logo

V December AD

Nagy Theodosius uralkodása

Julianus halála után a hadsereg vezetése Jovianust választotta császárrá, aki területi engedmények árán gyors békét kötött az újperzsa birodalommal. Amikor a keletről hazatérő Jovianus váratlanul elhalálozott, ismét a vezérkar kezébe került a császár kiválasztásának lehetősége.
A tábornokok a testőrség egy magas rangú főtisztjének, a keresztény Valentinianusnak ajánlották fel a császári címet, aki öccsét, Valenset nevezte ki társcsászárnak, és rábízta a keleti területek igazgatását. Kr.u. 364-ben Valentinianus trónra lépésével kezdetét vette a Valentinianus-dinasztia időszaka. I. Valentinianus a niceai hitvallás képviselője volt, de mind az ariánusokkal, mind a pogányokkal szemben toleranciára törekedett.

Körülbelül egy évtizedes uralkodását erőteljesen beárnyékolta a népvándorlás közelgő veszélye. Valentinianus hatalmas munkát végzett a nyugati provinciákban a határok megerősítésére. A császár Kr.u. 375-ben Pannónia területén halálozott el a kvádok elleni harcok közepette, gyermekeit Gratianust és II. Valentinianust jelölte ki utódául. Néhány évvel később öccse, Valens a Balkánon meginduló hun-gót támadást már nem tudta elhárítani, és Kr.u. 378-ban maga is holtan maradt a hadrianapoliszi csatamezőn. A fenyegető helyzetben Gratianus császár a tapasztalt hadvezért és helytartót, Theodosiust nevezte ki társcsászárul, és rábízta a keleti területek irányítását.

Valens császár még szimpatizált az arianizmussal, de Theodosius már egyértelműen a katolikus ortodoxiához vonzódott. Véleményét mind a pogánysággal, mind az arianizmussal szemben igyekezett érvényre juttatni. A pogány arisztokrácia és a keresztény egyház közötti elvi különbségek jellegzetes formában fejeződtek ki a Victoria-oltár körül kirobbant vitában. Gratianus császár Kr.u. 382-beneltávolította a Victoria-oltárt a római szenátus ülésterméből.

A Victoria-oltár a pogányok számára a római birodalom győzelmeinek és múlhatatlan nagyságának szimbóluma, a keresztények számára a bálványimádás jelképe volt. Bár Victoria szobrát érintetlenül hagyták, az oltár elmozdítása érzékenyen érintette a régi római arisztokrácia utolsó képviselőit.
A pogány arisztokrácia művelt vezéralakja, Szümmakhosz szenátor a Victoria-oltár visszaállítását kérte Gratianus császártól, de Ambrosius (Szent Ambrus), milánói püspök beavatkozása miatt a kérést a császári udvar nem teljesítette. Gratianus meggyilkolása után Szümmakhosz Róma prefektusaként újra megkísérelt közbenjárni II. Valentinianus császárnál, de megint Ambrosius bizonyult erősebbnek.
Noha a szenátusban a pogány arisztokraták jelentős erőt képviseltek, a Victoria-oltárt nem állították vissza többé a helyére. Ambrosius és Szümmakhosz levelei a késő antik prózairodalom remekeinek tekinthetők. Vitájuk egyedülállóan magas színvonalon juttatta kifejezésre a „keresztény” és „pogány” érvrendszer közötti feloldhatatlan eltéréseket.

Ambrosius befolyására Gratianus a római császárok közül elsőként mondott le a pogány államvallás főpapi címéről (pontifex maximus). Nagy Theodosius több intézkedést is hozott a pogány vallás gyakorlása ellen. Ebben a légkörben zajlott Alexandriában a nagy múltú Szerapion lerombolása, ahol a Szerápisz isten bronzszobrára mért első ütés után csak a megjelenő patkányok nyüzsgését lehetett észrevenni, de az isten nem állt bosszút az elkövetett sérelemért.
Állítólag mivel a templom pusztulása büntetlen maradt, sok pogány tért keresztény hitre. Nagy Theodosius már uralkodása kezdetétől arra törekedett, hogy az ariánusokkal szemben a niceai hitvallást juttassa győzelemre. Kr.u. 380-ban elrendelte, hogy alattvalói azt a hitvallást kövessék, amit Péter apostol hozott Rómába, és amit Damasus pápa hirdet.

Theodosius nem maradt hü az I. Valentinianus által képviselt toleranciához, és következetesen fellépett a pogányokkal és az ariánusokkal szemben. Határozottsága kiváltotta a pogány körök haragját, akik saját jelöltjüket, Eugeniust akarták hatalomra juttatni. Amikor Kr.u. 394- ben Theodosius leszámolt Eugenius lázadásával, utolsó reményétől fosztotta meg a pogányokat.
Nagy Theodosius kiállása a niceai hitvallás mellett elősegítette az ariánusok vereségét. A császár egyetemes zsinatot is összehívott Konstantinápolyba a vitás kérdések tisztázására, de a Kr.u. 4. század végén az arianizmus egyébként is kezdte elveszíteni vonzerejét. Meggyengülésében nem annyira a politikai hatalom ellenséges magatartása játszott közre, hanem a teológiai gondolkodás fejlődése.

A kappadókiai atyák teológiai munkássága döntő mértékben járult hozzá a vitás kérdések rendezéséhez. Az arianizmus visszahúzódása jó példát szolgáltat arra, hogy a történelemben számos esetben nemcsak hatalmi-politikai, hanem szellemi tényezők is alakítják az eseményeket. Az arianizmus veresége megszilárdította a keresztény egyház helyzetét a római birodalomban. A Kr.u. 5. században a népvándorlás viharai már a keresztény ortodoxia mellett elkötelezett római császárságot érték.