logo

XX September AD

Iulianus jelleme

romaikor_kep



Mindenesetre olyan férfi volt, akit a hősi jellemek közé kell sorolni, mert nagyon is kitűnt ragyogó tetteivel és veleszületett fenségével. Minthogy ugyanis a bölcsek megállapítása szerint négy fő erény van: az önmérséklet, az okosság, az igazságosság és a bátorság, amelyekhez még egyéb külső jelességek is járulnak, mint: a haditudomány, a tekintély, a szerencse és a bőkezűség, mindezeket általában is, külön-külön is megfeszített buzgalommal iparkodott elsajátítani.
Először is annyira kitűnt tökéletes tisztaságával, hagy felesége halála után többé nem is gondolt szerelmi viszonyra. Szeme előtt tartotta Platón elbeszélését, amely szerint Sophoklés tragédia-költő, midőn öreg korában megkérdezték, vajon kívánja-e még a nőket, tagadó választ adott, s még hozzátette: nagyon örül, hogy megszabadult ettől a szenvedélytől, ettől a kegyetlenül dühöngő zsarnoktól.
Hogy ezt az életelvét még jobban megerősítse, gyakran idézgette a mindig szívesen olvasott Bakchylidés egy mondását: ez azt állítja, hogy amint a jeles festő megadja az arcnak a szépség ragyogását, éppen úgy ékesíti a szemérmetesség a magasabbra törekvő férfiú életét. Ezt a veszedelmet még ifjúságának teljes erejében is olyan gondosan el tudta kerülni, hogy még a legbelsőbb szolgálatra beosztottak sem gyanúsíthatták meg semmiféle kéjelgéssel, ami különben gyakran megtörténik.

Ezt az önmérsékletét még jobban erősítette szigorú mértékletessége az evésben és az alvásiban, amihez otthon is meg házon kívül is keményen ragaszkodott. Béke idején ugyanis étkezése olyan egyszerű és szűkös volt, hogy azok, akik jól ismerték a körülményeket, csodálattal teltek el iránta, mintha csak ismét a bölcsek igénytelenségére akarna visszatérni. Hadjáratai alatt gyakran lehetett látni, amint a katonák szokása szerint állva vette magához a kevés és silány eledelt.
Miután pedig rövid alvással felüdítette a fáradalmaktól megedzett testét, fölserkent, először személyesen végigvizsgálta az őrállomások és őrségek felváltását, e zordon foglalkozás után pedig irodalmi tanulmányokba temetkezett. És ha az éjjeli lámpák, amelyek mellett dolgozott, szavakkal is tanúskodhattak volna mellette, csakugyan bizonyságot tehettek volna arról, hogy nagy különbség van közte ás más uralkodók közt, mert úgy ismerték őt, hogy annyi élvezetet sem engedett meg magának, amennyit a természeti szükség maga is megkíván. Okosságvara számtalan bizonyságot lelhetne felhozni, de ezekből elég lesz csak néhányat előadni. A hadi tudománynak éppoly mestere volt, mint a politikának; nagyon hajlott a nyájasságra, csak annyit követelt magának, amennyit elegendőnek tartott arra, hogy se félvállról ne vegyék, se ne szemtelenkedjenek vele. Erényessége érettebb korú férfira vallott. Nagyon érdekelte mindenféle törvényszéki tárgyalás, és olykor hajthatatlan bíró volt. Az erkölcsök felügyeletében szigorú, de jóakaratú; a gazdagságot nem becsülte, minden mulandó dolgot megvetett, s végül azt szokta mondogatni: szégyenletes, ha a !bölcs teste révén hajhássza a dicsőséget, holott lelke van.

Hogy mi szerezte meg neki az igazságosság hírnevét, arra sok adatunk van. Először is a körülmények és az emberek megítélésében nagyon szigorú volt, de kegyetlenség nélkül; azután néhány ember megbüntetésével megakadályozta a bűnözést; továbbá a kivégzéssel inkább csak fenyegetődzött, de nemigen alkalmazta. Végül nem szólván sok minden egyébről, köztudomású, hogy a nyíltan acsarkodó árulóval oly végtelenül szelíden bánt el, hogy a büntetés szigorúságát a vele született kegyességgel enyhítette.
Bátorságát bizonyítja sok-sok csatája, háborús tapasztalata, és hogy bírta a rendkívüli hideget meg hőséget is. Testi munkát a közkatonától, szellemit a hadvezértől követelünk, de azért ő maga is merészen rárohant egy nekivadult ellenségre, és egy csapással le is vágta, hátráló katonáinkat pedig olykor saját testével tartóztatta fel. Amikor elpusztította a dühöngő germánok országait, és Perzsia izzó homokján harcolt az első sorokban, fokozta katonái önbizalmát.

A tábori élet ismeretét sok köztudomású tény igazolja: a városoknak és erődöknek megostromlása, nagyon veszedelmes körülmények között, sokféle alakú csatarendek felállítása, táborverés egészséges és biztonságos helyen, az előőrsök és tábori őrségek tervszerű elosztása. Tekintélye olyan megalapozott volt, hogy bár féltek tőle, egyúttal bensőségesen szerették is, mert velük együtt vett részt a veszedelmekben és fáradalmakban, és a leghevesebb csatározások közben is büntetéseket rótt ki a gyávákra. Mikor még csak Caesar volt, katonáit a vad népekkel szemben, zsold nélkül is rendben tudta tartani. Ha katonái lázongani kezdtek, elegendő volt neki azzal megfenyegetnie őket, hogy ha nem hagyják abba a lázongást, ő visszatér a magánéletbe. Végül a sok mindenből elég csak annyit tudni, hogy a gyűlésen egyszerű szavakkal elérte azt, hogy a télhez és a Rajnához szokott galliai katonaság anyai távoli vidéken át követte a forró Asszírián keresztül, egészen a méd határokig.
Szerencséje annyira feltűnő volt, mintha csak Fortunának, sorsa jóakaratú intézőjének a vállain állva győzte volna le diadalmas rohamokkal a mérhetetlen nehézségeket. Mióta a nyugati végekről eltávozott, élete fogytáig minden nép békében élt, mintha csak valami földi isten-jogar babonázta volna meg őket.

Bőkezűségére nagyon sok hiteles bizonyíték van: ezek közé tartozik az, hogy csak könnyű adókat vetett ki, elengedte a koronázási ajándékokat, és az idők folyamán felszaporodott adósságokat; a kincsbárnak magánemberek ellen folytatott pereit méltányosan intézte el; visszaadta a városoknak az adókivetés jogát a földekkel együtt, kivéve azokat, amelyeket az előző hatóságok jogosan adtak el. Sohasem sóvárgott pénzharácsolásra, mert jobbnak tartotta, ha a pénzt a tulajdonosa őrzi. Gyakran emlegette Nagy Sándort, aki arra a kérdésre, hol tartja kincseit, kedélyesen ezt felelte: „Barátaimnál.”
Jó tulajdonságainak fejtegetése után térjünk át most hibáinak az előadására, amennyiben tudomást szerezhettünk azokról. Bár futtában már szóltunk róluk. Kissé ingatag jellemű volt, de ezt azzal a nagyon rendes szokásával mérsékelte, hogy amidőn letért a helyes útról, megengedte a figyelmeztetést. Kissé bőbeszédű volt, és csak nagy ritkán maradt szótlan. Szenvedélyesen firtatta a jósjeleket; ebben a tekintetben majdnem ugyanolyan volt, mint Hadrianus császár. Inkább babonás volt, mint mélységesen vallásos.
Megszámlálhatatlan állatot vágatott le, tékozló módon, s ezért az volt az általános vélemény, hogy ha visszatér a parthus háborúból, kifogynak az ökrök; hasonló volt ahhoz a Marcus császárhoz, akire a hagyomány szerint a következő verset írták:

Mind a fehér ökrök Marcus császárnak üzenték:
Hogyha megint győzöl, egy se marad közülünk.

Örömet szerzett neki a tömeg éljenzése; a legjelentéktelenebb dolgok miatt is türelmetlenül vágyott a dicséretre; és mivel sóvárgott a népszerűségre, gyakran még a legalacsonyabb rendű emberekkel is szóba állt. Ámde mindezek ellenére is el lehetett volna fogadni azt az állítását, hogy az igazságosság régi istennője, aki Aratus szerint az emberek bűnein fölháborodva az égbe menekült, az ő uralkodása alatt ismét visszatért a földre, bár egynémely ügyben néha önkényesen intézkedett és saját jellemét is megtagadta.
A törvények, amelyeket alkotott, nem voltak terhesek; és határozottan kimondatták, hogy mit kell, vagy mit nem szabad tenni, kivéve néhányat; ezek közé tartozott az az embertelenség, amellyel a keresztény tanárokat és tanítókat eltiltotta is tanítástól, ha nem térnek át a pogány istenek tiszteletére. Ügyszintén az is alig volt elviselhető, amellyel megengedte, hogy a törvényhatósági városokban a tanácsba idegeneket is bevegyenek, vagy olyanokat, akiknek vagyoni kiváltságaiknál vagy születésüknél fogva semmi közük sem volt ezekhez a testületekhez.

Alakja es testi megjelenése ilyen volt: középtermetű, hajzata gondosan fésült és lágy, szakálla sűrű és hegyes, szeme szép és tüzes, valóban visszatükrözte lelke mélyét; szemöldökei szépen íveltek, orra egyenes, szája kissé nagy, alsó ajka lefittyedt, nyaka vastag és hajlott, vállai erősek és szélesek, feje tetejétől a körme hegyéig minden része teljesen arányos; ezért testi ereje kivételes, a futásban pedig egészen kiváló volt.
Mivel irigyei azzal vádolják, hogy az állam veszedelmére új meg új hadi vállalkozásokat kezdeményezett: jegyezzék meg maguknak a tiszta igazságot, hogy nem Julianus, hanem Constantius lobbantotta lángra a parthus háború tüzét, amennyiben túlzottan hitelt adott Metrodorus hazudozásainak. Ezért történt, hogy seregeink megsemmisítő vereségeket szenvedtek, olykor egész csapatok estek fogságba; városok elpusztultak, erődítményeket elfoglaltak vagy szétromboltak; tartományok a súlyos szolgáltatásokban teljesen kimerültek, a perzsák gyakran valóra váltották fenyegetéseiket, s Bithyniáig és a Propontis partjáig mindent hatalmukba kerítettek.

Galliában, ahol egyik háború a másikat követte, a germánok elözönlötték a mi területeinket, s már-már áttörtek az Alpokon, hogy elpusztítsák Itáliát; a sok kimondhatatlan szenvedés után a lakosságra keserűség, sőt rémület várt, mert ugyan fájdalmas volt az elmúlt eseményekre visszaemlékezni, de még szomorúbb várni az eljövendő csapásokat. És ez a fiatal ember, akit Caesar címmel küldtek a nyugati végekre, a királyokat mint nemtelen rabszolgákat hajtotta maga előtt es csodálatos gyorsasággal majdnem mindent rendbe hozott. Hogy Keleten is hasonló buzgalommal rendet teremtsen, megtámadta a perzsákat, és bizo- nyára onnan is diadallal és kitüntetéssel tért volna vissza, ha terveit és hőstetteit támogatta volna az isteni végzet.
S ámbár tapasztalásból tudjuk, hogy az emberek mennyire meggondolatlanul rohannak vesztükbe, hogy a legyőzöttek sokszor ismét háborút kezdenek, s hogy a hajótöröttek újból tengerre szállnak, s újból olyan viszontagságok közé keverednek, amelyeknek súlya alatt már nagyon sokszor összeroskadtak: mégis akadnak, akik megróják ezt az uralkodót, hogy mivel mindenütt győzött, újabb győzelmekre vágyakozott.



(Amm. Marc. XXV 4.)



Ammianus Marcellinus: Julianus jelleme.
Ford.: Földy József.

.