logo

XXIII Januarius AD

M. Octavius beígéri az intercessiót.

Valószínű dolog, hogy a tribunok nem voltak mindnyájan Gracchus-szal azonos véleményen, hiszen a tribunok intézménye az utolsó századok folyamán a kormányzat egyik legkiválóbb védelmi eszközévé vált s minden választás alkalmával gondoskodtak a maguk számára megbízható képviselőkről. Az optimaták különösen számíthattak Gracchus barátjára, a gazdag és nagyravágyó M. Octavius tribunra, aki érdekből és meggyőződésből egyaránt ellene volt a javaslatnak, aki azonban hihetőleg nem meggyőződésből, hanem az optimaták bíztatására határozta el azt, hogy intercessiójával meggátolja a földtörvényjavaslat érvényre emelkedését.
Octaviusnak közismert volt határozott, sőt konok jelleme, épen ezért már első fellépésénél tisztában lehetett Gracchus azzal, hogy nehéz küzdelemre van kilátása. Octavius minden szempontból alkalmas volt arra a feladatra, melyre vállalkozott, mert még ha nem is volt Gracchus-hoz hasonló lendületes szónok, a szószéken megállta a helyét és ügyes forumi politikus volt. Alkalmas ember arra, hogy az elégületlen tömeg dühével nem törődve képviselje az optimata érdekeket s ha már mást nem is érhet el, ellenállásával forradalmi lépésekbe kergesse Gracchust.
És tényleg az agitáció előrehaladásával, ahogyan nőtt az ellenállás, úgy erősítette az agitáció tempóját, lendületét Gracchus. Amit előre lehetett látni, az optimaták ellenállása Gracchust, a reformert a forradalomba kergette. Értett a szenvedélyek felkorbácsolásához, tudott tömeget mozgatni. A szenvedély egy konzervatív reformer nemest sohasem sodort volna el eddig. Mint futótűz terjedt el egész Itáliában annak a híre, hogy fellépett a legendáshírű nagy tribunoknak egy hozzájuk méltó utóda, aki a szegény földmunkást, a nincstelent, a nép tömegeit képviseli s az ő jogaikért harcol.

A coloniák és municipiumok lakossága nagy tömegekben tódult be a fővárosba, hogy ifjú vezére mellé álljon. Mit tett a mozgalommal szemben a nemesség? Merev, elutasító álláspontra helyezkedett. Mint ahogy ilyenkor történni szokott, a népvezért anyagias nagyravágyással, összeférhetetlenséggel, hazafiatlansággal vádolták és minden rosszat, ami csak elképzelhető, felhasználtak az ellene folyó propagandában. A nemességben a nagy harci készség, melyet súlyos anyagi érdekek fűtöttek, elnyomta a józan belátást. Tudták, hogy a legkisebb engedmény is gyöngíteni fogja politikai hadállásukat, épen ezért maguk mentek át ellentámadásba. Elhíresztelték többek között, hogy Ti. Gracchus javaslata felborítja az állami rendet. Ez a konokság az állami rendnek ártott, mert merevségükkel forradalomba kergették a tömegeket.


Az első népgyűlés

A 133. év elején tartott első comitialis napon Gracchus a nép elé terjesztette a javaslatot és hatalmas beszédben ismertette a helyzetet, megmutatta a megoldás útját. Miután ellenfeleinek összes okoskodását megsemmisítette, kérte javaslatának elfogadását. Erről a hatalmas beszédről forrásaink részletesebben emlékeznek meg és egyik leghatásosabb részét az alábbiakban közöljük, bár kétségtelen, hogy ez nem az eredeti beszéd, hanem egy, Gracchus gondolatait visszaadó és talán részeiben idéző, a történetíró által írott beszéd:
„A vadállatoknak — úgymond — van barlangjuk és fekvőhelyük, de azoknak a férfiaknak, kik Itáliáért harcoltak és estek el, nem maradt más, mint a levegő és a nap fénye. Hazátlanul, fedél nélkül barangolnak ide s tova asszonyaikkal és gyermekeikkel. Hívságos csalás az, ha a hadvezérek a harcosokat harcra buzdítva felszólítják, hogy védjék meg őseik sírját és házi oltáraikat, mert ezek egyike sem örökölt oltárt, vagy pedig sírhelyet, amelyet a magáénak mondhat; ők mások öröméért s meggazdagodásáért harcolnak s esnek el; a lakott föld urainak hívják őket, holott nincs egy rögnyi föld, amelyet a magukéinak mondhatnának."

Hiábavaló volt azonban minden ragyogó érv, szónoki lendület, hivatkozás a nemesség hazaszeretetére, Octavius tribun szavazás előtt intercedált. A tömeg tombolt, elkeseredése és dühe határtalan volt, de Octavius állott, mint egy kőszikla s tribuni sérthetetlen és szent személyéről minden támadás visszapattant. Gracchus kérlelte; megígérte, hogy veszteség őt magát személyesen nem fogja érni, mert az elvesztett földért kárpótlást fog kapni, Octavius hajthatatlan maradt s végül is kényszerült Gracchus valamilyen ürüggyel a gyűlést elnapolni.
Octavius el volt szánva, hogy tiltakozását megismétli, mert úgy ő maga, mint az optimaták meg voltak győződve arról, hogy ezen az ellent- álláson az egész javaslat meg fog bukni. Octavius a formális jog szerint teljesen jogosan járt el, szentséges régi törvény biztosította számára, hogy társa minden neki nem tetsző cselekedetét intercessiójával megakadályozhatja. Alkotmányjogilag teljesen mellékes volt azután az, hogy egy a nép által választott tribun mégsem helyezkedhetik szembe a nép nagy többségének akaratával. Magatartásáért senki őt felelősségre nem vonhatta s így az optimaták pillanatnyi győzelmet arattak.


Ti. Gracchus ellenintézkedései

Ugyanazon joggal, mellyel társa élt és visszaélt, vagyis az intercessio jogával, vette fel Gracchus a további harcot. A régi patricius-plebeius osztályharc napjai kezdtek újból feltünedezni, amidőn Gracchus az összes magistratusok valamennyi intézkedése ellen intercedált s ezáltal teljesen megbénította az állami gépezetet.
Edictummal eltiltotta a többi magistratusok hivatalos működését, lepecsételte a Saturnus templomában elhelyezett államkincstárt, mire megállott a közigazgatás, a bíráskodás és pénzügyi igazgatás is. Ezután retorzióképen megszigorította a földtörvényjavaslatot, a kártalanításra vonatkozó záradékot törölte.


Az intézkedések hatása

Rettentő izgalom fogta el a fővárost, minden percben tartani lehetett az erőszakos kirobbanástól. Gracchus a tanácskozógyűléseken mind forradalmibb hangot használt s tisztában volt mindenki azzal, hogy ha az utolsó percben megegyezés nem jön létre, véres napok fognak következni. Ez az aggodalom külsőleg is kifejezésre jutott, mert régi szokás szerint az optimaták és a régi birtokosok felöltötték a gyászruhát és szervezkedtek az ellenállásra. Oly fenyegető volt a helyzet, hogy maga Gracchus is védőfegyverrel látta el magát, tőrt hordott magánál, mert állítólag orgyilkost fogadtak fel megöletésére. Mindkét fél el volt szánva, hogy a következő szavazási napon, ha kell, erőszakos eszközöket is fog alkalmazni.
Mommsen arra mutat rá, hogy ezzel mindkét fél elérkezett az alkotmányosság határáig. A régi időkben egy tribun, ha látta volna az ellenállást, pihenni hagyta volna a javaslatot s azután évről-évre felújították volna addig, amíg az optimaták ellenállása meg nem tört volna.
A régi osztályharcokban a reformerek lassan nyertek tért s akkoriban olyan eredménnyel, mint amilyet eddig már elért. Gracchus, egyelőre megelégedtek volna. Gracchus a nemességet épen azon a ponton támadta, hol a leghevesebb ellenállás várható, a legféltettebb gazdasági érdekeiknél. A közvélemény nagy részének támogatását épen rajtaütésszerű fellépésével és nagy szónoki meggyőző erejével érte el. A népgyűlési siker azonban elmúlik, a Rómába csődített vidékiek szerteszóródnak s az ellentábor megerősödve fogja várni a további támadásokat, tehát a pillanatnyi helyzet és a politikai észszerűség is azt parancsolták, hogy a megkezdett akciót ne hagyja abba, hanem ellenkezőleg teljes lendülettel és erővel folytassa tovább s az opti-maták ellenállását rohammal törje meg.


A második népgyűlés

Az első népgyűléstől a másodikig bizonyos idő telt el. Amidőn ennek a napja elérkezett, Gracchus újból döntésre akarta vinni a dolgot, Octavius ismételten intercedált s erre kitört a tömeg elkeseredése. Az optimaták szolgahadukkal összetörették a szavazóurnákat. Közel állottak ahhoz, hogy tettlegességekre kerül a sor. Ti. Gracchus valósággal könyörgött Octaviusnak, hogy ne akadályozza meg Itália megmentését, természetesen eredmény nélkül, mert Octavius hajthatatlan maradt.
Gracchus mérséklete akadályozta meg a szenvedélyek kirobbanását. Minden bizonnyal már most javasolta volna Octavius letételét, ha az utolsó pillanatban két consularis, M. Manilius és Ser. Fulvius Flaccus, vagy egy másik verzió szerint egyik legtekintélyesebb híve, M. Fulvius Flaccus könyörögve rá nem beszélik, hogy próbálja a senatussal való tárgyalás útján az ellentéteket megoldani.

Ezek után a második népgyűlés is eredménytelenül oszlott fel.


A megegyezés meghiúsul

Ti. Gracchus meg is jelent a senatusban, de tárgyalásai nem vezettek eredményre. A senatus-szal való megegyezés természetesen nem jött létre, mert a nemesség részéről hiányzott az őszinte kibékülésre és engedményekre való hajlandóság. Octavius pedig intercessióját sehogy sem akarta visszavonni.
Ti. Gracchus ekkor még tovább ment az engedékenységben, — talán azért tette, mert tisztában volt azzal, hogy ha Octavius elhatározása mellett kitart, belekergeti őt a forradalomba. Kérte Octaviust, hogy ha már nem akar lemondani, szavaztassa meg a népgyűlést, hogy kettejük közül melyiket. kívánja tribunnak, mert egyiküknek mindenképen félre kell állni, ha az állam érdekei úgy kívánják. Természetesen Octavius ebbe a megoldásba sem ment bele. Tudta azt, hogy a népgyűlés ellene fog dönteni. A harcot nem adhatja fel s tisztában volt azzal, hogy a megválasztott hivatalnokok újabb népválasztás alá bocsátása ellenkezett a fennálló alkotmányos szokásokkal.

Gracchus látta, hogy Octaviussal minden tárgyalás hiábavaló s a senatus hangulatából arra következtetett, hogy minden egyezkedési kísérlet kilátástalan, ezért az említett sikertelen senatusi tárgyalás után visszatért a népgyűlésre s bejelentette, hogy a következő napon egy javaslatot szándékozik a gyűlés elé vinni. Indítványozni fogja, hogy az olyan magistratus, aki mint M. Octavius, a nép akaratával szembehelyezkedik, letehető legyen.
E lépés, bár elkerülhetetlen volt, jogellenes és forradalmi tett volt, a lex sacrata alapvető jogának a megsértése. Szöges ellentétben állott az egész római alkotmánynak és magának a köztársasági államrendszernek a szellemével. Megtörtént ugyan már eddig is az, hogy egyes magistratusok a közhangulat nyomása alatt lemondottak, de ez a lemondás önként történt, vagy legalább is nem a nyílt kényszer hatása alatt. Octaviusnak a fennálló jog szerint jogában volt elhatározása mellett kitartani és kollégája tevékenységét megbénítani. Ha ez visszaélés a szó valódi értelmében, vagy ha ez az egész tribuni jogkör elavult, akkor is az intézmény jogkörét kell törvénnyel korszerűen szabályozni.

Ti. Gracchus az utolsó pillanatig remélte azt, hogy békés megoldással javaslata útjából elháríthatja az akadályokat. Természeténél fogva visszariadt az erőszakos eszközök alkalmazásától. Csak akkor szánta el magát reá, amidőn a békés kibontakozás minden reménye eltünt.


A harmadik népgyűlés. Octavius letétele

Ez be is következett, mert a csökönyös Octaviusban a nemesség kitűnő képviselőt választott magának. Végül elérkezett a harmadik népgyűlés napja. A harmincöt tribus összejött, hogy döntsön afelett, hogy egy oly tribun, ki megbízója, a nép ellen fordult, letehető-e. Ha erre sem enged Octavius, akkor sor került volna a letételére.
A szavazás megkezdődött, amely ténykedés ellen Octavius nem is intercedált. 17 tribus már Octavius tribun ellen adta le szavazatát. A tizennyolcadik tribus döntést hozó leszavazása előtt Gracchus még egyszer utoljára felhívta Octaviust, hogy álljon el merev tiltakozásától. Ragyogó ékesszólással bizonyította, hogy a földtörvény elfogadásától függ Itália jövője s hogy Octaviusnak, mint tribunnak kötelessége a nép érdekeit képviselni.
Octavius nem engedett s a szavazás befejezést nyervén Gracchus javaslata törvényerőre emelkedett. Ennek folytán Octavius minden ellenmondás kizárásával egyszerű magánemberré vált. Feljegyzik, hogy a hozott törvény dacára Octavius kitartott s Gracchusnak szolgájával kellett őt a tribuni emelvényről lerántani. A tömeg inzultusaitól alig tudott megmenekülni. Nagy tumultus keletkezett, melynek során Octavius egyik szolgájának a szemét kiütötték s az optimaták a szorongatott ember segítségére siettek. Már ekkor véres összeütközésre került volna a sor, ha Gracchus személyesen közbe nem lép.

Az elhatározó lépés megtörtént, a forradalmi tett kirobbanásával a kormányzat elérte, hogy az újítót végzetessé váló, törvényellenes lépésre ragadtatta. A nemesség most már kedvezőbb feltételek mellett folytathatta a harcot, mert a továbbiakban, mint az alkotmány védelmezője léphetett fel a forradalmárral szemben. Ezekben a pillanatokban még senki sem láthatta előre, hogy Octavius letétele milyen következményeket fog maga után vonni.
Kétségtelen, hogy Ti. Gracchus lépése forradalmi tett volt, mely a római köztársaság ódon épületét alapjaiban rázta meg. Az is kétségtelen, hogy Gracchus küzdelmeiben fordulópontot jelentett, mert ezzel a reformok útjáról a forradalom útjára lépett át. Forrásainkból kivehető, hogy ezt Gracchus is tudta és sok lelki vívódáson ment emiatt keresztül.

Forradalmak megítélésénél nem az alkotmányos és közjogi szempontok az irányadók, hanem a közhelyzet, annak a megállapítása, volt-e lehetősége a békés kibontakozásnak, vagy sem. Indokolt, őszinte, szükségszerű volt-e Ti. Gracchus lépése, felért-e politikai, gazdasági és társadalmi reformja azzal a veszteséggel, melyet az ősi alkotmány lerombolásával okozott, arányban álló volt-e az ezzel elért eredmény? A római alkotmány ismeretével bátran kimondhatjuk, hogy
1. Az uralkodó osztályokban nem volt meg a hajlandóság a feltétlenül szükséges reformokra s a régi alkotmány csűrcsavarossága mellett módjukban volt minden újító törekvést elgáncsolni és hogy
2. forradalmak megítélésénél mindig arra a történeti szükségességre kell elsősorban tekintenünk, mely azt evolválta.

Nagyon helyesen jegyzi meg Lange a forradalmi tett egyik magyarázataként, hogy Ti. Gracchus nem számíthatott arra, hogy mint C. Licinius Stolo és L. Sextius, a következő évre is megválasszák tribunnak. Tehát nem is válogathatott az eszközökben.

A tribuni intézmény forradalmi intézmény volt, kor szuverénitásának igazi forradalmi kifejezője. Csak később változott át az intercessio jogával folytatott évszázados visszaélések következtében a nemesség eszközévé. Ha Octavius-nak a formai jog szerint igaza is volt, cselekedete nem volt egyéb, mint egy évszázados gyakorlat által szentesített rút visszaélés a tribuni jogok igazi rendeltetése ellen. Gracchus forradalmi lépése egyúttal publikálása volt a nép-szuverénitásnak is, amely a továbbiakban egészen Caesar koráig az ellenzék egyik vezérgondolata maradt.

M. Octavius letétele után, valószínűleg bizonyos idő elteltével utódot választottak helyébe Q. (vagy C.) Mummius személyében.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)
..