logo

XX September AD

Az események rekonstruálása

Próbáljuk meg rekonstruálni az eseményeket. 64 júniusában Róma nagy része lángok martaléka lesz. Az általános elkeseredés közepette egyre jobban gyökeret ver Róma lakóiban az a gondolat, hogy a tűzvész nem lehet véletlen műve. A polgárok gyanúja fokozatosan Neróra, az egyébként is gyűlölt császárra terelődik. Nero, bármit is tesz, képtelen elterelni magáról a gyanút, mely egyre csak fokozódik. Tudja, hogy csak úgy képes a római tömegek gyűlöletét lecsillapítani, ha megnevezi a felelősöket – legyenek azok közvetlenül felelősek a gyújtogatásért, vagy közvetetten, analogikusan felelősek. De kik legyenek azok?
Nem elképzelhetetlen, hogy megfordult a fejében: a zsidókat, ezt a rómaiak által egyébként is gyűlölt népséget veti oda koncként az engesztelhetetlen tömegek elé. De az is lehet, hogy ezt a megoldást eleve kizárta, hiszen minden bizonnyal tudomása volt arról, hogy felesége is félig-meddig közéjük tartozik, sőt felesége révén ő maga is sok zsidót ismerhetett. És ebben a helyzetben kaphatott Nero egy számára igen hasznos tanácsot: terelje a népharagot a keresztényekre.

Maga Nero feltehetőleg nemigen tudta, hogy mi az a kereszténység, és kik a keresztények. Ha hallott is róluk valamit, úgy vélhette: maguk a keresztények is zsidók, csak éppen keresztény zsidók. Ha Róma égése előtt egyáltalán meg tudta különböztetni a keresztényeket a zsidóktól, akkor erre a különbségre csak a felesége hívhatta fel a figyelmét, s csaknem biztosra vehetjük, hogy ez a megkülönböztetés a keresztények számára csak rosszat jelenthetett. Nero tanácsadói tehát – mindenekelőtt Poppaea (akinek viszont talán maga a főpap és a kincstárnok volt a tanácsadója) – minden valószínűség szerint a keresztényekre terelték Nero figyelmét, hiszen ezzel kielégíthették régi vágyukat: az államhatalmat végre szembeállíthatták a kereszténységgel, másrészt pedig megszabadulhattak keresztény vetélytársaiktól. Elérkezett hát a kedvező alkalom, amikor – úgy hitték – leszámolhatnak a keresztényekkel. Róma népe azonban, amely izzó gyűlölettel viseltetett a gyújtogatónak hitt Nero iránt, aligha lehetett felkészülve arra, hogy gyűlöletének tárgyát egyik napról a másikra megváltoztassa, s egy olyan csoportra irányítsa, amelyet feltehetőleg nem, vagy csak alig ismert.

A keresztényellenes zsidó propaganda nyilván Rómában is működött már, de aligha lehetett ekkor még elég hatékony ahhoz, hogy egész Róma halálos gyűlöletét a keresztényekre irányítsa. A döntés és a kivitelezés között tehát Nerónak hetekre, sőt talán hónapokra lehetett szüksége. Sajnos nem tudjuk pontosan, hogy mikor kezdődött el a pogrom, de Tacitus leírása sejteni engedi, hogy nem közvetlenül a tűzvészt követően, hanem talán hetekkel, sőt inkább hónapokkal utána. Nerónak tehát ki kellett alakítania egy új közvéleményt, miszerint a tűzvészért nem ő, hanem a keresztények viselik a felelősséget. Hogy e propaganda-munkában a római zsidó közösség lelkes, ámbár korántsem önzetlen segítségére számíthatott, az aligha vonható kétségbe. A keresztényekről, akiket addig csak általánosságban igyekeztek lejáratni és befeketíteni, most azt terjesztették, hogy mindenféle sötét üzelmet folytatnak, s hogy ilyen módon az ő Rómában való elszaporodásuk és a város leégése között ha nem is kauzális, de legalábbis analogikus kapcsolat van.

Végre – miután előkészíttette a közvéleményt – Nero is elérkezettnek látta a pillanatot ahhoz, hogy lecsapjon a keresztényekre. S ezzel kezdetét vette a keresztényüldözések szomorú időszaka.


Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés