logo

V December AD

Saul megtérése

Ap. csel. 9:1-31

István halálának további, jóllehet közvetett, eredménye Saul megtérése volt. Saul megtérésének a folyamatában a következő lépéseket ismerhetjük fel:

• István kivégzése nyomán - melyet ő még buzgón helyeselt - látszólag megerősödött benne az őskeresztény gyülekezet elleni gyűlölet. Istennek az a kijelentése azonban, hogy „nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod” (Ap. csel. 9:5/b, helyesbített fordítás) arra utal, hogy Saul István magatartása nyomán nyilvánvalóan késztetést kapott korábbi felfogása felülvizsgálatára. Ennek lényege saját szavai szerint a következő volt: „szerfelett rajongtam atyai hagyományaimért” (Gal. 1:14). Heves, szinte őrjöngésszerű buzgalma, mellyel Krisztus követőit üldözte, abból a törekvéséből fakadt, hogy ezt az Istentől kapott késztetést mindenáron elnyomja.

• A damaszkuszi úton kapott látomás reflektorként világított bele lelkivilága rejtelmeibe, és nyilvánvalóvá tette, hogy a Názáreti Jézus feltámadt, valóban Isten Fia, és valóban Ő a Messiás. Időleges vaksága (melyről akkor még nem tudhatta, meddig fog tartani) őszinte, mély alázatra késztette Isten és önmaga iránt. Sokatmondó, hogy a korábban „öldökléstől lihegő”, magabiztos, a Főtanács megbízásával úton levő, Krisztus tanítványait üldöző Sault tehetetlen, mások segítségére szoruló, vak emberként kézen fogva vezették Damaszkuszba.

• Az ezt követő három napnak szintén döntő jelentősége volt. Saul nem számíthatott a keresztény gyülekezet segítségére, mivel féltek tőle, jól tudva, milyen megbízással érkezett a városba, ugyanakkor korábbi hittársaihoz sem fordulhatott, mert nem értették volna meg új helyzetét, sőt inkább gyűlöletet váltott volna ki belőlük. Tudatosult benne, hogy Krisztus gyülekezeteit üldözve magával a Megváltóval fordult szembe. Ennek tudata, reménytelennek tűnő helyzete és az emberektől való elszigeteltsége mély önvizsgálatra és bűnbánatra késztette. Háromnapos böjtölése is erre utal: tudata mind tisztábbá lett, mind világosabban látta korábbi téves álláspontját, illetve ismerte fel a Krisztusra vonatkozó kijelentéseket az Ószövetség alapján.

• Isten Anániás személyében önmaga és az egyház képviselőjét küldte hozzá. Előzőleg mindkettőjüknek kijelentést adott, mintegy kettős bizonyságként, hogy a küldött üzenet valóban tőle származott. Az Anániásnak adott kijelentés nyilvánvalóvá tette Saul elhívatását a pogánymisszióra is.

• Saul megtérése messzemenő következményekkel járó fordulatot hozott az egyház életében. Személyében egy nagy műveltségű, és ami még fontosabb, korábbi életszemléletével gyökeresen szakító, elszánt tanítóra tett szert a gyülekezet, aki a korábbihoz hasonló elszántsággal, de most már az ellenkező oldalon állva hirdette és védelmezte azt a hitet, amelyet egykor üldözött. A pogánymisszió irányításához pontosan ilyen adottságokkal rendelkező emberre volt szükség. Új meggyőződése miatt hamarosan a zsidó vezetőkkel is szembekerült, ezért menekülnie kellett Damaszkuszból.

Saul, azaz Pál apostol megtérés utáni életének további eseményeiről Lukács feljegyzésein kívül maga az apostol is beszámol Gal. 1:11-2:10-ben, ami kiegészíti az Apostolok cselekedeteiben található beszámolót. Ebből kiderül, hogy Pál a damaszkuszi gyülekezet tagja lett, de három évre „Arábiába” (a Palesztinát keletről határoló nabateus királyság területére) vonult vissza, nyilvánvalóan a szolgálatra való lelki felkészülés érdekében (Gal. 1:17). Ezt követően mutatta be őt Barnabás az apostoloknak (Pál saját beszámolója szerint nem találkozott mással, csak Péterrel és Jakabbal, Jézus testvérével, utóbbi a jeruzsálemi gyülekezet vezetője volt). Ekkor teljes jogú tanítónak ismerték el őt. Ezt követően rövid ideig Jeruzsálemben szolgált, majd visszatért szülővárosába, Tárzusba, és elsősorban szülőföldjén végzett missziót, egészen első hosszabb, nagyobb területre kiterjedő misszióútjáig, mely i.sz. 48-ra tehető, majd pedig részt vett a Jeruzsálemben tartott apostoli gyűlésen, melynek időpontja i.sz. 49. Ezekről részletesen szólunk a későbbiekben.

Sault Ap.csel. 13:9-től Pálként említik a további feljegyzések, ez a név a latin „paulus”, azaz „kicsiny” szó származéka. Ezt minden bizonnyal az eredeti nevéhez felvett latin névként kapta, amit minden római polgár esetében megkívántak. A kettős neveknek további példáit találjuk Apostolok cselekedetei könyvében: pl. János-Márk, Simeon-Niger, stb.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor