logo

IX Sextilis AD

Poppaea és zsidó kapcsolatai

Hogy Poppaea e kategóriába tartozott, azt Josephus Flavius határozottan kijelenti: »Poppea istenfélő [gör. theoszebész – »istentisztelő«] ... asszony volt.« Mivel azonban Josephus soha nem használja a »prozelita« (proszélütosz) kifejezést, s mivel a theoszebész kifejezést másutt olyan pogány nőkkel kapcsolatban használja, akik formálisan is áttértek a zsidó vallásra, ezért akár arra is gondolhatunk, hogy Poppaea – inkább titokban, mint nyíltan – prozelita volt. Ennek azonban ellentmondani látszik augusta címe, amely nyilvánvalóan rengeteg olyan kötelezettséget rótt rá, amelyek összeférhetetlenek voltak egy jogi értelemben is zsidó ember számára megengedhető cselekedetekkel.
Bárhogyan is legyen, Poppaea elkötelezettje volt a zsidó vallásnak, s minden bizonnyal ennek egyik jeleként kívánságának megfelelően a római szokással ellentétben nem hamvasztatta el magát, hanem – a zsidó vallási előírásokkal összhangban – »illatszerekkel kitömve bebalzsamozták«. A zsidó vallás ugyanis szigorúan tiltja a hamvasztást.

Egy »istenfélő« császárné számára elkötelezettsége a zsidó vallás – ergo a zsidó nép – iránt aligha maradhatott puszta »magánügy«. Ennek az elkötelezettségnek nyilvánvalóan voltak politikai vetületei is, még ha e vetületek a nyilvános politikában nem is jelenhettek meg. Nem véletlen tehát, hogy Poppaea zsidó vallás iránti elkötelezettségének politikai megnyilvánulásairól nem a római történetírók emlékeznek meg (akiknek erről a dolog természetéből kifolyólag nem lehetett tudomásuk), hanem egy olyan zsidó ember, aki maga is személyesen ismerte Poppaeát: Josephus Flavius.

Josephus A zsidók története című munkájában arról számol be, hogy Agrippa király 61-ben vagy 62-ben a jeruzsálemi Templom közelében egy magas palotát építtetett, amelyről be lehetett látni a templomba. Ezt a zsidók természetszerűleg felháborítónak találták, úgyhogy elhatározták, hogy a Templom és a palota közé egy még magasabb falat húznak. Fel is épült a fal, azonban nemcsak »a király pihenőhelye elől zárta el teljesen a kilátást, hanem a templomon kívül a nyugati oszlopcsarnok felől is, ahonnan ünnepnapokon a rómaiak figyelhették, hogy mi történik a templomban«. Ezen azonban már nemcsak Agrippa király, hanem Festus helytartó is felháborodott, úgyhogy elrendelték a fal lebontását.
A zsidók azonban kérték, hogy az ügyben Nero dönthessen (nyilván ekkor már tudomásuk lehetett arról, hogy ha ügyük Nero elé kerül, az számukra csaknem biztos sikert jelent). A zsidók tehát küldöttséget menesztettek Neróhoz, aki »meghallgatta őket, és nemcsak a történteket bocsátotta meg, hanem azt is megengedte, hogy a fal megmaradjon, mégpedig feleségre, Poppaea kedvéért, aki istenfélő asszony volt, és ezért közbelépett a zsidók érdekében«.

A másik eset 63-ban történt, amikor Felix, Judea helytartója Josephus néhány barátját letartóztatta és Rómába küldte. Josephus, hogy kiszabadítsa őket, utánuk ment. Útközben hajótörést szenvedett, viszont ennek révén sikerült kapcsolatba kerülnie egy olyan emberrel, aki beajánlhatta őt a császári házba: »Eljutottam Dikaiarchiába, amelyet a rómaiak Puteolinak neveznek, és ott barátságot kötöttem egy bizonyos Alityros nevű, zsidó származású színésszel, aki kedves embere volt Nerónak; ennek a közvetítésével megismerkedtem a császár feleségével, Poppaeával, és most egyetlen gondom az volt, hogy eléje terjeszthessem kérésemet a papok szabadon bocsátása ügyében. Miután Poppaea közbenjárása sikerrel járt, hazautaztam.«

Tehát Poppaea a római prokurátor ellenében és a zsidók érdekében másodszor is sikeresen használta fel befolyását Nerónál. S ha mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy Tacitus szerint Poppaea volt »az őrjöngő császár legbizalmasabb tanácsadója«, s hogy – mintegy tanácsadóként – maga mellé vette a zsidó főpapot (aki minden bizonnyal halálos ellensége volt a kereszténységnek) és a Templom legfőbb pénzügyi felelősét, akkor szinte elképzelhetetlen az, hogy a 64-es kereszténymészárlásban Poppaea és zsidó bizalmasai ne játszottak volna meghatározó szerepet. Hiszen ha egyszer Poppaea képes volt elérni azt, hogy Nero a zsidó érdekeket a római érdekek fölé helyezze, akkor mennyivel könnyebb volt azt elérnie, hogy Nero a zsidó érdekeket a keresztény érdekek fölé helyezze!


Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés