logo

XX September AD

Antikrisztianizmus és politikai környezet

Amikor R. Neudecker arról ír, hogy az antikrisztianizmus jelentősége – különösen a kereszténység államvallássá válása óta – eltörpül az antijudaizmus mellett, akkor a tárgyi tévedésen felül elköveti azt a hibát, amit – mint a kérdés szakavatott kutatójának – nem lett volna szabad elkövetnie: a kérdést a lehető legfelületesebben kezeli. Neudecker ugyanis nem veszi figyelembe, hogy a zsidó antikrisztianizmus, amelynek a kereszténység kezdetén számtalan arcátlan és durva megnyilvánulását voltak kénytelenek elszenvedni a keresztények, konstans emocionális tényezőként (kereszténygyűlöletként) tulajdonképpen napjainkig fennmaradt. Vagyis a zsidóság kereszténységgel szembeni, kezdettől fogva aktív gyűlölete nem változott meg, hanem pusztán az a környezet alakult át, amely e gyűlölet kifejeződésének, megnyilatkozásának módozatait befolyásolta. És ez az, amit e kérdéskör kutatójának mindenképpen látnia kell.

Voltaképpen háromféle objektív történelmi-politikai környezet befolyásolta a zsidó antikrisztianizmus megnyilvánulási formáit:

1. A zsidók együttélése a keresztényekkel valamely idegen hatalom alatt (pl. a Római Birodalomban).

2. A zsidók együttélése a keresztényekkel keresztény birodalmakban és országokban (pl. a Bizánci Birodalomban vagy a középkori Európában).

3. A zsidók együttélése a keresztényekkel zsidó hatalom alatt (például a himjarita Dél-Arábiában).

Nyilvánvalóan a három eltérő hatalmi-politikai környezet más és más módszerek alkalmazását kívánta meg annak érdekében, hogy a zsidóság eredendő antikrisztianizmusát hatékonnyá tudja tenni. Egy semleges – se nem zsidó, se nem keresztény – hatalmi-politikai környezetben a politikai vezetést a keresztények szüntelen rágalmazása révén eszközként igyekeztek felhasználni, s hogy milyen sikerrel, azt az eddigiekből világosan láthattuk. A korai – Krisztus kivégzésétől a kereszténység államvallássá válásáig terjedő – időszak antikrisztianizmusára ez a legjellemzőbb megoldás.

A kereszténység államvallássá válását követő időszakban természetesen ez az út járhatatlanná vált. Minthogy azonban a zsidóság antikrisztianizmusát ez a történelmi esemény nyilvánvalóan nem törölte ki a kollektív zsidó tudatból, új, még rafináltabb, rejtettebb, burkoltabb módszerekhez kellett folyamodniuk. Ugyanis nem az affektus, vagyis nem a gyűlölet szűnt meg, hanem kiélése ütközött még súlyosabb akadályokba. Ilyen módon alakult ki a zsidóság részéről egy még inkább »underground« hadviselés. Ennek vizsgálata azonban – mivel átvezet a mába – már nem tartozik tanulmányunk tárgykörébe.

Magától értetődik, hogy zsidó keresztényüldözés a történelem folyamán csak a keresztény Európán kívül volt elképzelhető, éspedig különleges politikai körülmények közepette. A harmadik típusú történelmi környezet ilyen módon a maga színtiszta formájában tulajdonképpen csak egyszer jött létre a történelem folyamán, nevezetesen a VI. századi Jemenben, egészen pontosan a zsidó Zoráh Juszuf Dhu-Novasz himjarita fejedelem alatt. Jószerivel ez volt az egyetlen olyan történelmi pillanat, amikor keresztények éltek egy teljesen zsidó vezetésű államban, ahol a zsidóság kereszténygyűlöletét, illetve ennek megjelenését tettekben (keresztényüldözés) semmi sem korlátozta. Hogy ekkor pontosan mi történt, azzal két okból is érdemes röviden megismerkednünk: először is azért, mert az a szó legszorosabb értelmében tipikus esemény volt, még ha a megfelelő történelmi környezet hiányában ez az esemény már nem is ismétlődhetett meg; másodszor pedig azért, mert erről a történelmi tényről a mai történelemtudomány és egyháztörténet éppúgy »megfeledkezett«, mint azok a művek, amelyek a zsidó– keresztény párbeszéd feltételéül azt szabják, hogy a keresztények kérjenek bocsánatot a zsidóktól zsidóellenes megnyilvánulásaik miatt.

A VI. századi Délnyugat-Arábiában, a mai Jemen területén a himjarita DhúNuvász Maszruk ragadta magához a királyi hatalmat. Dhú-Nuvász feltehetőleg nem volt született zsidó. Egyes – szír – források szerint már szír anyja prozelita lett, s így ő már gyermekként zsidó hitben nevelkedett. Rövid uralmát – amelyben természetesen a nagyszámú helyi zsidóság legteljesebb támogatását élvezte – agresszíven keresztényellenes politika jellemezte, mely véres üldözésekig, sőt tömegmészárlásokig fajult. A kegyetlenebbnél kegyetlenebb részletek ismertetését ezúttal mellőzzük.
A meggyilkoltak között éppúgy voltak püspökök, papok, szerzetesek és apácák, mint egyszerű keresztények, férfiak éppúgy, mint nők és gyerekek. Az áldozatok száma körülbelül tizennégyezerre rúgott, de csaknem ugyanennyit börtönöztek be. A többieket rabszolgának adták el, a kiürült templomokat pedig zsinagógákká alakították át.


Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés