logo

XXIII September AD

Utóélet .

Békés, nyugodt életre született, de a sors már serdülőkorában vad és gyilkos szenvedélyek forgatagába vetette. Lelke tiszta és erényes volt, kezének mégis tőrt kellett ragadnia, hogy szentnek, tartott vérbe mártsa. Érzékeny volt és szerető szívű, jó gyermek, gyengéd hitves, hű jó barát, de tizenkét évszázadon keresztül úgy élt az emberek, emlékezetében, mint ocsmány apagyilkos, aki a legszörnyűbb büntetést érdemli.
Mint elátkozott árny, örökre hozzákötődik áldozatának dicsőséggel és egyetemes tisztelettel övezett képéhez; gyalázva, gúnyolva vonszolják a diadalszekér keréknyomában, az áldozatára szórt posztumusz hízelgésen keresztül, és az az író, aki mindenkinél jobban ki tudta fejezni kora véleményét, a pokol legmélyebb bugyrába taszítja, Iskarióti Dudás mellé. Ez a látomásfejezi be Dante pokolbéli körútját. Miután ott meglátta Brutust, már nincs mit látnia, vélekedik az Isteni színjáték írója.
Aztán, mihelyt beköszöntött a modern idők hajnala, csodálatos, kápráztató fordulat következett be. A reneszánsz diadalmas világosságot vetett a sok, sötét évszázaddal korábbi múltra, és megváltoztatta nem egy társadalmi, szellemi érték. helyét. Többek között teljesen romba dőlt az eszményítő felfogás a római birodalomról, amelyet a keresztény ideológia a középkor jó részében fenségesen csillogóvá tett.

A császárság korából a romlottság és a dőzsölés korszaka lett, és a dicső, híven csodált császárok gyalázatban és megvetésben fürdenek. Caesar, az isteni Caesart, akiről költők és tudósok, véget nem érő nemzedékei szenvedélyesen énekeltek és áradoztak leszállították a piedesztálról, és a kegyetlen zsarnokok sorába száműzték.. Brutus eladdig utált neve viszont jelképévé válik az erénynek, az emberi méltóságnak, amely felébred több évszázados álmából az új idők fuvallatára. A szabadság képe azonosul Brutuséval, immáron csak úgy idézhető fel az egyik, hogy vele együtt megjelenik, a másik is; és Caesar gyilkosát megteszik a zsarnoksággal is mindenfajta önkénnyel szembeni ellenállás megtestesítőjének.

Csak a tizenkilencedik, század második felében halványult el kissé dicsősége a Gracchusoké mellett, akiknek szociális kísérletei közelebb álltak, a modern szocializmus törekvéseihez. Meg kell azonban állapítanunk, hogy az 1871-1914-es időszak. császári Németországának filológusai mérték Caesar gyilkosára a legsebzőbb, a legmegalázóbb és a legkevésbé megérdemelt csapásokat.
Brutus egyesek szerint „hóbortos és kelekótya szellem”, mások szerint „gyenge és tétovázó”,; „nélkülözött minden erkölcsi alapot” és „képtelen, hogy kielégítse a reményeket, melyeket feltámasztott”,a de még ennél is jobban szidta egy kiváló porosz latinista, aki oly hevesen, oly gorombán acsarkodott ellene, hogy az túlmegy minden határon. Honfitársa, egy szerény tudós, de a tudományát feddhetetlenül és objektívan művelő egyéniség 1917-ben tiszta vizet öntött a pohárba.


Forrás:
Gérard Walter: Brutus és a Köztársaság végnapjai
Fordította: Lontay László
Európa Könyvkiadó, Budapest 1975
ISBN 963 07 0406 4
.-