logo

III Junius AD

I. könyv Kr. e. 78-77

1. 1. Megírtam a római nép háborúban s otthon való történeteit M. Lepidus s Qu. Catulus consulsága alatt és utána.

2. Új műve.

3. Én, mikor annyi a tudós.

4. A rómaiak legkiválóbb írója sokat tudott mondani kevés szóval.

5. Nevezetesen hosszú életkora alatt számos alaptalan állítást adott elő jó hazafiakról még rosszabbra csavarva.

6. S a polgárháborúk alatt nem térített el az igazságtól különböző pártállásom.

7. Első villongásaink az emberi természet hibájából eredtek, mely nem ismerve nyugalmat s féket örökös küzdelmet folytat szabadságért vagy dicsőségért vagy uralomért.

8. Mert a város keletkezésétől a Perses elleni macedóniai háborúig (Kr. e. 753-168.).

9. Legnagyobb hadvezérek, vitéz s készséges támogatók mellett.

10. Leghatalmasabb volt Róma, mikor már Servius Sulpicius és Marcus Marcellus consulsága alatt meg volt hódítva egész Gallia a Rajna, a Földközi és az Atlasi-tenger közt, azon vidékei kivételével, melyeket járhatatlanokká tettek a mocsarak. Legjobb erkölcsi állapotok közt s légnagyobb egyetértésben élt a második és az utolsó pún háború közt s . . . oka nem az igazságszeretet volt, hanem Karthágó fennállása s a békeszegéstől való félelem. De Karthágó dőlte után nagyon felütötték a fejüket az egyenetlenség, kapzsiság, nagyravágyás s a jóléttel karöltve járó más bajok. Mert a hatalmasabbak jogtalankodása s e miatt a közpolgárság elszakadása az uraktól otthonos volt már kezdettől fogva s csakis addig tartott a jogi egyenlőség elismerése és a mérséklet, míg Tarquiniustól tartaniok lehetett s míg véget nem ért az etruscusokkal folytatott elkeseredett háború. Ezentúl rabiga alatt tartották az urak a köznépet, önkényüleg rendelkeztek életük s hátuk felett, földjükről elűzték s minden más ki-rekesztésével maguk gyakorolták a hatalmat. Az ily kíméletlen bánásmóddal s kivált az uzsorával sanyargatott köznép, mivel a szünet nélkül való háborúk alatt kénytelen volt adózni is katonáskodni is, kitelepedett fegyveresen a Szent Hegyre és az Aventinusra; így tett azután szert néptribunusokra s más jogokra. A kölcsönös egyenetlenkedésnek és versengésnek a második pún háború vetett véget.

11. Miután nem volt okuk többé félni a punoktól s így újra egyenetlenkedhettek, egymást érték a zavargások, pártütések s végtére a polgárháborúk. Ugyanis néhány befolyásos ember, a kiknek kedvét kereste a többség, az úri vagy a néppárt tisztes jelszavaival egyeduralomra törekedett; az általános erkölcsi romlottságban pedig nem a hazáért tett szolgálatok szerint különböztették meg a jó s a rossz polgárt, hanem ki minél gazdagabb volt s minél jobban értett a jogtalankodáshoz, a szerint tartották jó hazafinak, mint a fennálló állapotok erősségét.

12. A párttisztesség általában bérszolgálattá fajult.

13. A kapuk tárva, a szántóföldek tele mívesekkel.

14. A háborúk lezajlása után nyugalomban élő polgárságot.

15. Attól fogva nem lassacskán, mint azelőtt, hanem hegyi patak módjára rohamosan hanyatlottak alá az ősi erkölcsök; az ifjúságot annyira megrontotta a pazarlás és kapzsiság, hogy joggal mondhatják erről a nemzedékről, hogy örökölt vagyon ura maradni sem maga nem volt képes, sem mást nem engedett.

16. S újra divatba jött a hajdani parlagias élet ama felfogása, hogy a nyers erőben rejlik minden jog.

Jegyzet. A 9. sz. után illeszti be Maurenbrecher: adnot. ad Lue. III. lök, hogy Sallustius a Történetek I. könyve elején - valószínűleg a római befolyás és hatalom terjedésének példájául - fölemlíti, hogy Ptolemaeus (Apio) a római népet tette örökösévé; a 15. sz. után pedig August. de civ. Dei II, 21., a hol azt olvassuk, hogy Sáli, szerint Ti. Gracchus meggyilkolásától vették kezdetüket a heves villongások.

17. Oly becsületesen gondoskodtak őseink az itáliai népről.

18. A Pón innen senkinek sem volt ínyére Licinius Mucius törvénye.

19. És egész Itália elcsüggedt.

20. A szövetségesek s a latinok elpártolása után.

21. Ugyanis, miután Italiát tönkretette a sok rablás, számkivetés s öldöklés.

22. Végül magukat a földmíveseket kérte az ő nyomorúságos s az emberi nem bizonytalan sorsára.

23. Éj idején véletlenül egy halászsajkára bukkant.

24. Semmi megállapodás sem történt a közügyek s a római nép szabadsága felől.

25. Pénzen sereget teremtett.

26. Sietve gyűjtötték össze a sereget Dyrrhachiumba.

27. A minő föltételek mellett épen teheti, hagyjon föl a háborúval.

28. Nem lévén hozzászokva a szabadsághoz.

29. Olyanná tették a várost, mintha elfoglalták volna.

30. Úgy, hogy visszakívánták Sulla uralmát, a melyért bosszút akartak állani.

31. Mivel ezeket (a jeleket) Sulla gyanúsaknak találta s különösen, mivel ismerte Mithridates féktelen jellemét, hogy a legelső kedvező alkalommal kész fegyvert fogni.

32. Ezután beszédbe ereszkedtek kölcsönösen tudakolva, jól megy-e soruk, hogy vannak megelégedve velük a vezéreik, mekkora zsákmányt szereztek személyenkint.

Jegyzet: A scholiasta megjegyzi Lucán. II, 134-hez, hogy Sáli, említi Marius fiáról, a kit a 82. év tavaszán mint consult az Ázsiából hazatérő Sulla Sacriportusnál megvert s Pramestébe szalasztott, hogy anyja, Julia, akarata ellen lett consul.

33. Marius legyőzése kétoly nehézzé tette a háborút.

34. Elhelyezkedvén Praeneste alatt.

35. A samnisoknak a . . .

36. Carbo gyávaságból elhagyta Itáliát és seregét.

37. Katona-korbeli emberek nincsenek várostokban.

38. A csatarend egy része tétovázott.

39. Hogy Sulla emberei éj idejére állapítsák meg a menekülést.

40. Még nem is egy halállal haltak.

41. Például Mariuson, a kinek előbb eltörték combjait s karjait, ki vájták szemeit, hogy tudniillik tagról-tagra adja ki lelkét.

42. S az ő gyermekeinek nagybátyja volt.

43. Nagyszabású ostromműveinek elkészülte után segítséget kapott L. Catilina alvezér révén.

44. Midőn esdeklők vére festette pirosra az oltárokat s az isteneknek szentelt más tárgyakat.

45. Miután tehát eladatta vagy elajándékozgatta az elítéltek (proscribáltak) javait. 

46. Hogy akkora díjért miben sem fognak ellenkezni kívánságával.

47. Kitűnt így, hogy az állam kormányát nem a szabadság biztosítása végett, hanem prédára törekedett újra kezébe keríteni.

48. Mintha természeti szükségnek tenne eleget.

49. E háború oka a győztes Pompeius félelme volt, mikor éppen Hiempsalnak akarta visszaadni trónját.

50. Mindkét részről nagy volt a versengés, ki legyen a város praefectusa (polgármesterek mintha csak az állam birtoklójogáról volt volna szó.

51. Lepidus consul beszéde a római néphez.
Engedékeny s törvénytisztelő magatartástok miatt, polgártársak, a mivel annyira kimagaslótok más nemzetek fölött, nagy aggodalommal tölt el engem L. Sulla zsarnoki uralma; tartok ugyanis tőle, hogy bajba kerültök, ha másokról sem igen akartok föltenni olyasmit, a mit magatok rossznak ítéltek, mert ő a bűnbe és hitszegésbe veti minden bizodalmát s csak ügy érezheti magát biztosságban, ha aggódástokat is felülmúló elvetemültséget s megbízhatatlanságot tanúsít a végből, hogy a nyomor kiölje a szabadságérzetet rabigája viselőiből. Ha pedig majd gondotok lesz magatokra, félek, a veszély ellen való védekezés foglal le inkább benneteket, mint a bosszú. Nem is győzöm eléggé csodálni az ő cinkosait, azokat a legjobb hangzású névvel s őseik magasztos példáival ékeskedő embereket, hogy lehetnek képesek lemondani függetlenségükről, hogy ennek árán uraitok lehessenek, s hogyan kívánhatják e kettőt minden jog nélkül is inkább, mint a szabadságot összes jogaik élvezetével.
Hát a Brutusok, Aemiliusok s Lutatiusok ivadékai őseik hősi szerzeményeinek tönkretétele végett jöttek e világra? Mert mi egyebet mentettünk meg Pyrrhustól, Hannibáltól, Fülöptől s Antiochustól, hanem a szabadságunkat, mindegyikünk lakóhelyét s azt a jogot, hogy senkinek se kelljen engedelmeskednünk a törvényeken kívül? S ez a balog Romulus mindezt, mint valami idegenből rablott zsákmányt, hatalmába kerítette; nem éri be annyi hadseregünk, consulunk s más kiváló emberünk elvesztésével, a kiktől a háború kockája fosztott meg bennünket, hanem még kegyetlenebbé tette a szerencséje, holott olyankor legtöbb emberben szánalom váltja föl a bosszúérzést. Sőt emberemlékezet óta egyedül ő rendelt el kínhalált a világra jövendő gyermekekre úgy, hogy azok számára előbb meg volt szabva a jogtalan bán-falom, mint az élet; s - a mi fölülmúl minden igazságtalanságot - képes volt hallatlan törvénytelen cselekedetei révén mindeddig biztosságban maradni, míg ti a még súlyosabb rabigától való félelmetekben nem meritek megkísérelni szabadságtok visszaszerzését.
Cselekedni kell, polgártársak, útját kell állni, hogy ne legyen az ő kezében a ti szerzeményetek; ne halogassátok s ne imádságban keressetek segélyt. Csak nem remélitek tán, hogy utálja vagy bánja már Sulla a zsarnokságát s még nagyobb veszedelmére hajlandó lemondani bitorolt hatalmáról? Ámde ő azon a ponton van már, hogy csakis a biztosságot tartja dicsőségesnek s tisztesnek tart minden eszközt, mellyel biztosíthatja uralma megmaradását. Így hát szó sincs ma arról a szabadsággal járó nyugalomról s kényelemről, melyen számos tisztes polgár örömestebb kapott, mint a kitüntetéssel kecsegtető izgalmakon; ma csak arról lehet szó, polgártársak, rabok legyünk-e vagy urak, viseljük-e vagy okozzuk a félelmet. Mert mi lehetne még hátra? Van-e még valami emberi törvény életben, vagy isteni törvény sértetlen?
A római nép, eddig nemzetek ura, ki van forgatva hatalmából, dicsőségéből, alkotmányából, léte föltételeiből, megvetés tárgya, s táplálkozásra annyija sincs már, a mennyi egy rabszolgának kijár. Szövetségeseink s a latinosok közül nagyon sokat egyetlen ember gátol ama polgárjog élvezetében, melyet tőletek kaptak számos kiváló szolgálataik fejében; ártatlan polgárok örökölt házait pedig néhány cinkosa vette el erővel gaztettei díjául; egy ember hatalmában vannak törvényeink, igazságszolgáltatásunk, kincstárunk, tartományaink, szóval az rendelkezik polgártársaink élete s halála fölött. Egyidőben láttátok, miként áldoztak föl embereket állatok módjára s miként szennyezték be a sírokat polgárvérrel. Mit tehetne hát egyebet egy férfiú, mint hogy vagy vessen véget a jogtalankodásnak vagy haljon meg vitézül? Úgyis egy véget szabott ki a természet mindenkinek, még ha vasfal védi is, s csak a kinek nőies szíve van, az várja be a végső csapást minden mersz nélkül.
Hanem én Sulla szerint lázító vagyok, midőn panaszt emelek a zavarok díjazása ellen, s háborút akarok szítani, midőn a béke jogait követelem vissza. Persze, mert csak úgy élvezhettek az államban jólétet s kellő biztosságot ha a picenumi Vettius és Cornelius diák herdálja el mások tisztes szerzeményét, ha mindannyian helyeslőleg veszitek tudomásul ártatlan embereknek a gazdagságuk miatt való elítélését, tekintélyes férfiak kínzását, városunknak számkivetéssel és öldökléssel való elnéptelenítését, szerencsétlen polgártársaink javainak cimber zsákmány gyanánt való eladogatását s elajándékozgatását. Ám fölhányja nekem, hogy szintén vannak birtokomban elítéltek javai: igen, épen az a legnagyobb bűne, hogy tisztes magatartás mellett nem voltam volna kellő biztosságban sem én sem általában senki sem. Csakhogy én mindazonáltal az akkor félelmemben pénzem árán vett javakat birtokjogom megváltása esetén visszajuttatom gazdáiknak s nem szándékom szemet hunyni semmiféle fosztogatására polgártársaimnak. Legyen elég, a mit villongásunk következményeképp átszenvedtünk, hogy tudniillik római hadseregek egymással viaskodtak s idegen ellenség helyett mi ellenünk fordultak fegyvereink; legyen vége a sok gazságnak s bántalmazásnak. Ezek azonban Sullát oly kevéssé bántják, hogy cselekedeteit dicsőségszámba veszi s még nagyobb hévvel látna hozzájuk, ha lehetne.
Nem is az aggaszt már, mint vélekedtek felőle, hanem az, mennyit mertek; mert ha egyik a másiktól várja a kezdő lépést, megelőznek benneteket, nem ugyan az ő laza s roskatag alapon nyugvó hatalma, hanem fennen közömbösségetek folytán; ez okozhatja majd, hogy hirtelen elétek vág s a merészségét megillető mértékben látja Szerencse gyermekének a világ. Mert ki is volna egy szándékon vele piszkos lelkű cinkosain kívül, vagy ki ne óhajtaná ennek az egész állapotnak a megváltozását a győztes kivételével? Talán bizony azok a katonák, a kiknek vére ontásával lett gazdag Tarrulus és Scirtus, e legalább való két rabszolga? Vagy talán azok, a kiknek mellőzésével nyert hivatalt egy Fufidius, az az aljas szolgaiélek, minden tisztes ember szégyene.
Legnagyobb bizalommal tehát az a győzelmes hadsereg tölt el engem, a melyik annyi vérontással és munkával semmit sem szerzett a zsarnok kivételével; Mert talán csak nem az ősök alapította tribunusi hatalom eltörlése végett keltek fegyverre, hogy mintegy önnönmaguktól csikarják ki jogaikat, valamint az igazságszolgáltatást? Ugyan fényes jutalma is volna ennek a mocsaras-erdős vidékekre való kitelepítés avval a tanulsággal, hogy nekik csak a gyalázat és gyűlölet maradt osztályrészül, a haszon ellenben néhány emberé.
Miért jár-kel hát akkora kísérettel s akkora önbizalommal? Mert a szerencse csodamód leplezi a bűnt s ha alászáll, legott megvetik öt ép úgy, mint a hogyan most félnek tőle. Lehet azonban, hogy az egyetértés és béke ürügye alatt tesz így, a hogyan ö szokta nevezni jogtipró s vérengző eljárását. Szerinte nem is lesz máskép rend az államban, sem vége a háborúnak, ha csak a köznépet végleg ki nem tudják földjei birtokából, ha a polgárság irgalmatlan fosztogatása, valamint a teljes hatalom és jogszolgáltatás, a római nép eddigi kizárólagos joga, meg nem marad az ő kezében.
Ha ti is ezt nevezitek békének és rendnek, akkor hát csak helyeseljétek az állam teljes fölforgatását s rombadőltét, vessétek alá magatokat a rátok erőszakolt rendeleteknek, fogadjátok el a rabigával együtt kínálkozó nyugalmat s mutassatok példát az utódoknak, hogyan lehet hazájukat rabigába dönteni tulajdon vérük árán. A mi engem illet, bár e magas polcon eleget tettem az őseim neve, méltóságom és személyes biztosságom iránt való kötelességemnek, mindazáltal nem akartam csupán a saját érdekeimen munkálni; élőbb-valónak tartottam veszélyben forgó szabadságunkat a nyugalmas rabigánál. Ha ti is így éreztek, polgártársak, rajta, az istenek segítségével csatlakozzatok M. Aemilius consul kíséretéhez, a ki vezetni fog benneteket és visszavívja szabadságukat!

52. De mikor már az év illető szakában hajózható volt a tenger.

53. Mert nem mert kifakadni Sulla zsarnoksága ellen, bár bosszantotta.

54. Szinte restell az ember egy ily kiváló férfiú akkora aljasságával fölhozakodni.

55. Mintegy a világ szemeláttára.

56. Saját ítélete szerint nem oly esztelenség az, mint mások nejeinek.

57. így tett Octavius és Caepio is, a nélkül, hogy bárki nagyon várta volna s bizony nem esengett azért nekik az állam sem.

58. Sőt össze szedette pénzén a kerítőket, korcsmárosokat. mészárosokat, továbbá, a kikre a sokaság nap-nap mellett rájuk szorul.

59. Hangosan kiáltozva, hogy zsarnok ő és második Cinna.

60. Földjükről elkergetve vagy számkivetve nagyon sokan gyűltek össze.

61. Hogy Lepidus és Catulus a megszavazott hadakkal mielőbb induljanak.

62. Ekkor azonban az etruscusok s a többi népek, a kiket ugyanazon ok indított rá, abban a hitben, hogy vezérre tettek szert, lelkes örömmel izgattak a háborúra.

63. Lepidus ugyanis megbánta (békés) szándékát.

64. Lepidus-szal együtt egész Etruria azon gyanú alatt állt, hogy föl akar lázadni.

65. S ez (Etruria) néhány nap alatt csatlakozik a felkeléshez.

66. Megsejtvén a senatus összes intézkedéseit.

67. Meg kell-e hát hajolni a senatus határozata előtt?

68. A néptribunusi hatalmat (újra föl kell állítani).

69. Az ilyen vállalatok ugyanis az államnak okozzák vesztét, ha csak az intéző nyakába nem zúdulnak.

70. A ki idősebb is, eszesebb is volt a többinél.

71. Ilyen beszédet tartott.

72. Philippus beszéde a tanács előtt. Bárcsak nyugalmat élvezne hazánk, honatyák, vagy legalább a veszedelemben kétszer állna védelmére minden buzgó fia s végre e bűnös kísérletekért az okozók lakolnának. Ámde, ellenkezőleg, a fölkelésekkel teljes zavart idéztek elő, még pedig épen azok, a kiknek inkább fékezniük illett volna, sőt a leggonoszabb és legbalgább határozatokat épen a jó és józan gondolkozáséi hazafiaknak kell végréhajtaniok. Irtóztok ugyanis a háborútól és fegyvértől, de mivel úgy tetszik Lepidusnak, kénytelenek vagy-tok hozzányúlni, ha csak nem akarjátok békésen, meg-húzódva tűrni a háború csapásait.
Ó, nagy istenek, a kik még nem szűntök meg oltalmazni teljes közömbösségbe merült városunkat, M. Aemilius, az alávaló emberek söpredéke. a kiről bajos volna megmondani, gonoszsága-e a nagyobb vagy gyávasága, haddal támad szabadságunk elnyomására; a kit tegnap még megvetettünk, már ma félelmetes előttünk. Ti ellenben csak mormogtok, húzódoztok s beérve a biztató szavakkal és jóslatokkal nem annyira véditek a békét, mint inkább csak óhajtjátok; azt meg a közben nem látjátok, hogy lanyha intézkedéseitekkel magatoknak a méltóságát, neki meg a félelmét csökkentitek. Úgy is kell, hiszen rablásaiért a consulságot kapta, lázadásáért pedig egy tartományt kapott s hadsereget. Mit el nem érhetett volna ő hasznos szolgálatokkal, ha ily fényesen jutalmaztátok jogtalan cselekedeteit?
Ám persze azok, a kik a végső pillanatig követek útján való egyezkedést, békét, egyetértést s más effélét hangoztattak határozataikban, legalább hálára kötelezték őt! Sőt ellenkezőleg megvetést vontak magukra s prédának tekintik őket, mint olyanokat, a kik méltatlanokká váltak hónukra, mivel óvatos tartózkodással követelik most vissza a békét, melytől ugyanolyan maguk tartása folytán estek el. Én kezdettől fogva, a mikor láttam, hogyan készül titkon fölkelni Etruria, hogyan idézik meg az elítélteket s marcangolják az államot bőkezűségükkel, úgy fogtam föl, hogy sietni kell; azért is álltam kevesedmagammal Catulus pártjára. Ámde azok, a kik magasztalva emlegették az Aemilius-nemzetség szolgálatait s hogy engedékenységével is gyarapította Róma nagyságát, azt hajtották, hogy Lepidus még akkor sem tett sehol támadó mozdulatot, midőn a maga szakállára fegyvert fogott a szabadság elnyomására; így aztán a saját befolyásuk és biztosságuk hajhászásával lehetetlenné tették a közakarat megnyilvánulását.
Csakhogy akkor Lepidus rablóvezér volt táborszolgák s néhány orgyilkos élén, a kik közül egy sem mondott volna le éltéért egy napi zsoldjáról. Ma ellenben tartományi helytartó, a kinek van nem pénzen vett, hanem tőletek nyert korlátlan hatalma; vannak alvezérei, a kiket eddig még a törvény engedelmességre kötelez iránta; hozzá sereglenek minden rendű és rangú gazemberek, a kiket vad hévvel tölt el ínségük és szenvedelmük s világgá üldöz rossz lelkiismeretük, a kikre nyugalom csak a lázongások közt vár, a békében azonban örökös nyugtalanság. Ezek zavart zavarra, háborút háborúra szítnak, ők, hajdan Saturninus, majd sorban Sulpicius, Marius s Damasippus cinkosai, ma pedig Lepiduséi. Még ráadásul Etruria s a háború minden csirája kelőben, a spanyolokat háborúra izgatják, csak alkalmas időt les a háború megkezdésére Mithridates, még pedig szomszédságában adófizető tartományainknak, melyekből eddig élősködtünk; szóval, alkalmas vezéren kívül mi sem hiányzik államunk megdöntéséhez.
Legyetek hát ébren, kérlek benneteket, honatyák, s ne engedjétek a féktelen garázdálkodást veszettség gyanánt átragadni a tisztákra; mert ingyen senki sem szívesen marad jó ott, a hol rosszaké a jutalom. Vagy be akarjátok várni, míg ismét nyakunkra hozza hadát s tűzzel-vassal esik városunknak? Sokkal is közelebb van a mostani állapot, mint a béke és egyetértés állapota, a polgárháborúhoz, melyet ő az összes isteni és emberi jogok megvetésével kezdett nem a rajta vagy azokon esett sérelmek megtorlása végett, a kiknek védelmét színleli, hanem alkotmányos szabadságunk eltiprására. Mert űzi s gyötri őt nagyravágyása s bűnei réme; tanácstalanságában s nyugtalanságában hol evvel tesz próbát hol avval; fél a nyugalomtól, irtózik a háborútól; látja, hogy le kell mondania az úri módról s önkénykedésről, de a közben legalább kihasználja közömbösségeteket. Ezt valóban nem is tudom, óvatosságnak nevezzem-e, gyávaságnak-e vagy esztelenségnek; mert úgy látszik bár, mindegyiktek szeretné kikerülni e nagy veszedelmet, akár csak a villámütést, de azért elhárítani fejetekről meg sem próbáljátok.
Gondoljátok csak el, kérlek, mennyire megváltoztak a viszonyok. Annak előtte az állam elleni merészletre szoktak titkon készülni, elhárítására nyíltan, s így könnyen elébük vághattak a jó hazafiak a fondorkodóknak; ma azonban a béke és egyetértés megbontása folyt nyíltan s védelme titokban: a zavargók fegyverben, ti félelemben. Mire vártok? Csak nem átalljátok vagy restellitek tán azt cselekedni, a mi helyes? Talán Lepidus rendeletéi akasztottak meg benneteket, a ki vissza akarja adatni kinekkinek a magáét, de ő magánál tartja a másét; a ki el akarja törülni a háború alatt ránk erőszakolt rendeleteket, holott ő maga fegyveres erővel kényszerít azok megtartására; biztosítani akarja a polgárjog gyakorlását, de megtagadja tőlünk az elvett jogokat; békesség kedvéért vissza akarja állítani a tribunusi hivatalt, pedig épen ez szított lángra köztünk minden viszályt?
Te törődnél polgártársaid nyomorával s gyászos állapotunkkal, te cégéres, orcátlan gazember; te, a kinek házában egyéb sincs erőszakos és jogtalan szerzeménynél? Második consulságért pályázol, mintha az elsővel már beszámoltál volna; a kész egyetértést is megbontó háború útján akarsz egyetértést teremteni; te, a ki elárulsz bennünket, hiteled nincs tieid előtt sem, szóval ellensége vagy minden jó hazafinak! Hogy kellene pirulnod isten s ember előtt, a kiket szó vagy esküszegéssel megsértettél! De ha már ilyen a jellemed, magam biztatlak, maradj meg szándékod mellett, ne tedd le a fegyvert s a lázongás elnyújtásával fennen nyugtalanságodhoz ne tarts minket is oly nyomasztó aggodalomban. Sem tartományaink sem törvényeink sem házi isteneink nem tűrnek meg téged polgártársunknak; eredj megkezdett utadon tovább, hogy mielőbb elvehesd érdemeid jutalmát.
Ti azonban, honatyák, meddig késtek a haza védelmével s meddig éritek be a fegyveres elnyomás ellen puszta szóval? Katonát szednek tilalmatok ellen, pénzt erőszakolnak ki az államtól s magánosoktól, helyőrségeket vonnak el s küldenek, kényük szerint osztanak ki rendeleteket s ti azalatt csak készültök követséget küldeni s határozatot hozni! Pedig, istenemre, annál keményebb háború vár rátok, minél jobban esengtek a békéért, ha majd tapasztalja, hogy nagyobb erőt ad neki vállalatához a ti óvatosságtok, mint adna az ő méltányos és törvényes eljárása. Mert az is ki azt hangoztatja, hogy irtózik a zavaroktól és a polgári vérontástól, s a ki e miatt a fegyverben álló Lepidus jelenléte ellenére óv benneteket a fegyveres föllépéstől, az olyan voltaképen azt ajánlja, hogy vessétek alá magatokat a legyőzöttek sorsának, holott épen ti szoríthatnátok erre ellenségeteket; vagyis ekképpen titeket az ő javára békességre nógat, őt pedig ellenetek háborúra. Ha megnyugszotok ebben, ha akkora fásultság vett erőt rajtatok, hogy képesek vagytok feledni Cinna gaz merészletét, a kinek a városba visszatértével enyészett el ez előkelő rend tekintélye, s ennek ellenére is Lepidusra akarjátok bízni a magatok, hitveseitek és gyermekeitek sorsát: akkor mi szükség határozatokra, mi szükség Catulus segítségére?
Ő is, más jó hazafiak is hasztalan fáradoznak akkor a haza javán. Cselekedjetek tetszésetek szerint, szerezzétek meg magatok számára a Cethegus támogatását, valamint másrészről azon árulókét is, a kik szeretnék megújítani a rablást, a gyújtogatást s ismét fegyverhez nyúlni házi isteneink (tűzhelyeink) ellen. Ha ellenben a szabadság s az igazság ügyéért dobog inkább szívetek, határozzatok méltóan nevetekhez s erősbítsétek derék polgártársaitok bátorságát. Oldalatokon egy új hadsereg, továbbá az öreg katonák gyarmatai, az egész nemesség s a legkiválóbb vezérek: a bátrabbaké a szerencse; lassúságunk ama következményei legott elosztanak. Minthogy tehát Lepidus e rend (a senatus) akarata ellenére a város felé vezeti saját szakállára szedett seregét a leghitványabb polgárokkal s hazánk ellenségeivel együtt, javaslatom az, hogy Appius Claudius interrex, valamint Qu. Catulus proconsul s a többi fővezéri hatalommal fölruházott tisztviselőnk álljon a város védelmére s ügyeljen, hogy semmi baj se érje hazánkat.

73. S szám tekintetében is erősebb, de maga teljesen járatlan a katonai szolgálatban.

74. Mutina mellett.

75. Siettető a futást.

76. Indulást sürgetve.

77. Hispania felé mentek-e vagy Sardinia szigete felé.

78. Miután kiszorították Itáliából M. Lepidust összes seregével, enyhébb, de azért nem kevésbé nyomasztó és sokszoros gond foglalkoztatta a honatyákat.

79. Lángban volt egész innenső Hispania.

80. Kérte Curiót, hogy mint fiatalabb s a nép szavazójogától független ember adja az elsőséget a korosabb Mamercusnak.

81. Hadi köpennyel cserélte föl a tógát.

82. Mint katonai tribunus (ezredes) T. Didius fővezér alatt nagy dicsőséggel szolgált Hispániában s a szövetséges háborúban hasznos szolgálatot tett katonai felszerelésével s fegyverkészletével; de akkori parancsnoksága számos sikere említtetlen maradt, eleinte ismeretlen volta·, azután pedig az írók irigysége miatt; de életében gyakran mutatta azok jeleiként elől az arcán kapott néhány sebe helyét és kiütött egyik szemét. Ám ezek nem bántották őt, sőt nagyon örült testi rútságának, mivel így egyéb tekintetben nagyobb dicsőség háramlott rá.

83. S neki nagy örömrivalgás közt kívántak szerencsét.

84. A polgárháborúk zajában a méltányos és törvényes eljárásban keresi dicsőségét.

85. De mivel ellenzése ellenére megengedték a katonáknak a szóbeli érintkezést, néhányat sikerült eltántorítani és a hadsereget Suliára bízták.

86. S ha nem állják útját szintúgy neki is.

87. Hogy Hispania az ő ősi hazája.

88. Nagyon kedvelték őt, mint fővezérüket, kíméletes és finom bánásmódjáért.195

89. Salinatort a vonuló csapatban megölik.

90. Néhányat, akik a hegységet tartották megszállva.

91. Közülük némelyek, a mint már kissé beljebb mentek, túlságos s egyszersmind ingadozó terhük súlya alatt, meg, mivel a remegés is elgyengítette testben őket, egyre csüggedtek.

92. Mivel Sertorius oly jelentéktelen haderő mellett sem bir hajóival keresztül törni . .

93. Bizonyosnak vették, hogy ez a két, egymáshoz közel s Gadestől 10.000 stadiumnyira fekvő sziget a maga természetes erejéből terem élelmiszereket a halandóknak.

94. A mint mondják, mélyen be az Atlasi-tengerre (Oceanusra) való menekülésen törte a fejét.

95. Mint a hogy az emberek általában kíváncsiak ismeretlen dolgokat látni. 

96. Ennélfogva Sertorius egy kis helyőrséget hagyván Mauretaniában, mihelyt az éj sötétsége s a kedvező tengerár jó alkalomnak kínálkozott, azon igyekezett, hogy észrevétlen vagy gyors menettel ütközet nélkül kelhessen át.

97. Átkelésük után a lusitanusoktól előbb megszállott Belleia (?) hegy adott szálló-helyet mindnyájuknak.

98. Ez a nép ritkán lépte át országa határát.

99. S az egész tartományban egymást érték a riasztó hírek s ki-ki a saját ijedelméhez képest erősítgette, hogy az Atlasi-tengerről (Oceanusról) ötven vagy még több ezernyi ellenség kötött ki partjaikon; csoda nagy emberek s emberhússal táplálkoznak.

100. S a légióval nemsokára odaérkező Fufidius, amint látta, mily magasak a partok, továbbá hogy csak egyetlen, a harcolók számára nem épen kényelmes gázló van ott, szóval, hogy minden inkább az ellenségnek kedvez, mint övéinek . . .

101. Abban reménykedik, hogy ekként a háborúra nézve mintegy szerencsejel lesz az a csata.

102. Levélbeli értesülésből számukat is tudta Metellus.

103. Innenső Hispániából magához rendelte Domitius proconsult összes kiállított hadával.

104. Elindulván oda felgyújtotta a falvakat és kastélyokat, az elhagyatott földeket pedig, melyeknek művelői elmenekültek, tűzzel pusztította, de az alattomos támadásra nagyon hajlandó néptől való félelmében nem messze s nem fölötte bátorságosan.

105. A több napon át ellenszegülő Dipót, ezt a hatalmas várost, harcban legyőzte.

106. Lusitania tekintélyes államát.

107. Egyszerre mintha már csendesedett volna a Tagus (=Tájo).

108. Sanctus alia et ingenio validus.

109. Solis viis.

110. Neque detrusus aliquotiens terretur.

111. Ille Conisturgim apud legiones venit.

112. Consedit in valle virgulta nemorosaque.

113. Neque se recipere aut instruere proelio quivere.

114. Occupatusque collis editissimus apud Ilerdam et eum multa opera circumdata.

115. Illum raptis forum et castra nautica Sertorius mutaverat.

116. Celtiberi se regibus devovent et post eos vitam
refutant.

117. Sertorius portis turbam morantibus et nullo, ut in terrore solet, generis aut imperii discrimine, per calonum corpora ad medium quasi, dein super adstantium manibus in murum attollitur.

118. Itaque Servilius aegrotum Tarenti collegam, prior transgressus....

119. Fessus in Pamphyliam se receperat.

120. Ad Olympum atque Phaselida.

121. Lyciae Pisidiaeque agros despectantem.

122. Ad Corycum.

123. Apud Corycum.

124. Apud Lete oppidum.

125. Repulsus a Lete oppido.

126. lussu Metelli Celeris cornicines occanuere tubis.

127. Sic vero quasi formidine attonitus neque animo neque auribus aut lingua satis competere. 

108. Egy máskülönben kifogástalan s okos férfiú.

109. Elhagyatott utakon.

110. Bár egynéhányszor kiszorították állásából, meg nem ijedt.

111. Az Conisturgisba érkezett a légiókhoz.

112. Meghúzódott egy cserjés és fás völgyben.

113. Nem bírtak sem visszavonulni, sem ütközetre rendezkedni.

114. Elfoglaltak egy igen magas dombot Hordánál s azt a köröskörül húzott sáncművek . . .

115. Sertorius azt a rablott zsákmány piacává s hajó-táborrá alakította már át.

116. A ccltiberek királyaiknak szentelik életüket s utánuk nem kívánnak élni.

117. Miközben a kapuk késleltették a sokaság kitódulását s az ijedelem közepette, mint rendesen, nem ismerték föl, se nem hallották parancsát, a táborszolgák vállán úgy a fal középmagasságáig jut föl Sertorius, azután pedig a fönt állók karjai segítségével a fal tetejére.

118. Ennélfogva Servilius Tarentumban sínylődő tiszttársát, mivel előbb kelt át . . .

119. Kifáradván visszavonult Pamphyliába.

120. Az Olympus-hegy és Phaselis mellett.

121. Amint nézegette Lycia és Pisidia alant elterülő földjeit.

122-123. Corycus városánál.

124. Lete városánál.

125. Lete alól visszakergették (és).

126. Metellus Celer parancsára a kürtösök belefújtak kürtjeikbe.

127. Így azonban a félelem mintegy megbénította, úgy, hogy sem esze, sem füle vagy nyelve nem működött kellőképen.


Bizonytalan helyű s vonatkozású töredékek.


128. Néhány hozzáértő, okos ember ellene mondott ennek.

129. Szembe szállni s együtt halni az ellenséggel.

130. A gazda nélkül való megriadt vagy megsebesült lovak megbokrosodnak.

131. Egy magaslaton foglalt állást, magasabbon, mint győztesekhez illett volna.

132. Az őrsöket is a védőtetők alá vonta vissza.

133. De innen tovább vonult a város felé, a nélkül, hogy erősítéssel vagy pihenéssel vesztegette volna idejét.

134. Midőn már az ellenséges fal alá hatolt, meglakolt.

135. Lánc módjára egymáshoz fűzte.

136. Csak mikor már alább szállt a háborús szenvedelem.

137. A hadi szolgálatban járatosak.

138. Beletanulván a katonáskodásba.

139. Kiváló katona.

140. Délben.

141. Féktelen hevű.

142. Vad.

143. Ezek közt leginkább.


Forrás: részletek Caius Sallustius Crispus összes munkái című műből. Fordította: Dr. Cserép József