannibal véleményem szerint az egész hellenisztikus hadművészet legnagyobb alakja, vele érte a hadvezetés a csúcsát a korszakban. A fejlődés egyes lépéseit kell látnunk és világossá válik.



Horváth Gábor
(könyvtáros, történelemtanár, hadtörténész-technikus)


Forrás: Horváth Gábor Hannibal: „A háború fúriája” című szakdolgozata 2004. Berzsenyi Dániel Főiskola Bölcsészettudományi Főiskolai Kar Történelem tanszék.

A szerző weboldala: http://hagi.hupont.hu/