logo

XXVII Januarius AD

Antijudaizmus versus antikrisztianizmus

Ilyen körülmények között semmi meglepő nincs abban, hogy az első század végére datálható jánosi corpusban határozott jelei találhatók a keresztény antijudaizmusnak. A Jelenések könyve például egyenesen a »sátán zsinagógájáról« beszél, mely Isten egyházát »gyalázza« (2,9); János evangéliuma szerint pedig a Krisztust megtagadó zsidók atyja nem Isten, hanem maga a sátán (vö. 8,44).
Egyre inkább létjogosultságot nyer az a nézet, miszerint a kereszténység és a zsidóság kétezer éves konfliktusai folyamán egyedül a kereszténységnek van szégyellnivalója antijudaizmusa (esetleg antiszemitizmusa) miatt, míg a zsidó lelkiismeret a kereszténységgel kapcsolatban háborítatlan maradhat. Ez a szemlélet újabban Reinhard Neudecker Az egy Isten sok arca című könyvében jelent meg, amely kifejezetten a zsidóság és a kereszténység történelmi konfliktusával foglalkozik.

Neudecker szerint (p. 48) »a keresztény antijudaizmussal összehasonlítva ... – különösen amióta a kereszténység államvallássá lett – a zsidó ›antikrisztianizmus‹ viszonylag csekély súllyal esik latba.« Nos ami a keresztény antiszemitizmust illeti, a 313-ig – vagyis a kereszténység államvallássá válásáig – terjedő időszakban nem tudunk róla, hogy akár csak egyetlen áldozata is lett volna a keresztények zsidóellenességének; ezzel szemben a zsidó antikrisztianizmus (és nem »antikrisztianizmus«, mint ahogy Neudecker idézőjelbe téve írja) hol közvetve, hol közvetlenül áldozatok tömegét szedte. Ami pedig az ezt követő időszakot illeti, a kereszténnyé vált birodalomban a zsidók helyzete gyakorlatilag semmiben sem változott: korábban is megvetettek, de megtűrtek voltak, s ezután, vagyis a keresztény érában is csupán megvetették, de megtűrték őket. Az Aranyszájú Szent János korabeli Konstantinápolyban – vagyis a kereszténnyé vált Birodalom fővárosában – például tekintélyes zsidó közösség volt, mely virágzó zsinagógákkal és igen komoly befolyással rendelkezett.

A kora középkori időszakból és a bizánci érából valójában egyetlen véres zsidóellenes pogromról sem tudunk. Nyilvánvalóan egy keresztény államban, társadalomban és kultúrában hol enyhébb, hol szigorúbb rendszabályokat és megszorításokat foganatosítottak a más vallásúakkal – respektíve a zsidókkal – szemben. Természetesen e korlátozó intézkedéseken túl előfordultak atrocitások is (zsinagógák lerombolása, zsidók elűzése lakhelyükről), ezek azonban nem követeltek zsidó életeket. Egy pillanatra se feledkezzünk meg azonban arról, hogy ez akkoriban minden államban a lehető legtermészetesebb, és amíg fennállt, a zsidó állam is hasonlóképpen másodrangú állampolgárokként kezelte azokat, akik nem a zsidó vallást követték. A véres üldözések majd csak az ezredforduló után kezdődnek, ám az antiszemita megnyilvánulásokat ekkor sem szabad elszakítani az azt kiváltó okoktól.


Forrás: Buji Ferenc - Az első Római keresztényüldözés