logo

IV Junius AD

A későbben kelt levél (Epistula posterior)

1. Azelőtt általánosan azt hitték, hogy trón s hatalom a vakszerencse adománya., valamint egyéb is, a min az emberek kapva kapnak; ily javak ugyanis sokszor jutottak már mintegy ötletszerűen méltatlanoknak is, de egyikük kezében sem maradtak meg végleg a maguk romlatlanságában. De az élet igaznak ismertette el azt, a mit Appius állít költeményeiben, hogy ki-ki saját szerencséjének a kovácsa, még pedig különösen a te példádon, a ki annyira fölülmúltál másokat, hogy hamarabb belefáradnának az emberek tetteid magasztalásába, mintsem te magasztalásra méltó tettek művelésébe. Csakhogy persze a derékség gyümölcsei is, mint az emberi művek általában minél gondosabb ápolást kívánnak, nehogy elhanyagoltságuknál fogva eltorzuljanak vagy erejüket vesztve halomba dőljenek. Mert a maga jószántából senki sem engedi át másnak a hatalmát s a hatalmasabbtól, ha még oly jó és kegyes is, félni szoktak, mivel módjában van rossz útra, térni.
Onnan van ez, mert a hatalom urai helytelenül járnak el s annál erősebbnek hiszik állásukat, minél hitványabbak alattvalóik. Pedig ellenkezőleg, derék és buzgó ember létedre azon kell lenned, hogy minél jobbak legyenek alattvalóid. Mert épen a legrosszabbak nem szívelnek urat maguk fölött. Neked pedig annál is nehezebb, mint bármelyik elődödnek, rendezni azt, a mit fegyverrel szereztél, mert enyhébben jártál el a háborúban, mint mások a békében szoktak. Azonkívül a győzteseknek zsákmányra fáj a foguk, a legyőzöttek pedig polgárok. Ily nehézségek közül kell neked kilábolnod s az állam nyugalmát biztosítanod, nem csupán fegyverrel s nem is ellenség ellenében, hanem - s ez már sokszorta nehezebb feladat - a béke üdvös intézményeivel. Ennélfogva maga a helyzet szólít ide minden nagy s középszerű belátású férfiút, hogy ki-ki adja elő a tőle telhető legjobb tanácsokat. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy amint rendezed majd győzelmedet, a szerint alakul egész jövőnk.

2. Most pedig, hogy annál célszerűbben s könnyebben tehesd meg intézkedéseidet, hallgasd meg rövidre fogott, lelkem sugallta javaslataimat. Háborúd volt, imperator, egy híres, tekintélyes, hatalomra vágyó emberrel, a kinek azonban nagyobb volt a szerencséje, mint a bölcsessége. Hozzá szegődtek ehhez kevesen olyanok, a kik sértődésük örve alatt ellenségeid voltak, nemkülönben olyanok, a kiket atyafiság vagy más kötelék vonzott hozzá. Mert az uraságban nem osztozott senkivel s ha hajlandó lett volna osztozni, nem rázkódtatta volna meg háborúság a kerek földet. A többi sokaság inkább csőcselék módjára ment utána, mint meggyőződésből, később meg egyik a másik nyomán mintegy okosabbén indult.
Ugyan-e tájt olyan emberek, a kik becstelen és kicsapongó életmódjukkal általában rossz hírben állottak, egyes békétlenek mocskolódó nógatására arra a reményre vetemedtek, hogy kezükbe kerítik az államügyek vezetését; a te táborodba csődültek tehát s a békés embereket nyíltan halállal, kifosztással ijesztgették, meg minden egyébbel, a mi csak egy romlott lélek tetszésével összeférhet. El is szökdöstek ezek közül sokan, mikor látták, hogy sem adósságelengedésre nem számíthatnak, sem nem úgy bánsz polgártársaiddal, mint ellenséggel; csak kevesen maradtak meg zászlód mellett, még pedig olyanok, a kik nagyobb nyugalomra számíthattak a táborban, mint Rómában, a hol a hitelezők zaklatása várt volna rájuk. De borzasztó mondani is, mennyi tekintélyes ember ment át később ugyanolyan okoknál fogva Pompeiushoz s úgy tekintették őt az adósok a háború egész ideje alatt, mint valami sérthetetlen és kifoszthatatlan menedék-templomot.

3. Minthogy tehát diadalod téged tett mind a háború mind a béke urává s így tőled függ amannak egy jó honpolgárhoz illő befejezése, emennek pedig a lehető legigazságosabb és tartós alapra fektetése, először is azt vedd fontolóra, mi volna a legcélszerűbb eljárás a magad szempontjából, a kire a rendezés feladata vár. Szerény véleményem szerint minden zsarnoki uralom nem annyira tartós, mint inkább elkeserítő; már pedig nincs oka félnie a népnek egyes embertől, sőt visszahull erre a rettegés a népről; azonban ilyen élet annyi volna, mint szünet nélkül való kétes háborút viselned, mert sem elölről, sem hátulról, sem oldalról nem volnál biztosságban, folytonosan veszedelemben s rettegésben élnél.
Akik jó indulattal s kegyességgel mérsékelik uralmukat, azok mindenütt vidámsággal s nyíltsággal találkoznak s még ellenségeik is jobb szemmel néznek rájuk, mint másokra polgártársaik. Egyesek talán eme nyilatkozatom folytán azt fogják kiabálni rólam, hogy megrontója vagyok a győzelemnek s túlságos jóakaratot tanúsítok a legyőzőitek iránt. Persze, mert úgy vélekedem, hogy a mit mi és őseink gyakran megadtunk olyan külföldi nemzeteknek, a kik természetes ellenségeink voltak, azt illő megadni polgártársaknak is s nem való barbár módra öldöklést öldökléssel, vért vérrel torolni meg.

4. Talán bizony elfeledkeztek volna már a sok átokról, a mit kevéssel ezen háború előtt M. Pompeiusra és Sulla uralmára szórtak; hogy t. i. Domitiust, Garbót, Brutust s másokat, kiket szintén nem védett fegyver, nem harcban hadi jog alapján, hanem később, mikor kegyelemért esdekeltek, ádázul leöldösték s annyi római polgárt koncoltak föl barmokként egy középületben? Ó, mily irtóztató s kegyetlen látványt nyújtott a te győzelmed előtt polgártársaink titkolt temetése és váratlan legyilkolása, nők és gyermekek menekvése gyermekeik vagy szüleik keblére s kirablása a házaknak.
Ugyanazok most is ilyen eljárásra biztatnak téged; persze mintha azt akartátok volna eldönteni a háborúval, mélyítek parancsára induljanak meg a jogtalanságok; mintha te nem megmentetted, hanem elfoglaltad volna az országot és mintha legderekabb és legöregebb katonáink hadi szolgálatuk kitöltése után most azért nyúlnának fegyverhez testvéreik, szüleik s gyermekeik ellen, hogy aljas lelkű emberek mások rovására pénzt szerezzenek hasuk és mérték nélkül való kicsapongásuk kielégítésére, gyalázatot hozzanak diadalodra és aljasságukkal beszennyezzék a jó hazafiak jó hírét. Mert bizonyára tudod, mily magaviseletét s mérsékletet tanúsítottak mindannyian, mikor még kétes volt a győzelem is, s miképp folyt a kicsapongás és dőzsölés a háború intézői körében némelyek részéről, a kiknek a korához még békés időben sem illett volna olyan érzékieskedés.

5. A háborút illetőleg eleget mondtam. Minthogy te és híveid mind a béke biztosításán töritek fejeteket, először is azt vedd, kérlek, fontolóra, minő természetű kérdésről tanácskoztok. Mert csak akkor fogsz minden akadály nélkül haladni a helyes cél felé, ha különválasztod előbb a hasznost a károstól. Az én véleményem ez: Minden, a minek kezdete volt, el is múlik. Mikor tehát majd üt Róma végórája, polgár polgár ellen száll majd harcába s ekképp kimerülve és egészen elcsüggedve válik majd prédájává valamelyik királynak vagy nemzetnek. Máskülönben a kerek föld összes nemzetei karöltve sem lennének képesek megingatni, még kevésbé megdönteni ezt a birodalmat.
Szilárdítani kell ennélfogva az egyetértés áldásait s el kell távolítani az egyenetlenség káros kinövéseit. Ez úgy fog sikerülni, ha a költekezésnek és fosztogatásnak határt szabsz, nem a régi intézmények módjára, melyekből az erkölcsi romlottságnál fogva már régóta gúnyt űznek, hanem, ha mindenkinek saját vagyoni állapotát állítod föl költekezése határául. Mert már olyan szokás kapott lábra, hogy ifjú embereink abban látják az igazi uraságot, ha a magukét s a másét elherdálják, ha teljesítik minden vágyukat s mások kérését is. Ebben látják a derékséget s fennkölt gondolkozást; a becsületérzést s szerénységet ostobaságnak tartják.
E rossz útra tévedt szilaj lelkű emberek azután, c midőn már fogytán vannak rendes kedvteléseik eszközei, egész dühvel törnek hol szövetséges, hol polgártársaik ellen, megzavarják az alkotmányos rendet s új intézményeket igyekszenek teremteni a régiek helyébe. Véget kell hát vetni jövőre az uzsoráskodásnak, hogy mindegyikünk gondját viselje saját vagyonának. S ennek az az egyetlen biztos módja, hogy hivatalukat ne a hitelező, hanem a nép érdekében viseljék, s a fennkölt gondolkozást a közjó gyarapításában lássák, ne pedig károsításában.

6. Tudom én, mily kelletlen lesz kezdetben ez az állapot főleg azoknak, a kik a győzelemtől féktelen szabadságuk nőttét várták, nem korlátozását. Ha ezeknek inkább a javát tartod szem előtt, mint vágyaik kielégítését, akkor tartós békét biztosítasz nekik is, valamint nekünk és szövetségeseinknek is; ha ellenben az ifjúságnak csak ilyenek maradnak hajlamai s üzelmei, akkor ez a te kiváló hírneved bizony-bizony csakhamar ledől Róma városával egyetemben. Végre is okos ember béke végett visel háborút, nyugalmas élet reményében küzd, fárad. Ha a békét tartóssá nem teszed, akkor mit érdekel bennünket, buktunk-e vagy győztünk? Azért hát, az istenért, láss buzgón az állam ügyeihez s küzdd le mind e nehézségeket szokásod szerint! Mert, ha te nem segíthetsz bajainkon, le kell mondani mindnyájunknak az orvoslásról. Senki sem kíván tőled kegyetlen bosszúállást vagy szigorú bíráskodást, mert ezek többet rontanak a polgári társadalmon, mintsem javítanak hanem, hogy fékezd meg az ifjúság rendetlen életét és rossz hajlamait. Az lesz igazi kegyesség, ha gondoskodsz arról, hogy a polgárokat ne űzzék ki a hazájukból, habár rászolgáltak is; ha visszatartod őket oktalan üzelmektől s csalóka szenvedelmektől; ha a békés egyetértést megszilárdítod; nem pedig, ha lealacsonyító tetteik dédelgetésével s hibáik elnézésével a pillanat öröméért utat nyitsz a csakhamar bekövetkező veszedelemnek.

7. És engem leginkább oly tekintetek töltenek el bizalommal, melyek másokat aggasztanak, úgymint a feladat nagysága s nevezetesen az, hogy reád az összes szárazföldi és tengeri ügyek rendezése vár egyszerre. Mert hát jelentéktelen feladatba nem foghatna ekkora szellem: nagy föladatnak pedig nagy a jutalma. Legyen tehát gondod arra, hogy a közadományokkal, nevezetesen a nyilvános gabonaosztogatással elkapatott polgárságnak meglegyen a maga foglalkozása, hogy az elvonja a közbajok előidézésétől. Szokjék az ifjúság becsületes és munkás élethez, ne pedig pazarláshoz s vagyonhajhászathoz.
Ez akkor fog sikerülni, ha megszünteted nyerészkedésre fordítását és tekintélyét a pénznek, mely mindennél nagyobb veszély csiráját hordja magában. Mert sokszor elmélkedtem afelől, mily körülmények közt emelkedtek nagy hírre egyes férfiák, mily viszonyok folytán gyarapodtak rohamosan egyes népek és nemzetek, azután, hogy mily okok idézték elő nagy országok és birodalmak romlását, s arra az eredményre jutottam, hogy az emelkedés és a romlás oka mindig ugyanaz volt, hogy t. i. a győzők semmibe sem vették a gazdagságot, a legyőzőitek pedig sóvárogtak utána. Nem is képes máskép kitűnni s isteni műveket megközelíteni egy halandó sem. csak ha lemond a pénz s testi örömök hajhászatáról s lelkére hallgat, nem abban, hogy kedvét keresi s vágyait teljesíti - mert ez a kedvkeresés visszás eredménnyel járna - hanem abban, hogy munkásságra, türelemre, jó elvek követésére s derék tettekre szoktatja.

8. Mert hogy házat vagy villát építünk, azt szobrokkal. kárpitokkal s egyéb műremekekkel gazdagon fölszereljük s mindent méltóbbá teszünk a megtekintésre minmagunknál, mindezzel nem saját díszünk emelésére fordítjuk gazdagságunkat, hanem épen magunkat alacsonyítjuk le mellette. Vannak továbbá, a kik napjában kétszer is tele tömik hasukat s egy éjt sem pihennek át ágyasnő nélkül; de az ilyenek azután, ha egyszer elnyomják lelkűket, a melyet az uralkodás illetne, hasztalanul akarnák annak később azon tompultan és bénán olyan hasznát venni, mint vehetnék, ha képezték volna. Mert az észtélen ember sok mindennel együtt magát is veszélybe dönti. De ezek és más bajok is mind meg fognak szűnni, ha megszűnik a pénz tekintélye s ha nem a hivatalok sem más általánosan kívánt dolgok nem lesznek adás-vevés tárgyai.
Azonkívül azzal is számot kell vetned, hogy biztosíthatod jobban Italiát s a tartományokat. Itt különben tudhatod, hogyan kell eljárnod; mert épen ezek lakói saját lakaikat ott hagyva jogtalanul elveszik a másokét s pusztulást visznek mindenfelé. A katonai szolgálat se legyen oly igazságtalan vagy egyenlőtlen, mint eddig, hogy némelyek 30 évig is, mások meg egyáltalán nem teljesítenek katonai szolgálatot. No meg a gabonát, a mellyel eddig a henyéket szoktuk jutalmazni, az egyes municipiumokban és coloniákban azoknak lenne méltányos juttatni, a kik katonai szolgálatuk teljesítése után hazatérnek.
Íme a lehető legrövidebben előadtam, a mit a közérdek szempontjából szükségesnek, rád nézve pedig dicsőségesnek tartok. Azt hiszem, nem vétek vele nagyot, ha e lépésemről egy pár szóval nyilatkozom. Az emberek legnagyobb része ugyancsak ért, vagy úgy tesz, mintha értene a bírálgatáshoz. Igen, mert más tetteinek s szavainak rosszallását általában egész hévvel űzik, mintha csak nem is volna elég nagy a szájuk s elég hosszú a nyelvük hozzá, hogy ki-önthessék gondolataikat. Nem törődöm vele, ha a szájukra kerülök is az ilyeneknek; inkább restellném, ha hallgattam volna. Mert akár ezt az utat fogod választani, akár más jobbat, legalább én is hozzájárulhattam nyilatkozatommal szerény tehetségemhez képest. Hátra van még azt kívánnom, hogy szándékaidat a halhatatlan istenek magukéivá tegyék s jó sikerre vezéreljék.


Forrás: részletek Caius Sallustius Crispus összes munkái című műből. Fordította: Dr. Cserép József