logo

III Junius AD

Sallustius támadó beszéde M. Tullius ellen.

1. Fájó s elkeserítő volna rám nézve mocskolódásod, M. Tullius, ha nem tudnám, hogy nem annyira a józan ész, mint inkább indulatosságod használtat veled ily arcátlan hangot. Mivel azonban nem tapasztalok részedről semmi mérsékletet és illedelmet, válaszolok neked, hogy a gyalázkodásból merített gyönyörűséged véget érjen tulajdon hibáid hallatára.
Hol mondjam el panaszom, kik előtt esdjek, tanácsatyák, orvoslást, hogy hazánk közpréda s a legvakmerőbbek hűtlenségének martaléka? A római nép előtt, melyet úgy megrontottak a közadományok, hogy már árúcikknek te-kinti maga magát és javait? Vagy előttetek, tanácsatyák, a kiknek határozatával minden alávaló gazember gúnyt űz? Hogyhogy, M. Tullius védi törvényeinket s bíráskodásunkat és parancsolgat e rend színe előtt, mintha ő egyetlen sarja volna nagynevű hősünknek, Scipio Africanusnak, nem pedig olyan szedett-vedett s csak nem rég beiktatott polgára volna e városnak? Tán bizony nem ismeretesek tetteid és nyilatkozataid, M. Tullius? Nem olyan életet folytattál-e gyermekkorodtól fogva, hogy mit sem tekinted tested meggyalázásának, amire valakinek kívánsága volt? Persze ezt a féket nem ismerő ékesszólást nem tisztaságod árán szerezted M. Piso oldalán? Épen nem csodálható tehát, hogy rút szerzeményeddel piszkos keresetet űzől.

2. De, ha jól gyanítom, házad dísze tesz oly büszkévé: szentségtörő s nem egy hitszegéssel feketített nőd, leányod, anyja vágytársa, a ki nagyobb gyönyörűséged s irányodban odaadóbb, mint ahogy egy apa iránt illő volna. Erőszakos és rabló módra szerezted a házadat is a magad és tieid gyászára, persze, hogy emlékeztess bennünket, mennyire föl van fordulva honunk, ha te lakhatsz abban a házban, te alávaló, mely P. Crassusé volt, azé a kiváló férfiúé. S ezek ellenére mégis azt hajtja Cicero, hogy ő ott volt a halhatatlan istenek gyűlésében s onnan küldték ki e város és polgárai gondviselőjéül, a helyett, hogy hóhérnak nevezték volna őt, a ki hazája szerencsétlenségét a saját dicsőségének vallja. Mintha bizony nem consulságod volt volna oka annak a pártütésnek s nem azért volt volna akkor hazánk oly zilált állapotban, mert te voltál a consula.
De talán inkább arra vagy oly büszke, a mit consulságod után feleségeddel, Terentiával, főztél ki honunk javára, mikor tudniillik a lex Plautia alapján folyt pereket saját javatokra használtátok ki s a pártütők közül kit halálra, kit pénzbírságra akartál elítéltetni, a mikor neked egyik a Tusculanumodat, másik a pompeii nyaralódat építteti fel, a harmadik házat vett számodra; a ki azonban nem adhatott mit sem, arra mindjárt rákerült a rágalmazás sora, az vagy ostromot intézett házad ellen vagy cselt szőtt a tanács ellen, egyszóval az olyanra mindig tudtál valamit. S ha e vádjaim alaptalanok, add számon, mekkora 4 örökséget kaptál apád után, mennyivel gyarapodott ez pőréidből, miféle pénzen szerezted házadat, építetted oly pazar fénnyel tusculumi és pompeii nyaralódat, vagy, ha nem felelsz rá, kinek lehet még kétsége a felől, hogy polgártársaid vére és szerencsétlensége váltságából tettél szert ily nagy módra?

3. De, a mint sejtem, ez az arpinumi új nemes, M. Crassus sarja, ennek a derék példáját követi, megveti a nemesek féltékenykedését, kedves előtte hona ügye s nem ingatja meg sem ijesztés sem befolyást A barátsága meg bizonnyal még egyszer oly szilárd, mint a milyen határozott a jellemet - Sőt ellenkezőleg a legléhább ember, ellenségeivel szemben megalázkodó, barátaival szemben rágalmazó, majd ide, majd oda húzó, senkiben sincs bizalma, a legingatagabb tagja a tanácsnak, pénzért vállalkozik perek védelmére s egy porcikája sincs tiszta, szavára építeni nem lehet, keze ragadozó, torka feneketlen, lábai szaladásra készek; azon részei pedig, melyeket tisztességgel megnevezni sem lehet, a legbecstelenebbek. S ilyen létére még meri mondani: Róma, te szerencse gyermeke az én consulságom alatt. Szerencse gyermeke, Cicero, a te consulságod alatt? Sőt épen szerencsétlen s nyomorúságos volt helyzete, hogy végig kellett szenvednie azt a kegyetlen üldözést, mikor te az államrend megzavarásával rettegésben tartottál s kegyetlenséged előtt meghajlásra kényszerítettél minden jó hazafit, mikor a te kényed-kedvednek volt alávetve minden bírói szék, minden törvény, mikor te félretéve a lex Porciát, megfosztottál szabadságunktól s magadat tetted élet-halál urává mindnyájunk felett. Es nem elég, hogy büntetlenül tetted, még szemrehányólag föl is emlegeted s nem lehet fátyolt borítaniuk rabszolgaságukra. Bármit tettél, végeztél is hát, kérlek, Cicero, elég volt elszenvednünk; még fülünket is terhelni akarod a te gyűlöltséged okával? S még ily ízetlen dicsekvéssel is fogod bosszantani: Félre fegyver a tóga elől, engedjen helyet a (hadvezéri) babér a nyelv hatalmának. Mintha bizony tógában s nem fegyverrel vitted volna véghez azt, a mivel itt dicsekszel, s mintha a hatalom elnevezésén kívül volt volna valami különbség közted és a dictator Sulla között.

4. De mire való volna tovább szólnom elbizakodottságodról, ha Minerva megtanított minden fortélyra, a jóságos és hatalmas Juppiter beengedett az istenek gyűlésébe, s Italia a vállain hozott vissza számkivetésedből? De kér-lek, arpinumi Romulus, a ki ritka derékségeddel fölül-múltad az összes Paulusokat, Fabiusokat és Scipiókat, végre is hát micsoda állást foglalsz te el polgártársaid közt? hazád melyik pártjával értesz egyet? Ki a barátod, ki az ellenséged? Akit itthon a nőcselédjeivel akartál tőrbe ejteni, mióta a számkivetésből hazajöttél Dyrrhachiumból, mi jogon jársz utána?
Akiket zsarnokoknak nevezgettél, azok hatalmát dédelgeted! A kiket azelőtt optimatáknak tekintettél, azokat őrült bolondoknak nevezed! Vatinius ügyét elvállalod védeni, Sesciust ócsárlod; Bibulust csipkedő megjegyzésekkel sértegeted, ellenben magasztalod Caesart; a kit halálosan gyűlöltél, annak most legbuzgóbb híve vagy; álltodban is, ültödben is más-más politikai nézetet vallasz; ezt a félt gyalázod, amazt gyűlölöd, te ingatag köpönyegforgató, s nem bízhatnak benned sem az egyik sem a másik párton.


Forrás: részletek Caius Sallustius Crispus összes munkái című műből. Fordította: Dr. Cserép József