logo

XXIII September AD

Beszéd az Antiochiaiak ellen, avagy a szakállgyűlölő II. rész.

19. "Egyik erőszakoskodik a másikkal." „Te bolond, mit akarsz ezzel mondani? Meglehet, hogy a jó szándék vezérel, amikor osztozol azokkal, akiket igazságtalanság ért, de ha veszni hagyod a nyereségünket, magadra haragítasz minket. És még azt gondolod, ha ezen munkálkodsz, akkor helyesen cselekszel, és tudatában vagy viselt dolgaid helyességének. Végig kellett volna gondolnod, hogy senki nem vádolja az elöljárókat, csak akkor, ha valaki közülük jogtalanságot követ el. Ha pedig egy elöljáró éppen jogtalanságot követ el vagy már meg is tette, és figyelmen kívül hagyja, hogy a sértett fél kifogást tesz, akkor maga szít gyűlöletet az elöljárókkal szemben.
Bizony ezzel az úgynevezett helyes gondolkodásoddal ellenségessé lehet ám válni, meg azzal is, hogy kierőszakolod a jogszerű magatartást, pedig megtehetnéd azt is, hogy mindenkinek megengeded, tegye azt, amit csak akar, és amire csak képes. Ugyanis szerintem ez a város erkölcsi rendje, ami nagyon szabad emberhez méltó. Hát nem veszed ezt tudomásul, s még úgy látod jónak, hogy bölcs belátással kormányozd az itt élőket? Nem figyelted még meg, hogy akkora szabadsággal rendelkeznek, ami még szamarakra és a tevékre is kiterjed? Bizony a bérlőik úgy hajtják át azokat az oszlopcsarnokon, mint a menyasszonyaikat. Hiszen a szabad ég alatt lévő utcákat és széles utakat bizony nem azért építették, hogy a málhás szamarak csak azokat használhassák, ez csupán egyfajta tekintélyelv és tékozlás miatt van így. De a szamarak szabad elhatározásból használni akarják az oszlopcsarnokokat, így senki sem akadályozza semmiben azokat, nehogy a szabadságukban sértve legyenek. Ennyire szabad szellemű ez a város. Te pedig úgy látod jónak, hogy a városi ifjak éljenek nyugalomban, de leginkább gondolkodjanak úgy, ahogy számodra kedves, ha pedig ez mégsem lehet, akkor csak hangos szóval zengjék, melyekről örömmel hallanál. De a fiatalok a szabad szellemük miatt szokták vidáman, táncra perdülve járni a várost, és talán mindig is ezt teszik, kiváltképpen az ünnepeken.”

20. Egykor az efféle sértésekért a tarentumiak megfizettek a rómaiaknak, mert mikor a Dionysián lerészegedtek, gőgösen viselkedtek a római követséggel. De ti minden vonatkozásban szerencsésebbek vagytok a tarentumiaknál, mert néhány napért cserébe egész évben vígan élhettek, holott nem idegen követekkel, hanem saját elöljáróitokkal bántok tiszteletlenül, de nem kímélitek még a szakállukat sem, meg a képmásukat pénzérméken. Jól van, bölcs polgárok, szórakozzatok csak, és fogadjátok az ezeken tréfálkozókat, élvezzétek is a társaságukat!
Világos ugyanis, hogy egyeseknek örömet okoz, ha mondhatják, mások pedig azon örvendeznek, ha hallgathatják ezeket a sértő tréfákat. Együtt örvendek veletek, hogy ekkora egyetértés van köztetek, és bizony jól is teszitek, mert a város egy emberként áll ki emellett, tudniillik itt semmiben sem igyekeznek és törekednek az ifjak féktelen seregét megzabolázni és féken tartani. Hiszen összességében, ha valaki akadályozza az embereket abban, hogy arról beszéljenek, és azt tegyék, amit csak akarnak, az nem más, mint a szabadság korlátozása és megfosztása. Mivel tisztában vagytok azzal, hogy mindenben a szabad szellemnek megfelelően kell viselkedni, először ráhagytátok az asszonyokra, hogy a maguk urai legyenek azért, hogy veletek együtt szerfölött szabadok és zabolátlanok lehessenek.
Azután engedtétek, hogy ők neveljék a gyermekeket, nehogy véletlenül rabszolgáknak tűnjenek, ha tőletek szereznek tapasztalatot egy szigorúbb vezetésről, azután, ha felserdülnek, még véletlenül se tanulják meg, hogy először tiszteljék az időseket, majd e rossz szokás miatt az elöljárókat se részesítsék nagyobb tiszteletben, végül nehogy véletlen megbecsült férfiakká válljanak, hanem jussanak rabszolgasorba, és ne is tudjanak arról, hogy életük már tönkrement, s csak ezután gyakoroljanak önmérsékletet szerényen és illendően. Akkor miért az asszonyok nevelik őket? Így szíves-örömest ráveszik a gyermekeket arra, hogy imádják őket, ami nyilvánvalóan igen kedves és tiszteletre méltó szokás az embereknél, sőt még a vadállatoknál is. Mindebből következően úgy vélem, hogy nektek, igazán boldog embereknek az való, hogy elutasítsátok a rabszolgaság valamennyi válfaját, elsőként az istenekkel, másodszor a törvényekkel, harmadszor pedig velünk, a törvények őreivel szemben. Furcsa is lenne, ha éppen mi méltatlankodnánk és haragudnánk, ha már az istenek elviselik, hogy ennyire szabad szellemű a város, és nem állnak bosszút emiatt. Hisz tudjátok jól, hogy ebben a városban az istenek velünk együtt osztoztak a tiszteletlen bánásmódban.

21. Beszélik: „Sem Ch., sem K. nem követett el jogtalanságot a várossal szemben.” Hogy milyen nehéz megfejteni a bölcsességetekből fakadó rejtvényeket, megtanultuk, miután ráakadtunk olyan emberekre, akik megmagyarázták nekünk, hogy bizonyos nevek kezdőbetűi ezek. Világos, hogy az egyik Christust jelenti, a másik pedig Constantiust. Viseljétek most el, hogy őszintén beszélek. Csak egyetlen dologban vétett ellenetek Constantius, hogy engem, miután Caesarrá választott, nem öletett meg. Bárcsak valamennyi római polgár közül egyedül nektek adták volna meg az istenek, hogy megtapasztaljátok a Constantiusok uralmát, de foként Constantius társainak kapzsiságát! Szóval ő az unokabátyám és a barátom volt. Tudniillik mielőtt még jó viszonyba kerültünk, Constantius az ellenségem volt, de aztán az istenek jóindulatúan elsimították a viszályunkat, és hűségesebb barátja lettem, mint amire számított, mielőtt az ellenségévé váltam.
Akkor miért gondoljátok, hogyha magasztaljátok őt, akkor bosszantotok engem, aki éppen neheztel azokra, akik gyalázzák? Christust mint városvédő istenséget többre tartjátok Zeusznál, a daphnéi istenségnél és Kalliopénál is, aki mesterkedéseteket leleplezte. Vajon Christus után epekedtek az emesaiak, ha felgyújtották a galileaiak síremlékeit? Vajon bántottam-e én valaha bárkit is az emesaiak közül? De bizony közületek sokakat zaklattam, és majdhogynem mindenkit: a városi tanácsot, a gazdagokat és a népet is. Tudniillik a nép, mely inkább az istentelenséget választotta, azért haragszik rám a leginkább, mert látja, hogy ragaszkodom a vallásos szertatások ősi törvényeihez. A befolyásosak pedig azért, mert korlátozom őket, hogy borsos áron értékesítsenek mindenfélét. A városiak általában a táncosok és a színházak ügye miatt bosszankodnak, de korántsem azért, mert bárkit is megfosztanék ezektől, hanem csak azért, mert kevésbé törődöm az efféle látványosságokkal, mint békákkal a mocsárban. Vagy talán alaptalanul vádolom magam, ha csak ennyi ürügyet adok, hogy gyűlöljetek?

22. De a római Cato még ennyi ürüggyel sem szolgálhatott, bár nem tudom, hogy volt-e neki szakálla, mindenesetre rászolgált a dicséretére bárkinek, aki azok közé tartozik, akik a bölcs belátásukra, a lelki nagyságukra és legfőképp a férfiakhoz illő viselkedésükre lehetnek büszkék. Mikor ebbe a nagy lélekszámú, elpuhult és fényűző városba érkezett ő is, látta, hogy a külvárosban fiatal férfiak az elöljárókkal együtt úgy sorakoznak fel, mintha testőrszolgálatra készülnének. Azt hitte, hogy elődeitek az ő fogadására készülődnek ennyire. Cato neheztelt azokra a társaira, akik korábban intézkedhettek arról, hogy jelentsék a városiaknak érkezését, és rávehették a polgárokat, hogy siessenek elébe. Tüstént leszállt a lováról és előlépett.
Miközben a városiak között zavarban érezte magát és lassan elpirult, odafutott az a férfi, aki ezt a felvonulást vezette, s így szólt: „Te jöttment, hol van Démétrios?" Ez az alak, akit vártak, Pompeius felszabadított rabszolgája volt, aki később nagy vagyont harácsolt össze. Ha szeretnétek tudni, mekkora volt a vagyona, elárulom, ki mesélt erről, mert úgy vélem, minden eddig említett dolog közül leginkább a gazdagságról kívántok hallani. A bithyniai Damophilos írt számos művet, amelyekben az efféléről szívesen halló ifjúnak és idősnek a legszórakoztatóbb történeteket meséli el, melyeket számos forrásból merített. Az időskor rendszerint rávezeti az öregebbeket arra, hogy újra szívesen hallgassák az ifjakat, amiből véleményem szerint az következik, hogy az ifjak és az idősek szeretnek történeteket hallgatni. Akkor legyen! Akarjátok, hogy elmondjam Catónak és a felvonulás vezetőjének az esetét? De nehogy azt feltételezzétek, hogy gyalázom a várost, mert ezt nem én találtam ki. Hátha eljutott valami hozzátok annak a chairóneiai férfinak a közkézen forgó elbeszéléséből, aki abból az alávaló nemzetségből származott, amiről azt állítják a szélhámosok, hogy tagjai tudós és müveit emberek. (Bizony én magam velük nem vetekedhettem soha, viszont büszkén állítottam, hogy ostobaságom miatt volt közöm ezekhez az emberekhez.) Nos, ez a chairóneiai beszélte el az alábbiakat: Cato nem válaszolt semmit, csak egyszerre, mint egy hebehurgya és ostoba ember, kitört magából: „Még egy ilyen gonosz várost/” Majd sarkon fordult és elment.

23. Bizony ne csodálkozzatok azon, ha így viszonyulok hozzátok, hiszen Catónál annyival vagyok faragatlanabb, vakmerőbb és önteltebb, amennyivel a kelták a rómaiaknál. Hiszen ő Rómában született" és nevelkedett, majd polgártársai körében érte meg az időskort. Engem viszont, amíg el nem értem a férfikort, a kelták, a germánok és a herkyniai erdő érdekelt, és annyi időt töltöttem már velük, mint egy vadász, aki vadállatokkal érintkezik, és akinek élete egybefonódik azok életével. De mégsem tapasztaltam a körükben olyan szokásokat, hogy tenyérbe mászóan hízelegjenek, viszont olyanokat igen, hogy az általános egyenlőség elvének megfelelően viselkedjenek: egyszerűen és [valóban] szabad emberhez méltón.
Miután felcseperedtem, serdülő koromban utam Platón és Aristotelés művein keresztül vezetett: melyek egyáltalán nem arra valók, hogy azok a néptömegek olvassák, akik úgy gondolják, hogy a dőzsöléstől válhatnak a legboldogabbá. Majd a legharciasabb és legindulatosabb népek körében is szereztem tapasztalatot, ahol csak a lakodalmas Aphroditét és a csapiár Dionysost ismerik, az egyiket a nász és a gyermeknemzés, a másikat pedig a bor és a nyakló nélküli ivászat miatt. Viszont náluk e látványosságokon nem burjánzik sem feslett erkölcs, sem fennhéjázó viselkedés, valamint senki sem jár kordaxot a sátrában.

24. Azt mondják, hogy nemrég egy kappadokiai számkivetett az ő vidékükre vetődött innen, aki egy aranyművesnél nevelkedett a városotokban. Talán ráismertek, kiről van szó. Mert megtudtam, hol tanulhatta meg, hogy nemcsak nőkhöz lehet eljárnia, hanem serdülő fiúkkal is kikezdhet, bár azt nem tudom, mi minden gyalázatosat művelt még ebben a városban, és hogy ment a sora. Miután egyszer az uralkodójuk színe elé járult, sok táncost és sok más efféle nemes dolgot hozatott be nekik, hogy felidézze, miket látott a városotokban. Végül behívott egy bűvészt is a mesterségén kívül ismeritek ezt az alakot is -, mivel már csak őt hiányolta, mert vágyott és áhítozott a nálatok tapasztalt előkelő életmódra. De a kelták nem tudták, miféle ember a bűvész, mert rögtön fogadták a palotában, de a táncosoknak csak a színházban engedték meg, hogy a tudományukat bemutassák, mert úgy vélték, hogy ezek olyanok, mint a tébolyodottak. Az ő megítélésük szerint is, ahogyan nekem is, a színház a legnevetségesebb dolog a világon.
A keltáknál kevés ember merészelt élcelődni a többséggel, viszont úgy tűnik, ebben a városban mi, a kisebbség váltunk a többség, vagyis mindnyájatok gúnyos tréfáinak céltáblájává. Mégsem haragszom emiatt. Hiszen kiváltképp nem lenne helyénvaló a részemről, hogy ne viseljem el azokat a dolgokat, amik a városban vannak, ha már örömömet leltem azokban, amiket a keltáknál tapasztaltam. A kelták ugyanis szokásaink hasonlósága miatt annyira megszerettek, hogy értem nemcsak fegyvert fogtak, hanem nagy összegű pénzt is adtak, noha annál az összegnél kevesebbet kértem. De ők akkor is erősködtek, hogy fogadjam el, és mindenben készségesen a rendelkezésemre álltak.
Aztán igen fontos megemlítenem, hogy erről a vidékről jutott el hozzátok nagy hírnevem: ott mindenki zengte, hogy bátor, bölcs, igazságos ember vagyok, s nemcsak a hadviselésben van rendkívüli jártasságom, hanem okosan élek a béke eszközével is, könnyű velem közös nevezőre jutni, és jóindulatú vagyok. De ti azt felelitek ezeknek viszonzásul egyrészt, hogy miattam a világ rendje felborult, holott tudtommal sem véletlenül, sem szándékosan nem tettem kárt semmiben. Másodszor azt felelitek, hogy a szakállamból kötelet kellene fonni. Harmadrészt pedig azt mondjátok, hogy hadat viselek Ch. ellen, ti pedig visszasírjátok a Kappát. De nektek a városvédő istenek kétszeresen fizessék meg azt, hogy az isteneknek szentelt szomszédos városokat, az én rabszolgatársaimat hamisan vádoltátok abban, hogy röpiratokat terjesztenek ellenem, pedig jól tudom, hogy jobban szeretnek engem, mint tulajdon fiaikat. Ezek a városok egyrészt helyreállították az istenek szent ligeteit, másrészt feldúlták az istentelenek sírjait a rendeletem alapján, amit nemrégen adtam ki, így annyira felbátorodtak, hogy keményebben álltak bosszút azokon, akik megsértették az isteneket, mint ahogyan az szándékomban állt.

25. Mit is műveltetek ezután? Hát azt, hogy a nemrég helyreállított oltárokat földig rombolta a sokaság, akiket a szelídségünk nehezen tudott rábírni arra, hogy nyugton maradjanak. Miután visszaküldtük a holttestet Daphnéból, egyesek közületek átadták a halott maradványai miatt méltatlankodóknak a daphnéi istenség ligetét kiengesztelődésül azok miatt, amiket az istenekkel szemben elkövettetek. Viszont mások akár véletlenül, akár nem, felgyújtották ezt a szent helyet. Hátborzongató volt ez azoknak, akik más vidékekről érkeztek, de a ti népeteknek örömet okozott. A városi tanács pedig nem foglalkozott, és a mai napig nem foglalkozik az esettel. Úgy tűnt nekem, hogy az istenség már a tűzvész előtt elhagyta a szentélyt, ugyanis amikor legelőször beléptem oda, jelzett a szobra nekem. Erre tanúul hívom a nagy Héliost azoknak, akik hitetlenkednek.
Szeretnélek emlékeztetni bennetek egy másik esetre is, ami miatt gyűlöltök engem. Azután szeretnék emiatt magamnak szemrehányást tenni és magamat felelőssé tenni, amit nyilvánvalóan helyesen teszek. Tudniillik, ahogyan nálatok számítják (szerintem ez előnyösebb, ahogy ti nevezitek), a daphnéi istenség ünnepe az év tizedik hónapjában van,“ ekkor kellene Daphnéban hitbuzgó lélekkel megjelenni. Én akkor a Kasios-hegyi Zeusz-oltártól siettem Daphnéba, mert azt gondoltam, hogy nagyon is élvezhetem gazdagságotok és bőkezűségetek gyümölcsét. Aztán elképzeltem magamban az ünnepi felvonulást. Mintha csak álmodtam volna, láttam magam előtt a szent áldozati állatokat, az italáldozatokat és a kartáncokat az istennek, majd az illatszereket és az ifjakat, akik a szent liget körül az istenségnek leginkább tetszőn lélekben felkészültek, és már fel is öltötték pompás fehér ruháikat.
De miután beléptem a szent ligetbe, nem találtam sem tömjént, sem áldozati kalácsot, sem feláldozandó állatot. Rögvest elcsodálkoztam és azt gondoltam, a szent berken kívül vagyok, és eddig a pillanatig vártatok rám, hogy megadjam a jelet a szertartás megkezdésére, mert megtiszteltek engem, a főpapot. Miután megkérdeztem, mit szándékozik áldozni a város, hogy az istenség éves ünnepét megülje, a pap ezt mondta: „majd én megyek és hozok otthonról egy ludat, hogy> legyen mit feláldozni az istennek. A város mostanság semmit sem áldoz erre a célra.”

26. Ekkor én, minthogy szeretem a viszálykodást, a városi tanács előtt durva kijelentéseket tettem: talán semmi furcsa dolog nincs abban, ha fel is idézem ezeket. Ekképpen beszéltem: Szörnyű dolog, hogy egy ilyen jelentős város úgy elhanyagolja az isteneket, mint egyetlen pontosi kistelepülés sem a legtávolabb eső vidékeken. Annak ellenére, hogy a városnak igen kiterjedt birtokai vannak, és amióta az ősi istenségnek az évenkénti ünnepét először megrendezték, és azóta, hogy az istenek eloszlatták az istentelenség ködét, a város most először nem volt hajlandó áldozni a maga nevében még egy baromfit sem, amit különben is leginkább nemzetségenként kellett volna bemutatni.
Ha pedig ez utóbbi nem lett volna könnyen megoldható, akkor a városnak a maga nevében közösen kellet volna áldozatul bemutatni egy bikát az istennek. De közületek mindenki akkor örvendezik, ha egyénileg áldozhat a lakomákra és az ünnepekre. Bizony jól tudom, hogy közületek igen sokan nagy összegeket szórtak el a májusi lakomák megtartására De a saját magatok érdekében és a város javára a polgárok közül senki sem áldoz sem egyénileg, sem a város közösen, csak ez az egyetlen pap. Úgy vélem, méltóbb lett volna, ha azért ment volna haza, hogy egy részt szerezzen azoknak a dolgoknak a sokaságából, amiket áldozat gyanánt az istenségnek szántatok volna. Tudniillik az istenek úgy rendelték, hogy a papok erkölcsi kiválóságukkal és az erény gyakorlásával tiszteljék meg őket, és illendően szolgáljanak nekik, viszont úgy gondolom, hogy a városnak is illik áldozatot bemutatni az isteneknek mind egyénileg, mind közösen.
Ámbár közületek mostanában mindenki ráhagyja az asszonyára, hogy az otthonaitokból mindent elhordjanak a galileaiaknak. És bár asszonyaitok a ti javaitokból gondoskodnak a szegény sorban lévőkről, akik nélkülöznek, de mindezzel azt érik el, hogy a szegények szerfölött csodálni fogják az istentelenséget. Úgy vélem, az emberek döntő többsége hasonlóan áll hozzá e dologhoz, és ti magatok is úgy hiszitek, semmi rosszat nem tesztek, ha elhanyagoljátok a tiszteletadást az istenek részére, pedig emiatt a nélkülözők közül senki nem jár el a szent helyekre, hiszen, ahogy én látom, nincs már olyan szent hely, ahonnan alamizsnát kaphatnak.
Viszont a születésnapjuk alkalmából valamennyien kifogástalanul megvendégelik a barátaikat: a legjobb fogással készülnek, pompás asztalnál fogadják őket, csak aztán az istenség éves ünnepén senki sem gondoskodik arról, hogy legyen olaj a lámpásban, nem is beszélve az italáldozatról, az áldozati állatról és a tömjénről. Ha mindezt, ami nálatok van, látná egy derék ember, hát nem tudom, hogyan fogadná, de én magam úgy hiszem, az isteneknek egyáltalán nem tetszik."

27. Úgy emlékszem, akkor ezeket mondtam el, és az istenség tanúságot tett a szavaim mellett, de bár ne így lett volna, elhagyta a város körüli területet, amit már régóta oltalmazott, bár abban a bizonyos vérzivatarban is eltérítette szándékuktól az elöljárókat azzal, hogy visszafogta büntető kezüket. Én pedig ostobán tettem, hogy a szemetekben gyűlöletessé váltam. Mert mindezekről hallgatnom kellett volna, de nemcsak nekem, hanem sokan másoknak is, akik velem együtt jártak a szentélybe, és nem kellett volna olyasmibe beleütnöm az orromat, amihez semmi közöm, és szemrehányást tennem. De ezt mégis megtettem a vakmerőségemből és a nevetségesen hízelgő természetemből fakadóan. Persze ne higgyétek, hogy mindezt nektek akkor álságos jóindulatból mondtam, mert úgy véltem, dicsőséget szerzek azzal, ha az istenek felé jámborságot tanúsítok, veletek szemben pedig őszinte jóindulattal vagyok. És szerintem ez a legnevetségesebb hízelgés, hiába árasztottam rátok sok mindent. Bizony jogosan teszitek, hogy e szemrehányások miatt bosszút álltok rajtam más helyeken is.
Ámbár én az istenség oltáránál és szobrának hűlt helyén kevesek jelenlétében szidalmaztalak benneteket, ti viszont a piactéren a nép körében polgártársaitok tekintélyes tömege előtt ócsároltatok, akik még képesek voltak szórakozni a fentebb említett dolgokon. Hiszen jól tudjátok, hogy mindenki, aki efféléket nyilatkozik, közönségessé válik azok előtt, akik hallják a szavukat; aki pedig élvezettel hallgatja a gyalázkodó beszédeket noha a beszélőnél kevesebb erőfeszítéssel jut neki hasonló gyönyör -, ugyanúgy részese a dolognak. Csakugyan zeng az egész város a tréfáktól, melyek erről az ostoba szakádról szólnak, ami nem tanúsított és nem is tanúsít semmiféle jó modort. Tudniillik a szakállam nem fog olyan életformát mutatni nektek, mely szerint ti egyfolytában éltek, és amit elvárnátok az elöljáróktól is.

A gyalázkodásokon túl,| amiket egyénileg és közösen anapesztusokban zúdítottatok rám, hogy gúnyt űzzetek belőlem de saját magamat vádolom a történtek miatt -, hagytam nektek, hogy a túlzott szólásszabadságotokkal visszaéljetek, mert én úgy sem fogok soha semmi szörnyű dolgot tenni veletek: nem vágatom el a torkotokat, nem veretlek meg, nem kötöztetlek ki benneteket, nem záratlak be, vagy fenyítelek meg titeket. De akkor miért gyűlöltök ennyire? Hát azért, mert én társaimmal együtt józan gondolkodásúnak mutatkoztam, ami a ti szemetekben a leghitványabb és a legvisszataszítóbb dolog, és nem nyújtok kellemes látványt. Majd azért, mert elhatároztam, hogy távozom, és kivonulok ebből a városból.
De meggyőződésem szerint egyáltalán nem azért döntöttem így, hogy elnyerjem azoknak a tetszését, akikhez átteszem a székhelyemet, hanem azért, mert úgy vélem, az a kívánatosabb, hogy minden egyes várost részesítsek a kiállhatatlan természetemből, ha netán tévesen gondolnám azt, hogy nemes és derék ember vagyok, valamint ne okozzak kellemetlenséget ennek a jólétben élő városnak az undorító mértéktartásommal és a társaim józan gondolkodásával. Mert közülünk senki sem vásárolt nálatok sem földet, sem kertet; senki sem épített házat, senki sem házasodott be közétek, senki nem adta férjhez hozzátok a lányát, köztetek egyetlen bájos fiúba sem szerettünk bele, sohasem törekedtünk az asszírok gazdagságára, nem érvényesítettük patronusi jogainkat, de nem is tűrtük el, hogy nyomást gyakoroljanak ránk a városi tisztviselők. Nem vettük rá a népet, hogy rendezzenek lakomákat és színházi mulatságokat, melynek olyan kényelmes életet biztosítottunk, hogy még arra is volt szabadideje, hogy anapesztusokat irkáljon azok ellen, akiknek a jólétét köszönheti.

Nem vetettünk ki aranyban fizetendő adót, nem szedtünk járulékot ezüstpénzben, nem növeltük a vámokat, sőt a hátralékokon kívül elengedtük mindenkinek a szokásosan fizetendő adó ötödét. Nem hiszem, hogy elegendő az, ha józanul gondolkodom, de Zeuszra és az istenekre mondom, meggyőződésem szerint derék kamarásom van, akit már kellő tiszteletben részesítettetek, mert időskorából adódóan kissé kopasz a homlokánál, és a rossz természete miatt vonakodik hátul megnöveszteni a haját, ahogyan az abasok Homérosnál. Nem részesítettétek különb elbánásban az udvaromban élő másik két vagy három férfiút, de még a negyediket sem, akik pedig még hitványabbak nála.
Van még egy ötödik is, ha akarjátok tudni. Ez az ember a nagybátyám, akivel névrokonok is voltunk. Hát nem a legigazságosabban kormányozta a várost, amíg az istenek engedték, hogy velünk legyen, és vele együtt munkálkodhassunk? Hát nem a legkörültekintőbben járt el a város igazgatásának minden területén? Mert helyes dolognak ítéltük meg, ha az elöljárók higgadtan és józanul gondolkodnak, és azt feltételeztük, hogy e szokásaink révén derék emberek lehetünk a szemetekben. De csak nem nyerte el tetszéseteket a szakállunk sűrűsége, és az sem, hogy nem foglalkozunk a szőrzetünkkel, valamint az sem, hogy ügyet sem vetünk a színházi látványosságokra, meg az sem, hogy azt kérjük, viselkedjenek illendően az emberek a szentélyekben. Legfőképpen az nem tetszett, hogy beleavatkozunk a bíráskodásba, és az sem, hogy távol tartjuk a kapzsiságot a piactól, végül pedig az sem, hogy szíves-örömest elhagyjuk a várost.
Hiszen, ha valaki öregkorára megváltozik, nem kerülheti el egykönnyen, hogy ne váljon úgy, mint a kányamadár a mesében. Tudniillik a mese a kővetkezőképp szól: egy kánya, aminek közel hasonló hangja volt, mint a többi madárnak, nyeríteni próbált, mint a nemes fajtájú lovak. Csak aztán az eredeti hangját elfelejtette, a másikat pedig nem tudta megfelelően kiadni, így mindkét hangtól meg lett fosztva, és a hangja minden más madárénál visszataszítóbb lett. Bizony magam is óvakodom attól, hogy ebbe a hibába essek, vagyis hogy a faragatlanságomat, de vele együtt az eszemet is elveszítsem. Hiszen, ahogy magatok is láthatjátok, már közel vagyunk ahhoz, hogy az istenek szólítsanak. Ahogyan a teosi költő mondta: Mihelyt fehér hajszálak keverednek majd a sötétek közé. Hát rendben. De számot kell adnotok hálátlanságotokról az istenek és Zeusz előtt, aki a piacteret és a várost oltalmazza!

Valóban elszenvedtetek tőlem bármikor is bármiféle jogtalanságot egyénenként vagy közösen, hogyha nem vagytok képesek ezek miatt nyíltan bosszút állni rajtunk, csak anapesztusokban? Ahogyan a komédiaszerzők meghurcolják Héraklést és Dionysost, ha színre viszik őket, ugyanúgy piszkálódtok ti is a piactereken gyalázva minket. Vagy talán tartózkodtam-e volna attól, hogy ellenetek bármiféle súlyos bűnt elkövessek, ha abban viszont nem fogtam volna vissza magam, hogy rosszat mondjak rólatok, hogy aztán ti is ugyanezekkel az eszközökkel vághassatok vissza? Mi akkor az oka az irántunk való sértődöttségnek és gyűlöletnek?
Hiszen a legjobb tudomásom szerint én közületek senkit sem hoztam reménytelen vagy kilátástalan helyzetbe, sem bizonyos embereket, sem a város egészét. Soha nem beszéltem rólatok lekicsinylőén, sőt még dicsértelek is benneteket. Ahogyan illendőnek láttam, bizonyos jólétben részesítettelek titeket, amennyire ez természetes annak, aki lehetőségeihez mérten törekszik arra, hogy valamennyi emberrel jót cselekedjen. Pedig jól tudjátok, nem lehet mindent megengedni és megadni azoknak az adózóknak, akik hozzászoktak ahhoz, hogy mindent megkapnak. Hát nem rejtélybe illő dolog, hogy valahányszor úgy látszik, nem csökkentettem a császári kincstárat illető közterheket, viszont a ti városotoknak nem kevés befizetendő adót engedtem el?

28. De illendő lenne talán hallgatnom mindarról, amiket csak tettem az alattvalóim érdekében a kormányzat nevében, nehogy úgy tűnjön, hogy szándékosan és leplezetlenül dicshimnuszokat zengek magamról, [B| miután bejelentettem, le fogom tömi az elharapódzott és igen arcátlan hatalmaskodásaitokat. Viszont úgy vélem, talán nem illetlen dolog, ha felhozom azokat a dolgokat, amiket veletek szemben elkövettem ostobán és meggondolatlanul, mint ahogy felsoroltam az egyéb szemrehányásokat, bár a legkevésbé sem érdemlem meg, hogy ezek miatt hálátlanul viselkedjetek. A most következők annyira voltak ártalmasabbak a korábban említett dolgoknál, az arcomon lévő piszoknál és a gyönyörtől való tartózkodásnál, amennyire hitelesebben tükrözik a jellememet, emiatt a leginkább rám vallanak.
Nos, legelőször is nagylelkűen méltattalak benneteket, ahogyan lehetett, mert nem vártam és nem számítottam arra, hogy viszonyunk így alakul. Éppen ellenkezőleg azt gondoltam, hogy egymással nagyon is jól fogunk kijönni, mert abból indultam ki, hogy ti a görögök leszármazottjai vagytok, ahogyan én is, noha trák gyökereim vannak, a szokásaimban viszont görög vagyok. Bizony legyen ez az én szégyenem, mivel meggondolatlan voltam! Aztán sok aranyat és ezüstöt küldtem nektek, miután követségbe jöttetek hozzám, bár egyébként nemcsak másoknál érkeztetek később, hanem az egyiptomi alexandriaiaknál is. Aztán jelentős adóterheket engedtem el nektek személyesen a többi városhoz képest. Aztán a városi tanács névjegyzékét kétszáz taggal bővítettem és nem fukarkodtam, mivel azt néztem, hogyan lehetne fejlettebb és hatalmasabb a ti városotok. Ezért megengedtem nektek, hogy a városi tanácsba a legvagyonosabb embereket válasszátok be az én kincstáraimat felügyelők és a pénzveréssel foglalkozók közül. De ti mégsem azokat választottátok meg ezek közül, akik alkalmasak lettek volna a tisztségre, hanem megragadtátok az alkalmat, hogy olyanokat műveljetek, amik semmi esetre sem méltók egy jó törvényekkel kormányzott városhoz, hanem inkább rátok vallanak.
Akarjátok, hogy egy esetre is emlékeztesselek titeket? Egyszer egy bizonytalan eljárás alapján tanácstagnak neveztetek ki valakit, mielőtt fel lett volna véve a névjegyzékbe, és tisztségre is javasoltátok. Egy másikat a piacról szedtetek elő a szegények közül, akiket minden más helyen kitaszítanak, de ti egy átlagon felüli bölcs gondolatnak köszönhetően néhány aranyért cserébe a csőcselékből beválasztottátok őt a tanácsba, pedig nem is volt elegendő vagyona. Sok hasonló eset történt a kinevezéseket illetően, mert álnokul mesterkedtek azóta, amióta felléptünk mindezekkel szemben, de az általunk végrehajtott hasznos intézkedésekért nem járt köszönet, és a nemtetszéseteket vívtuk ki azon dolgok miatt, amiknek a megtételétől törvény szerint tartózkodtunk.

29. Ezek igencsak jelentéktelen dolgok voltak, melyek egyáltalán nem ingerelhették volna viszálykodásra a várost. A legsarkalatosabb dolog pedig, amiből ez a nagy gyűlölet támadt, ez volt: miután megérkeztem hozzátok, a színházban a lakosság rögtön ilyen hangot hallatott, mivel a vagyonosok fojtogatták őket: „Minden rogyásig van áruval, de minden sokba kerül!” Ezért másnap tárgyaltam a város tehetősebb polgáraival és próbáltam meggyőzni őket, [D| hogy nemesebb dolog lenne, ha eltekintenének a jogtalan nyereségtől, és kedveznének a polgároknak és az idegenből érkezőknek. Ők pedig ígéretet tettek arra, hogy foglalkoznak a szóban forgó kérdéssel. Hat hónapig figyeltem és vártam, de úgy semmibe vették az egészet, ahogyan azt senki sem várta volna.
Mivel láttam, hogy van igazság a nép panaszában, valamint hogy a piac nem a szegényes kínálattól, hanem a vagyonosok telhetetlenségétől gyötrődik, minden terméknek közepes árat állapítottam meg és ezt mindenki számára világossá tettem. Mivel minden más termék bőven megtalálható volt, hiszen volt bor, olaj és minden egyéb, de a gabonában hiány mutatkozott, mert a korábbi szárazságoknak köszönhetően nem volt termés. Ezért célszerűnek tartottam az előbbi termékekből Chalchisba, Hierába és a környező városokba szállítani, ahonnan négyszázezer mérő gabonát hozattam be nektek.
Amint ez a készlet elfogyott, előbb ötször ezer, később hétszer ezer, aztán nem sokkal korábban tízezer modius gabonát a mértékegységet a honi szokás nevezi így vásároltam, valamennyit a saját költségemen. Juttattam a városnak a gabonából, amit Egyiptomból hozattam, és akkora összeget kértem érte nem tíz, hanem tizenöt mérőnként, amennyit korábban tíz mérőnként szedtek. Ha pedig nyáron ugyanennyi gabonát az általatok szabott áron lehetett volna értékesíteni, akkor milyen árral számoltatok volna akkor, ha a háznál súlyos éhínség lelt volna, ahogyan a boiótiai költő mondja? Ugye alig maradt volna nektek öt mérő gabonátok, aminek nem örültetek volna, ha kemény tél köszönt be? De vajon mit tettek a tehetősebb polgáraitok?

A földeken megtermett gabonát titokban drágábban adták el, a lakosságot pedig a saját hasznukkal terhelték. Most pedig nemcsak a város, hanem a legtöbb környékbeli is összesereglik, hogy kenyeret vegyen, ami kizárólag az egyetlen olyan dolog, amit nagy mennyiségben és jó áron lehet kapni. Különben is ki emlékszik nálatok arra, hogy tizenöt mérő gabonát aranyáron árultak volna, ha a város gazdasága virágzott?
Ennek az intézkedésemnek köszönhetően váltam gyűlöletessé a szemetekben, mert nem engedtem meg, hogy a bort, a zöldségeket és a gyümölcsöket aranyáron kínáljátok, és hogy azonnal ezüstpénzért, majd aranyáron túladjatok a tehetősebb polgárok magtáraiba elzárt gabonán. Hiszen ők ezzel a készlettel a városon kívül tisztes haszonnal kereskedtek, noha a lakosságnak ezzel éhínséget okoztak, ami „az emberek cséplője”, ahogyan az isten mondta, mikor kifogást emelt azokkal szemben, akik efféle ügyletekben mesterkednek. A város pedig, ha mástól nem is, de a gabonámtól jólétbe került.

30. Bizony tudtam már akkor, hogy nem mindenkinek nyerem el a tetszését, ha ezeket az intézkedéseket végrehajtom, ám egyáltalán nem ezzel foglalkoztam, hiszen úgy gondoltam, hogy segítenem kell az igazságtalanságot szenvedett lakosságon és az idegeneken, akik egyrészt miattam, másrészt pedig a velünk lévő elöljárók miatt érkeztek. Mivel, ahogy látom, egyesek elmennek innen, mert gyűlölnek engem, a város pedig egyöntetűen ellenem van: noha elláttalak benneteket élelemmel, hálátlanul viselkedtek velem, ezért Adrasteiára bíztam mindent; és elmegyek egy másik provinciába egy másik néphez. Nem is emlékeztetlek benneteket azokra az igazságtalanságokra, amiket az elmúlt kilenc évben jogaitok érvényesítése címén egymás ellen elkövettetek. Egyszer a lakosság ezek miatt fáklyával és nagy lármával hevesen nekirontott az elöljárók házainak, és megölték a főhivatalnokot. Bár megtorolták az igazságtalanságokat, melyek miatt jogosan háborodtak fel, de túlságosan is messzire mentek.

31. Az istenekre, ugyan miért van részünk ilyen hálátlan magatartásban? Talán azért, mert a saját készleteinkből biztosítunk ellátást nektek, amiben egészen a mai napig egyetlen városnak sem volt része? Vagy azért, mert oly pazarul gondoskodtunk rólatok? Vagy talán azért, mert a városi tanács létszámát felemeltük? Vagy azért, mert csaláson értünk titeket, mégsem indítottunk törvényes eljárást ellenetek? Akarjátok, hogy emlékeztesselek benneteket egy-két efféle esetre, nehogy bárki is azt gondolja, hogy a szóban forgó dolog csupán szóvirág, szónoki fogás vagy merő kitalálás? Tudtommal azt mondtátok, hogy háromezer klérosnyi földterület bevethetetlen, mégis azt kértétek, hogy juttassam nektek, de miután rátettétek a kezeteket, mindnyájan kiosztottátok magatok között, holott nem is volt szükségetek ezekre a földekre.
Miután az ügyet kivizsgáltuk, ez világosan bebizonyosodott. Majd visszavettem a földeket azoktól, akik jogtalanul bitorolták, és nem is vizsgálódtam azon területek ügyében, amiket korábban köztehertől mentesen birtokoltak, holott ezek után kellett volna leginkább járulékot fizetniük. Végül a város közellátására, ami igen nagy összegeket emészt fel, kiutaltam a szóban forgó területeket. És még most is közel háromezer klérosnyi földterülete van adómentesen azoknak, akik minden évben versenylovakat tenyésztenek a szórakoztatásotokra a velem megegyező nevű nagybátyám szándékának és kormányzásának, meg az én szívességemnek köszönhetően. Szóval én így büntetem a csalókat és a tolvajokat, mégis jogosan látszom a szemetekben annak, aki felforgatja a rendet. Hiszen, mint tudjátok, az efféle emberek felé tanúsított szelídség szüli és növeli a becstelenséget az emberek között.

32. Ennélfogva újra visszajutok ahhoz, amit e beszédemmel tudatni akarok. Tudniillik minden rossznak én vagyok az oka, mert a hálátlan erkölcseiteknek szívességet tettem. Mindez az én ostobaságom, nem pedig a szabad szellemetek miatt van. Én bölcsebben próbálok hozzáállni a viselt dolgaitokhoz a jövőben, |C] nektek pedig a jóindulatért és a tiszteletért, amit nyilvánosan felénk tanúsítottatok, az istenek fizessenek meg!


Forrás: Iulianus Apostata Beszéd az Az antiochiaiak ellen.