logo

XXVII September AD

Iulianus Apostata Caesarsága

Iulianus sokáig maga sem számított arra, hogy közügyekkel fog foglalkozni. Azonban a 354-es év komoly fordulatot hozott a későbbi császár életében. Miután Constantius a hibát hibára halmozó és a zsarnokoskodó Gallust megölette, valamint már Magnentius sem veszélyeztette nyugaton a hatalmát, második feleségének, Eusébiának a hathatós közbenjárására Mediolanumba hívatta, és maga mellé Caesarnak nevezte ki 355. november 6-án. A törékeny és átmeneti békességet a Caesar és az Augustus között egy házassággal erősítették meg: Constantius hozzáadta Iulianushoz a lányát, Helénát, ez azonban csupán érdekházasság volt.

Constantius Galliába küldte az ifjú Caesart, hogy megfékezze a tartományra törő germán néptömegeket. 356 januárjában ketten viselték a consulatust is. Iulianus igen korán bebizonyította katonai rátermettségét: ugyanebben az évben (június 24-én) sikeresen nyomult előre az ellenséges germán területeken. Felszabadította a körbezárt Augustudunumot, sikerrel nyomult előre Autosiodorum (a későbbi Auxerre) és Tricasae (a későbbi Troyes) felé, bevette Brigomagumot (Remagen) és Confluentest (Coblenz), az év vége felé pedig eljutott Colonia Agrippinába is (Köln). Constantius bízni kezdett az alig 25 éves Iulianusban, így 357-ben újra vele viselte a consulatust.
Ebben az évben Constantius is sikerrel viselt hadat a svévek és a kvádok ellen, de a legfényesebb győzelmet az ifjú Caesar aratta Argentoratum (a mai Strasbourg) mellett Chnodomar germán király serege felett, majd a menekülőket a Majnán túl is üldözte az alemannok szállásterületéig, majd a téli szállását Lutetiában (a mai Párizs területén) foglalta el. A csatát követően az eddig is hűséges csapatai még jobban megszerették, a győzelemhez kapcsolódott az első imperatori acclamatiója is: katonái a győzelmi mámorban Augustus-szá kiáltották ki, azonban Iulianus a politikai erőviszonyok ismeretében bölcsen visszautasította a címet.

A sikeres hadvezér a tél elmúltával sem vett vissza a támadóhadjárat hevességéből: 358-ban ismét sikeresen lépett fel a frankok ellen, majd átkelt a Rajnán és vereséget mért az alemannokra. Az esztendő azonban fordulatot hozott a birodalom hadi helyzetében: úgy tűnik, nyugaton sikerült helyreállítani a határvonalak védelmét, de keleten II. Sapur újperzsa uralkodó mozgósította seregeit a birodalom ellen, amelyek véget vetettek az átmeneti fegyverszünetnek, így Constantius a szarmaták legyőzése után kénytelen volt keletre indulni.
359-ben, míg Iulianus további sikereket ért el Galliában, illetve megerősítette a határ menti erődítéseket, addig Constantiustól elpártolt a hadiszerencse. II. Sapur behatolt a birodalomba és egy hosszú ostromot követően (október 7-én) bevette Amida erődjét, rést ütve ezzel a római határvédelmen.
A 360-as év komoly vízválasztónak bizonyult Iulianus és Constantius átmenetileg békés kapcsolatában, noha immár harmadízben lettek consultársak. Azok a szálak, amelyek összekötötték őket, felbomlottak, hiszen meghalt Constantius lánya, Helena, aki az ifjú Caesar feleségeként szavatolta jó viszonyukat, illetve az év második felében elhunyt Eusebia, Constantius második felesége, akinek nagy része volt abban, hogy férje az ifjú Iulianust bizalmába fogadja. Az Augustus keleten egyre szorultabb helyzetbe került: Sapur sorozatban vette be a kulcsfontosságú mezopotámiai erődöket.
A császár unokatestvérétől kért segítséget, azonban a Caesarukhoz hű katonák megtagadták Constantius kérését, hiszen nem állt szándékukban keletre vonulni. Majd ismét Augustus-szá kiáltották ki seregei, de ezúttal már nem hárította el a Caesar a kinevezést, hiszen Constantius katonai ereje és tekintélye megtörni látszott, Iulianus kérte unokatestvérétől, hogy adja meg neki a iunior Augustus címet, azonban Constantius ezt megtagadta.

Újabb polgárháborús helyzet fenyegetett: a császár keleten fegyverszünetet kötött Sapurral, majd a megmaradt csapatai mellé új egységeket toborzott, végül Iulianus ellen fordult. Az újonnan kikiáltott Augustus 361 januárjában Vindobonában (a mai Bécs környékén) töltötte a telet, majd Illyricumon át seregeivel unokabátyja ellen vonult. Az összecsapás azonban elmaradt: 361. november 3-án Constantius Mopsukrenasnál váratlanul elhunyt, seregei viszont nem kiáltottak ki új imperatori a helyére. Egyesek úgy tartják, hogy a halálos ágyán Iulianust jelölte ki utódául. Ekképpen Iulianus egyeduralmát már semmi sem veszélyeztette.



Solymos Benedek
.