logo

IX Sextilis AD

Róma keresztényellenességének okai

A történeti, egyháztörténeti munkák rendszerint több olyan általános tényezőt említenek, amely a rómaiak keresztényellenességét magyarázza. Mi a magunk részéről nem e tényezők puszta létét vonjuk kétségbe, hanem elsődleges és meghatározó voltukat kérdőjelezzük meg. Vagyis nézetünk szerint ezek már inkább következmények, mint okok, s így nem annyira a keresztényellenesség és a keresztényüldözések létrejöttét, mint inkább fennmaradását magyarázzák. Továbbá ha megnézzük ezeket a tényezőket, azt kell látnunk, hogy azok mindegyike más vallásokkal, más vallási formákkal is kapcsolatba hozható.
Ebből a szempontból a legvilágosabb jel kétségtelenül a keresztények titokzatossága, rejtőzködő vallásossága, amely alkalmat adott arra, hogy a tömegek fantáziáját megmozgassa, s hogy így a legvadabb képzeteket fűzzék hozzájuk (például vérfertőző promiszkuitás, emberevés, csecsemők feláldozása stb.).
Nos, mindenekelőtt azt kell ezzel kapcsolatban látni, hogy a kereszténység elsősorban éppen az üldözések hatására vált »földalatti vallássá«. Az apostoli korban – vagyis az üldözéseket közvetlenül megelőzően – semmi nem mutat arra, hogy a kereszténység »földalatti vallásnak« indult volna; éppen ellenkezőleg: erősen missziós és populáris jellege miatt teljesen idegen volt tőle a rejtőzködés, a föld alá vonulás. A kereszténységet az üldözések kényszerítették föld alá (gyakran a szó szoros értelmében – lásd katakombák).

A másik fontos dolog, amit ezzel kapcsolatban látnunk kell, hogy a vizsgált időszak a misztériumvallások, misztériumkultuszok, a titkos beavatások virágkora. A kereszténység csupán egyike volt azoknak a vallásoknak vagy vallási-beavatási formáknak, amelyek elrejtőztek a világ szeme elől. Természetesen a kereszténység ellen felhozott vádak összefüggésben voltak titokzatosságával, ám az említett szörnyű vádak nem vezethetők vissza pusztán a titokzatosságra, hanem a háttérben még valami másnak is kellett lennie – nevezetesen a rágalmazásnak. A kereszténység föld alá vonulása a rágalmak következtében kialakuló üldözések elől kiváló alkalmat és lehetőséget kínált ellenségeinek arra, hogy a lehető legvadabb és legigaztalanabb vádakkal illessék, s hogy ezek a vádak belefészkelhessék magukat a tömegek tudatába. Magától értetődik, hogy a rágalmaknak a kereszténység zsidó ellenfeleitől kellett kiindulniuk, vagyis azoktól, akik minden bizonnyal nagyon is tisztában voltak e vádak igaztalan voltával.
Ilyen módon a kereszténységet zsidó ellenfeleik előbb föld alá kényszerítették, majd ezt az »underground« egyházat azzal vádolták, hogy – bűneit és erkölcstelenségeit rejtegetendő – rejtőzni igyekszik. Vagyis ezzel bezárult az az ördögi kör, amelyből az egyháznak hosszú időn keresztül nem sikerült kitörnie.

A kereszténység kétségtelenül religio illicita volt, vagyis törvényesen el nem ismert vallás. Ez nyilvánvalóan megmagyarázza a kereszténységgel szembeni hivatalos intolerancia tényét, ám ne feledkezzünk meg arról, hogy egyrészt a birodalomban tucat számra virágoztak el nem fogadott vallási kultuszok – amelyeket persze szintén nem néztek jó szemmel –, másrészt pedig hogy a kereszténységet – s egyedül a kereszténységet – nemcsak hogy egyszerűen nem tolerálták, hanem véresen üldözték. Márpedig a hivatalos intolerancia és a véres üldözés között óriási szakadék tátong, amelynek áthidalására nem elégséges a religio illicita tényére hivatkozni.
A keresztényüldözés harmadik általános oka a keresztények távolmaradása volt a birodalmi kultusztól. Ez magától értetődően nem vált a kereszténység előnyére a Római Birodalomban, ám ne feledkezzünk meg arról, hogy maga a zsidóság sem volt hajlandó részt venni a birodalmi kultuszban. Kétségtelen, hogy a zsidó vallás – a kereszténnyel ellentétben – bevett, törvényes vallásnak számított, ám aligha a kereszténység volt az egyetlen olyan religio illicita, amelyik ugyanígy viselkedett.

Összefoglalóan tehát kijelenthetjük: ha lehettek is római szempontból megalapozott okai a rómaiak keresztényellenességének, ezek az okok egyrészt korántsem csak a kereszténységgel kapcsolatban merültek fel, másrészt korántsem adnak magyarázatot a kereszténység kegyetlen és véres üldözésére, harmadrészt pedig egy részüket át kell sorolnunk az okozatok közé. Ismételjük meg itt az egyháztörténész csodálkozó szavait: »Láthatólag nem volt szükségképpeni oka annak, hogy a keresztények nem élvezhették a szokásos római toleranciát.«
Valóban, a rómaiaknak semmilyen inherens okuk nem volt arra, hogy keresztények tízezreit csaknem két évszázadon keresztül bármiféle konkrét bűn elkövetése nélkül halálba küldjék. Az események előtt értetlenül álló egyháztörténésznek azonban fel kellene tennie maga számára a kérdést: volt-e valamilyen szükségképpeni oka annak, hogy az Emberfia sem élvezhette a szokásos római toleranciát?


Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés