logo

XXVII Novembris AD

Cornelia .

Felesége a római nők sokat dicsőített mintaképe, Cornelia, Scipio Africanus leánya. Bár nagy korkülönbség volt köztük, igen boldog családi életet éltek; mint a hagyomány mondja, Gracchus annyira szerette, hogy kész volt előtte meghalni. A két fiú, Tiberius és Gaius nagy szellemi kincseket örököltek az ilyen szülőktől. Apjuk maga volt az ős-római megtestesült szilárdság, erő és erély, egyike azoknak a keveseknek, kik egészen a babonaságig hívei voltak az ősi hitnek és az ősi szokásoknak.
Az idősebbik Gracchus tradíciók embere, büszke konzervatív nemes, tele rendi előítéletekkel, keményszívű az ellenségekkel, de megértő régi szabású politikus az alárendeltekkel szemben. Emellett képzett ember, aki semmiben sem marad mögötte görögös műveltségű ellenfeleinek. Cornelia, az anya maga a háziasság, szeretet és jellem, a finom képzettség és a női eszményiség megtestesülése. Az elhalt apa helyett az ő vezetése alatt a gyermekek kiváló nevelést kapnak, csak a leány, Sempronia volt szerencsétlen természet s lett boldogtalan későbbi férjével, Scipio Aemilianussal. A többi három fiúról és öt leányról csak annyit tudunk, hogy gyermekkorukban meghaltak.

Ha a két fiú pályafutásán végigtekintünk, lehetetlen meg nem állapítanunk, hogy egy új kornak szülöttei, inkább a magasabb szellemiségű anya nevelése látszik meg rajtuk. S ez annyival érthetőbb, mert mint említettük, atyjukat már kora gyermekkorukban elvesztették. Corneliáról a késő utókor művészei számos képet festettek, de talán egyik sem állítja elénk a maga tökéletes teljességében ezt az asszonyt. Egy olyan katonanemzetnél, mint a római, a nőknek is ridegebbeknek, reálisabbaknak és szárazabbaknak kell lenniök s még egy Corneliáról is nehéz elképzelni annyi nőiességet és gyöngéd bájt, mint amennyit a görög nőknél találunk.
Ebben a korban a családi intézmény nagy általánosságban még biztos alapokon nyugszik s a görög kurtizán-szellem még nem rontotta meg. Még a tisztes matrónák sorában is feltünést keltett egy olyan nő, aki annyira anya tudott lenni, mint Cornelia. Talán gyermekeinek kiválósága, tragikus sorsuk, a Cornelius Scipiók visszakísértő szerencsétlensége és tündöklő kiválósága okozza ezt? Aligha.

A római forum lázas zajában még nem szerepel a nő, bár még a maga szűkre szabott életkörülményei dacára is fontos tényező, mert a hazának ő neveli az erős katonákat és a kemény fából faragott politikusokat. A két Gracchus csaknem mindent, amit a múltból hozott, az anyjának köszönhette, már az Ókorban neki tulajdonították a dicsőséget, hogy két ilyen nagy embert adott Rómának. Tőle ered beszédük tiszta latinsága, tőle lelki előkelőségük, az a nemes idealizmus, mely új vért vitt az elszáradt római politikai életbe, tőle az igazság- keresésük, megértésük és részvétük a nyomorultak és szenvedők iránt.
Cornelia mindvégig megmaradt Scipio lányának, büszke, konzervatív nemesasszonynak, aki fiait, a demagógokat megtagadta, hogy azután megsirathassa őket. Cornelia megérte leánya boldogtalanságát, fiai pályájának lendületes ívelését, tragikus bukásukat és halálukat, sőt túlélte őket. Régi római szilárdsággal próbálta a nemesség megbuktatóit, a forradalmárokat, kik egy új Rómának vetették meg az alapjait, elfeledni, ami azonban úgy hisszük, az anyának sohasem sikerült.
A patriciusnő, kinek kezét egykor Aegyptom királya kérte meg, Scipio leánya, a Gracchusok anyja, elfeledten halt meg, azt sem tudjuk mikor, miközben a Gracchusok politikai hagyatéka felett három emberöltőn keresztül folyt az ádáz harc és századok elmúlásával is alapvető volt tanításuk, még ha a következő nemzedékek meg is tagadták őket.


Forrás: Szász Béla - Földkérdés Rómában (Budapest 1935)