logo

XXIII Januarius AD

Gracchus beszéde a néphez.

Kétségtelen, hogy az ellenpárt propagandájának volt hatása s a népnek egy része, főként az, amelyik utólag helytelennek tartotta Octavius letételét, elpártolt tőle. Valószínű, hogy a városi nép, amelyet nem érintett oly közelről a földkérdés, könnyebben volt a nemesség részére vonható. Most ezeket a rétegeket akarta magának megnyerni s hatalmas beszédben ismertette a nép követeléseit, beszélt a népszuverénitásról, a népgyűlés korlátlan hatalmáról s azt fejtegette, hogy a senatus mellőzésével minden állami ügyet a népnek kellene intézni.

A beszédnek Ókorból reánk maradt stilizált vázlata, mely Plutarchustól ered, természetesen nem adja vissza szószerint azt, amit a tribun mondott:
„A néptribunok azért szentek és sérthetetlenek, — mondja Gracchus, — mert a nép ügyét képviselik. Tehát ha a népnek ártanak, ahelyett, hogy használnának, akkor eljátszották a jogukat a sérthetetlenségükre és hivatalukhoz, mert különben azt is meg kellene nekik engedni, hogy a Capitoliumot lerombolhassák, vagy a szószéket meggyujthassák. Az a néptribun, aki a nép ügyét elárulja, nem néptribun többé.
Ha a tribunnak meg. van engedve, hogy akár a consult is fogságba vethesse, hogyan lehessen kétségbe vonni a nép azon jogát, hogy elvehesse az ellene dolgozó néptribun hivatalát; Tarquinius királyt letették, mert igazságtalanul járt el; Veszta-szüzek ha kötelességeikről megfeledkeznek, elevenen elásatnak, mert egyetlen félrelépéssel elvesztették szentségüket. Úgy van ez a tribunokkal is; és miért ne lehetne kényszeríteni a hivatalnokokat, akiket a tribusok többsége választott, hivataluk elhagyására, ha ezt a tribusok összessége úgy kívánja? Semmi sem szentebb, mint ami az isteneknek ajánlhatott fel és mégis megakadályozzák benne a népet, hogy azt tetszése szerint használhassa. Így a nép a tribunok hivatalát, mint egy áldozati ajándékot átruházhatja és gyakran megtörtént, hogy a magistratusok hivatalukról leköszöntek."

Némely írók szerint a Gracchus által felhozott példák nem. találóak, mert politikai pártállást nem lehet összehasonlítani egy bűncselekménnyel és mert a többség határozata fennálló törvényt nem semmisíthet meg s ha a fennálló törvény változtatásra szorul, azt egy törvény útján kell megmásítani. A Tarquiniusok elűzetésére nem lehet hivatkozni, mert az forradalmi tett volt. A hivatalnokokat azért válasszák, hogy bizonyos közfunkciókat töltsenek be és bizonyos időre. Amíg megbízatásuk szól, addig őket a választótestület egy újabb szavazásával nem lehet letenni, illetve ha ez megtörténik, akkor kihull a köztársasági hivatalnokkormányzat alól minden támaszték. A hivatalnok nem felelőtlen; elmozdítható, ha bűncselekményt követett el, de nem tehető le politikai meggyőződéséért.
Ezzel az érveléssel szemben elsősorban is arra kell hivatkoznunk, hogy Gracchus mozgalma Octavius elmozdítása folytán forradalmi mozgalommá vált, tehát itt hiába hozunk fel alkotmányjogi érveket. Neki nem volt módjában változtatni az államalkotmányon, le kellett rombolnia a reformja útjába álló és elháríthatatlan akadályokat.

Ennek a beszédnek, ha az egyáltalán visszadja az eredetit, nem is az volt a célja, hogy alkotmányjogi érveket sorakoztasson fel, hanem, hogy a forradalmi lépést a tömegek előtt igazolja és hogy Octaviust a maga valóságában úgy mutassa be, mint olyan politikust, ki a tribuni jogokkal visszaélve megalkuvást nem ismerő keménységgel képviseli az optimaták szült osztályérdekeit. Ha a jogtörténeti fejlődést vesszük tekintetbe, Gracchust a nagy tribunok mellé kell, hogy állítsuk, kik ennek a forradalmi intézménynek méltó képviselői voltak s ha a tribuni intézmény eredeti céljára s annak évszázadokon keresztül történt elferdülésére gondolunk, akkor magyarázatot találunk arra az alkotmánysértésre, melyet Gracchus Octavius letételével elkövetett.
Arra az esetre, ha másodszor is megválasztanák tribunnak, több törvényjavaslatot helyezett kilátásba. A lex de provocatione kiterjesztette volna a provocatio jogát; a lex militaris elrendelte volna a szolgálati idő megrövidítését. Nem biztos, hogy nyíltan foglalkozott volna azzal a tervvel, hogy a szövetségesek polgárjogot nyerjenek; a lex de civitate sociis danda egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy a polgárság tetszését megnyerje. Bár egészen biztosra feltehető, hogy a szövetségesek egyenlősítésének eszméje is ott volt későbbi tervei között, — anélkül a földreformot ugyanis el sem lehetett képzelni, — mégis nyílt fellépésével nem akart az optimaták kezébe egy újabb fegyvert adni, nem akarta, hogy ezek mint a római polgárság privilégiumainak ellenségét és az itálusok barátját állítsák be, mert ez tág teret szolgáltathatott volna az ellene folyó demagógiának.

A római tömeg ugyanis csak addig volt forradalmár, amíg a nemesség előjogainak a megszüntetéséről és a saját maga érvényesüléséről volt szó. Lange szerint tervezett egy lex iudiciariát is, melynek értelmében a lovagi rend tagjai is beírattak volna a bírói albumba s így részt vehettek volna a bíráskodásban.. Ez azonban egyik felületes forrásunk adatán alapszik. Szemmel látható, hogy Gracchus az egész vonalon a népgyűlések hatáskörét ki akarta teljesíteni s ezáltal a senatus által okkupált jogok egy részét, épen a legféltettebb nemesi előjogokat vette volna el.
A bíráskodásba való beleszólás biztosította volna a provinciák kormányzatának bírói ellenőrzését, de ami ebben a javaslatban jelentőségteljesebb, a lovagrendnek amúgy is nagy politikai hatalmát növelte volna. Épen amiatt egy ily törvényjavaslat tisztára politikai jellegű s célja, hogy a lovagrendnek csatasorba állításával a reformmozgalom nagy befolyású és erős segítőtársra tegyen szert. Mindezek azonban csak tervek voltak és azok is maradtak.

Valószínűleg a javaslattervezetek nem voltak készen. Csak mint eszmét vethette fel a pályázat alkalmával tartott egyik beszédében. Később ezeket a gondolatokat a tragikus véget ért tribun öccse, Gaius Gracchus elevenítette fel. Természetes dolog, hogy a reformmozgalom minden vezéreszméjét nemcsak a választási propagandabeszédekben ismertették, hanem állandó megbeszélés tárgyát képezhették a politikai megbeszélésekben és magánérintkezésben is. Magánérintkezésekben és tanácskozásokban sokat fontolgatták mindazokat a korszerű tennivalókat, melyeknek a bevezetése épen a reformereknek a feladata.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)
..