logo

VI December AD

Iulianus irodalmi munkássága.

Az Or. XII. különleges helyet foglal el az életműben, amelyhez sajátos formai és tartalmi jegyek tartoznak. Hogy ezt érzékeltetni lehessen, érdemes áttekinteni nagy vonalakban Iulianus császár irodalmi hagyatékát.
A császár fennmaradt müveit három részre lehet osztani: az első csoportba tartoznak a beszédek, a másodikba a levelezése, a harmadikba az igen gyér mennyiségben és töredékesen fennmaradt költeményei. Legmaradandóbbat kétségkívül a tizenkét beszédével alkotta, melyek rövid tartalmi foglalata a következő.

Or. 1. Constantius császárhoz·. Iulianus első nagyobb lélegzetű munkája, 356357 fordulóján keletkezhetett Galliában. Feltehetőleg hálaadásként szánta Caesam való kinevezéséért unokabátyjának. A szöveg formai tekintetben teljesen eleget tesz a panegyricus (dicsőítő beszéd) követelményeinek. Iulianus 11. Constantius származásáról, szülőföldjéről, viselt dolgairól szól a beszéd első felében, a befejezésben Constantiust igen hízelgőén filozófus uralkodónak nevezi. A túlzó dicséret mögött irónia is sejthető.

Or. II. (III) Eusebia császárnéhoz: A mű azon ritka antik beszédek közé tartozik, amelyben nőket magasztalnak. A mű feltehetőleg szintén 356-357 telén keletkezett Galliában. Constantius feleségének, Eusebia császárnénak mond köszönetét, amiért biztosította számára egy athéni tanulmányút lehetőségét. Iulianus hálája kétségkívül őszinte. Beszédében nemcsak az asszony jelleme, példamutató házasélete és műveltsége válik a magasztos dicséret tárgyává, hanem tágabb értelemben e mű a hagyományos antik filozófia és tudomány, valamint a pogány vallás és kultúra enkómionja (dicsérete).

Or. III. (II) Constantius viselt dolgairól, avagy a császárságról: A beszéd keletkezési ideje és körülményei vitatottak, azonban a műből szóra bírt történeti adalékok a 359-es évet teszik valószínűvé, és szintén a galliai helyszínt. Műfaja szintén panegyricus, azonban a beszéd gondolatmenete kettős: Iulianus az első szálon Constantius viselt dolgait magasztalja, a másodikon pedig az ideális uralkodóról és kormányzatról értekezik. A beszéd bővelkedik Homéros-, és Platónreminiszcenciákban, amelyek sokrétűbbé teszik a mű értelmezését. Ekképp az olvasható ki, hogy Constantius noha a felszínen dicséretben részesül nem szerez új érdemeket, illetve mintha a Iulianus által felvázolt eszményi kormányzati rendszertől távolabb kerülne.  

Or. IV. (VIII) Salustius távozására. A beszéd az előzővel közel egy időben, 358-359 fordulóján keletkezhetett. Műfaja ún. paramythétikos, azaz Iulianus saját maga vigasztalására írott műve, mivel a galiiai sikereiben közreműködő kulcsemberét és barátját, Secundus Saturninus Salustiust Constantius visszarendelte az udvarába, mivel a császár rossz szemmel nézte unokaöccse katonai sikereit, Iulianust mély fájdalommal töltötte el szeretett barátjának a távozása. Salustius emellett rendkívül műveit emberként jártas volt a filozófiában is. Iulianus beszédében értekezik az igazi és mély barátságról, számtalan történeti és irodalmi példát felhozva, majd ennek révén meg is vigasztalódik.

Or. V. Az athéni néphez: Az írás műfaja epistula, 360 tavaszán keletkezhetett, Iulianus immár ifjúként szembefordult Constantiuss-zal, a polgárháborús légkörben a nagyobb városok és jelentősebb régiók támogatásának elnyerése érdekében politikai proklamációként leveleket küldött. Ezek közül egyedül az athéniaknak szóló maradt fenn. Iulianus ebben Athén magasztalása után részletesen értekezik eddigi életútjáról, viselt dolgairól, céljairól, illetve Constantius vele szemben elkövetett jogtalanságairól és bűneiről. Hellasról és Athénról mint a kultúra, jog és igazságosság letéteményeseként emlékszik meg.

Or. VI. A bölcs Themistiosnak: Műfaja szintén epistula, mely valószínűleg Constantius halála (361. november 3.) után, de még Iulianus konstantinápolyi beiktatása (361. december 11.) előtt keletkezett. A pogány Themistios Constantius egyik bizalmasa volt, emellett a Kr. u. 4. sz. neves rhétora és gondolkodója, már elég korán szoros kapcsolatban állt levelezés révén Iulianus-szal, melynek ez az egyetlen darabja maradt fent. Themistios azzal fedte meg egy korábbi írásában a császárt, hogy nem készült fel kellőképpen a közéleti szereplésre, illetve az uralkodásról alkotott nézetei nem praktikusak. A császár apológiájában magvas bölcseletekkel és reminiszcenciákkal kellőképpen felszerelkezve hárítja el a kritikát, egyszersmind vázolván ezzel saját nézeteinek a helyességét.

Or. VII. A kynikus Hérakleios ellen: E támadó jellegű beszéd (invektíva) 362 márciusában keletkezett Konstantinápolyban. A beszéd apropója egy Hérakleios nevű kynikus bölcselő előadása volt a hatalom jellegéről és az uralkodás művészetéről, mely során megsértette Iulianust őrá célozgató, átfogalmazott mítoszokkal. A császár részt vett ezen és jónak látta az elhangzottaknak kerek bírálatát, határozott cáfolatát adni. A beszédben a császár kiválóan vázolja a hagyományos valláshoz való visszatérésének eszmei okait, értekezik a valódi mítoszról, kultuszokról, neoplatonikus nézeteiről.

Or. VIII. (V) Az istenek anyjához: A beszéd szintén 362 márciusában keletke-zett. Szerkezete több vonatkozásban is rokon a kilencedik beszéddel. Iulianus mint a birodalom pontifex maximusa kísérletet tesz e művében arra, hogy neoplatonikus értelmezést adjon a Magna Materhez, Kybeléhez kapcsolódó misztériumokhoz, mítoszokhoz és különböző hagyományokhoz.

Or. IX. (VI) A műveletlen kynikusok ellen: Sok tekintetben rokon a hetedik orarióval, amelyet Iulianus 362 júniusában jegyzett le. A beszéd szintén egy előadásra adott válasz, ugyanis ezúttal egy udvarbéli kynikus Diogenésröl tartott előadással vívta ki a császár nemtetszését. Ennek megfelelően cáfolatul a beszédében bemutatja az általa valódinak ítélt kynikus filozófia lényegét, másodsorban éles kritikával illeti az újkynikusokhoz igen közelálló keresztényeket is. A beszéd ennek megfelelően társadalomkritika is a kereszténység térhódítása miatt.

Or. X. Lakoma, avagy Kronos ünnepén (császárok): A beszéd műfaja szatíra, amely egy képzeletbeli Kronos-ünnepen játszódik. 362 decemberében született Antiochiában. Apropója a minden évben megrendezett Saturnalia ünnepe lehetett (december 15-17.) A császár leghumorosabb hangvételű alkotása, számos fiktív elemet is tartalmaz. Erősen érzékelhető benne Platón azonos című Symposionjának, és Lukianosnak a hatása. E mesebeli lakomán Romulus valamennyi istent és ismert híres ókori uralkodót, valamint római császárt meghív az Olymposon tartandó ünnepre. Iulianus az eseményen szerepelteti többek között Julius Caesart, Alexandrost, Octavianust, Marcus Aureliust és uralkodóházából Constantinust is.
A beszéd tengelyében egy verseny áll, amelyet Hermés bonyolít le: meg kell győzniük az isteneket az egyes uralkodóknak elveik és uralkodásuk helyességéről. Valamennyi szereplő ábrázolása komikus, kivéve Marcus Aureliusé, ugyanis a császár filozófus uralkodóideálját az ő szerepeltetése testesíti meg, aki ennek fényében meg is nyeri a versenyt.

Or. XI. (IV) Hélioshoz: Szintén 362 decemberében keletkezett műről van szó, melyet a császár barátjának, Flavius Salustiusnak, Oriens praefectusának címzett. Apropója a napisten ünnepe lehetett (december 25.). Ezt a himnikus elemekkel gazdagon áthatott beszédet a legyőzhetetlen napisten, Sol Invictus tiszteletére szerezte. írása sok tekintetben rokonságot mutat a nyolcadik oratióval. A beszédnek lényeges politikai vonatkozásai vannak: a neoplatonikus világnézettel összhangban Héliost a világmindenséget összetartó erőnek ábrázolja, az ő királysága a leghatalmasabb hatalom és mindennek fölötte áll. Egyfajta univerzális „egyistenhit” tükröződik a szövegből, Iulianus kimondatlanul is azonosítani kívánja uralkodását Hélioséval e valláspolitikai szempontból programszerű beszédében.



Solymos Benedek