logo

XXV Januarius AD

Az istenfélők

A zsidó vallás – etnikai kötöttsége miatt – általában idegenkedett a misszionarizmustól. Az első században mégis annak lehetünk tanúi, hogy a Római Birodalom területén sokak számára rendkívül vonzó lett, nem utolsósorban a missziós aktivitása miatt, hiszen a zsidóság talán éppen ekkor állt prozelitizmusa csúcsán. E misszió következtében a pogányok közül igen nagy számban tértek át a zsidó vallásra. Ezeket prozelitáknak nevezték.
A prozelitának – amennyiben férfi volt – körül kellett metélkednie, és akárcsak egy született zsidónak, az öszszes zsidó vallási-rituális szokást meg kellett tartania. Voltak azonban olyanok, akik »elfogadták a judaizmus teológiai és etikai tanításait, látogatták a zsinagógát, számos zsidó szertartást megtartottak«, mégsem váltak formális értelemben zsidó vallásúvá: vagy azért, mert a fent említett feltételeket és követelményeket nem tudták volna teljesíteni, vagy azért, mert nem akarták vállalni az áttéréssel immár rájuk is kiterjedő általános megvetést, vagy pedig azért, mert – bizonyos állami funkciókat betöltő – római polgárokként egészen egyszerűen nem térhettek át. Nos, ezeket az embereket nevezte a korabeli zsidó és keresztény irodalom »istenfélőknek«, »istenimádóknak«, »istentisztelőknek«.

Zsidó részről az istenfélők csupán »szimpatizánsnak« minősültek, és rituális értelemben gyakorlatilag ugyanúgy viszonyultak hozzájuk, mint a pogányokhoz. Így például Kornéliusz római százados előtt – aki pedig »az egész zsidó nép tanúsága szerint derék, istenfélő férfi« volt – Péter kénytelen volt szabadkozni amiatt, hogy egy zsidó embernek »mennyire tilos ... idegennel érintkeznie vagy vele tartania...« (ApCsel 10,22.28; vö. 11,3). Ennek ellenére némelyik istenfélő – mint például a kafarnaumi százados – a zsidóság iránti elkötelezettségében egészen addig ment, hogy zsinagógát építtetett a helység számára (vö. Lk 7,5).




Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés