logo

XXIII Januarius AD

A tribun-választások.

Gracchus ellenfelei csak azt várták, hogy a tribun valamilyen újabb törvénytelenséget kövessen el, mely esetben erőszakot alkalmaznak ellene. Egy ilyen alkalom csakhamar adódott és pedig akkor, amikor, bár valószínűleg nem kért felmentvényt az újraválasztást tiltó törvény alól, mégis pályázott a következő évi tribunságra.
Gracchus nem riadt vissza attól, hogy a tribun-választások épen a legkedvezőtlenebb időpontra, az aratás idejére estek, amidőn szavazóinak túlnyomó része vidéken volt a coloniákban és municipiumokban és gazdasági munkálatokkal lévén elfoglalva, nem jöhetett a fővárosba, hogy a földbirtokos osztállyal szemben vezérét, a földreform megteremtőjét támogassa. Általában Gracchus ezekre a szavazókra kevéssé számíthatott, mert az aratás Itália déli részén, északi részén, ismét az Apenninek hűvös völgyeiben különböző időben történt, így májustól augusztus végéig hol az egyik, hol a másik vidékről valók nem jöhettek be Rómába. A szegény zsellérek javarésze pedig annál is inkább kényszerült ezeket a nyári munkálatokat vállalni, mert épen az akkor keresett összeg, vagy terményrészesedés nyujtotta évi szükségletének a megélhetéshez szükséges kiegészítő részét.

A választásokra így csak a városi nép, a comitiumok állandó látogatója, a plebs urbana jöhetett el, ez pedig nem sokat törődött a földbirtokreformmal s jelentős részében a nemesség klientélájához tartozva, odaszavazott, ahova urai parancsolták. A fent ismertetett program kiválóan alkalmas volt ezeknek a rétegeknek a megnyerésére.
Gracchus a kedvezőtlenné vált politikai helyzet dacára sem engedett, igaz ugyan, hogy olyan helyzetben volt, hogy nem volt választása, ki kellett tartania. Ha visszalép, végkép elbukott s ellenfeleinek kíméletlen bosszúja utól fogja érni, ha pedig, bár kedvezőtlen auspiciumok között s a választási tilalom dacára fellép, még van kilátása arra, hogy megválasszák s a rendelkezésre álló másfél év alatt művét befejezheti.

Már többször említettük, hogy a forradalomról nincsen megbízható részletes tudósításunk; ez fokozott mértékben áll Ti. Gracchus bukásának a leírására. Emiatt nem tudjuk ellenőrizni a többnyire ellentétes adatokat szolgáltató forrásokat. Münzer ennek okát abban látja, hogy itt különböző pártállású ősforrásból merítő írókkal állunk szemben s az ősforrások aszerint, hogy melyik félhez tartoztak, igyekeztek a másik félre hárítani a felelősséget. A másik, ami az események zavarosságát előidézte, az az, hogy itt gyors ütemben, igen rövid idő alatt lefolyt eseményekről van szó, amit még a kortársak is különbözőkép láthattak meg.
Az optimaták erőszakot alkalmaztak, tehát, hogy magukat igazolják, azt kellett, hogy bizonyítsák, hogy kényszerhelyzetben voltak és hogy az erőszakosságokat Gracchus hívei kezdték meg. Ez az igazolás azután a későbbi korok előtt csaknem száz százalékig sikerült, mert Gracchusékat a közfelfogás lázadóknak minősítette. Ennek a felfogásnak a kialakítása érdekében legnagyobb hatása Cicero iratainak volt, aki a legnagyobb római agrárreformerekben kora nagy demagógjait látta, kikkel politikai pályafutása során oly sokszor össze kellett ütköznie.

Appianus általában szűkszavú az események leírásában, annál több részletet mond el Plutarchus, akinek tudósítását, ha a többi Liviusból merítő tudósításokkal összevetjük, megállapíthatjuk, hogy egyformán merített Gracchus közvetlen környezetének írásaiból és ellenségei ferdítéseiből. Ez az eltérés főként a döntő jelentőségű népgyűlés mikénti lefolyásából tűnik ki. Plutarchus szerint egyáltalán nem került szavazásra a sor, viszont Appianus szerint a Gracchusra kedvező eredményt nem hirdették ki.

Már két tribus Gracchusra szavazott le, midőn az ellenpárt intercedáltatott, hivatkozva arra, hogy Gracchus nem kapott dispensatiót az újraválasztás tilalma alól s így megválasztása törvénytelen volna.
Plutarchus által leírt események ellentétben vannak a többi tudósítások által nyújtott összefüggő adatokkal. Így többek között ez utóbbiak azt állítják, hogy Gracchus tökéletesen felismerte a helyzet veszélyességét s ezért elhozta a fiát is és panaszkodással igyekezett a nép rokonszenvét megnyerni.

Az elnöklő tribun, Rubrius kétségben volt afelől, hogy az intercessio után mit tegyen, folytassa-e a szavazást. A határozatlan ember helyett Mummius tribun akarta átvenni az elnöklést, az a tribun, akit a letett Octavius helyére választottak meg. Rubrius kész is lett volna az elnöklést átadni, de ez ellen az ellenpárti tribunok tiltakoztak s hivatkoztak arra, hogy Rubrius is bevett szokás szerint sorsolás útján lett elnök, ha ő lemond, akkor a következő elnöknek is sorsolás alapján kell jönnie. A vita élessé vált s miután megegyezni nem tudtak, kénytelenek voltak a gyűlést a következő napra halasztani.


A gyűlés elhalasztása. Előkészületek

Az ingerült és fenyegető közhangulat óvatosságra intette Gracchust és híveit. Hatalmas tömeg kísérte hazáig a népvezért, mely lelkesen helyezte kilátásba támogatását a következő napi szavazásnál. Tiberius házát az éjjel folyamán híveinek nagyobb csapata őrizte, mert tartottak attól, hogy az ellenpárt merényletet követ el ellene. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenpárt szükség esetén nem fog visszariadni az erőszaktól sem s mindent latba fog vetni, hogy Gracchus újraválasztását meggátolja, épen ezért ő is készen állott. Kétségtelen volt, hogy az élére állított helyzetet már nem lehet békés eszközökkel megoldani.
Az éjjel folyamán a tribun megtette a következő napra szükséges óvóintézkedéseket. Így napfelkelte előtt híveivel megszállta a capitoliumi Iuppiter temploma előtti térséget, hol a szavazás történt, megbeszélte a jelt is, melyet adni fog, ha a kényszerűség azt parancsolja, hogy az ellenpártot elűzzék.

A választói gyűlés színhelye a capitoliumi Iuppiter templom előtti tér volt. Ugyanakkor a senatus Fides templomában gyűlt össze, amely az előzővel szemben feküdt. A két gyűlést így egymás közelében tartották s míg az egyik a szabadban, a másik pedig egy szomszédos zárt helyen tartatott, a közellét folytán állandóan mindkét helyen tudták, hogy mi történik a másikon s a kölcsönös izgalom nőtt az informáltság révén.
Bár az auspiciumok kedvezőtlenek voltak, Gracchus a következő napon mégis megjelent kíséretével a választás színhelyén, ahol hívei akárcsak egy testőrség körülvették és bátorító helyesléssel zajosan ünnepelték. A gracchanus szavazók a térség közepét tartották megszállva s így a helyzet urai voltak.

A gyűlés vezetését Mummius tribun vette át, kinek elnöksége ellen úgy látszik ezen a napon az ellenpárt nem tiltakozott. Az optimaták már a gyűlés kezdetén zavart okoztak és pedig az ellenpárti tribunok vezetése alatt. A papok bezárták Iuppiter Stator templomának az ajtóit. A zavart nagyban növelte a senatusi gyűlésről érkező M. Fulvius Flaccus jelentése, aki a közelállókkal tudatta, hogy Gracchus élete veszedelemben forog, mert meg akarják a senatus egyes tagjai ölni.
A távolállók ezt nem hallhatták, csak Gracchus és közvetlen környezetének ingerültségét láthatták s midőn érdeklődtek, hogy mi történt, Gracchus a fejéhez kapott, jelezni akarván ezzel, hogy élete veszélyben forog, vagy talán ez volt a megbeszélt jel a támadások megkezdésére. A tombolás ekkor mindkét részről a tetőfokra hágott, mindkét párt teljes erejéből ordított, az optimaták azt kiáltották, hogy Gracchus jelt adott az erőszakoskodások megkezdésére, mások azt híresztelték, hogy az összes ellenpárti tribunokat letette, s hogy a népgyűlés megszavaztatása nélkül tribunná akarja választatni magát.
Mások viszont azt a rémhírt terjesztették, hogy Gracchus azért kapott a fejéhez, mert királyi diadémot akar. Hiábavaló volt Gracchus híveinek az az érvelése, hogy Gracchus intésével a tömeg tudomására akarta hozni, hogy életét veszély fenyegeti, az optimata kortesek a zavart még jobban növelték. Végül Gracchus hívei, valószínűleg minden utasítás nélkül, botokat ragadtak s az ellenpártot elkergették a térségről, mely nagyjában szabad lett és Gracchus pártjának kezében maradt.


A senatus ülése

Közben a közellevő Fides templomában tartott senatus-ülésen szintén viharos jelenetek játszódtak le. Itt a tanácskozást P. Mucius Scaevola consul, a híres jogtudós vezette, akiről az a hír járta, hogy kezdetben rokonszenvezett Gracchus mozgalmával. Az ülést nagy megfontoltsággal és mérséklettel vezette, ami annál nehezebb volt, mert a P. Scipio Nasica Serapion vezetése alatt álló túlzók a leghevesebb jeleneteket rögtönözték s bár a mérsékeltek kétségkívül többségben lehettek, a végén mégis csak magukhoz tudták ragadni a vezetést.

A kívülről, a népgyűlésről hozott hírek voltak azok, amelyek a senatorok ingerültségét a legnagyobb mértékben növelték s amelyek arra késztették a túlzókat, hogy mind hangosabban követeljék, hogy mondja ki a senatus a consultum ultimumot s tegye meg Scaevola consul a szükséges lépéseket a forradalom leverésére.
A consul azonban részben, mert érezte a ránehezedő felelősség súlyát, részben mert talán még most is volt benne némi rokonérzés Gracchusékkal szemben, nem engedett, hanem kijelentette, hogy ő egy polgárt sem fog ítélet nélkül megöletni, de ha Gracchus a népet valamely törvényellenes cselekedetre sarkallja és törvényellenes határozatot hozat, akkor ő annak érvényességét nem fogja elismerni.

A consul komoly és törvényes csendesítése az ultrákat nem Elégítette ki, nyilvánvalóan azért, mert ők erre a napra fel voltak készülve, és elhatározták, hogy ellenségükkel leszámolnak. Épen ezért kitartottak amellett a követelésük mellett, hogy a senatus proklamálja a rendkívüli állapotot. A vihar azután kitört akkor, amidőn hírül hozták — természetesen rosszindulatú értelmezéssel, — hogy a tribun megtette a végzetes jeladást. Scipio Nasica felugrott, fejét tógájával betakarta, mintha mint pontifex Iuppiternek menne áldozni. Odakiabálta a senatusnak:
„Mivél ,a consul elárulja a hazát, felszólitom azokat a férfiakat, kik készek a törvények védelmére, hogy kövessenek engem!"

Nagy tumultus keletkezett erre, a senatorok felragadták az összetört padokat s kirohantak a gyűlésteremből. Csatlakoztak hozzájuk botokkal és egyéb fegyverekkel felfegyverzett lovagok, cliensek és rabszolgák, akiket i szélsőséges optimaták, számolva az erőszakos döntéssel, készenlétben tartottak. Végül melléjük állt a polgárságnak az a része, melyet a gracchanusok röviddel azelőtt a térségről elkergettek.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935).
..