logo

I December AD

Pál apostol utolsó évei és az egyházszervezet kialakulása

Az Apostolok Cselekedetei nem szól a Pál apostol szabadulása és második fogsága közötti időszakról, de képet kaphatunk erről az időszakról az ún. „pásztorlevelekből”, valamint külső, főleg ókeresztény forrásokból.
Pál apostol három lelkipásztori levelet írt szabadulása után, amikor idős kora és a közelgő üldözések tudatában fokozott gondot fordított arra, hogy legközelebbi munkatársait megerősítse, és fokozatosan átadja nekik saját lelki gondozói és misszionáriusi feladatait. Ezek a következők: a Titushoz írt levél, Timótheushoz írt I. és II. levél. Ezek közül az utolsó közvetlenül Pál vértanúsága előtt keletkezett, és az apostol „lelki testamentumának” tekinthetjük.

A levelek tanúsága szerint Pál több utazást tett korábbi misszióterületein (Efézusban mindenképpen megfordult, lásd I. Tim 1:3-4), de új területeket is meglátogatott. Ezek közül konkrétan megemlíti Krétát (ld. Tit. 1:6, 12-14), ahol Titust hátra is hagyta, hogy megszervezze a gyülekezeteket. Titushoz írt levelében általános intelmeket fogalmaz meg a gyülekezetek vezetőinek kiválasztására és a keresztény életvitelre vonatkozóan.
Titus később Dalmáciába is eljutott (II. Tim. 4:10). Pál munkatársai nagyrészt a korábbi misszióterületeken végeztek szolgálatot (II. Tim. 4:10-12, 20). Egyes feltevések szerint Pál megvalósította ekkor régi tervét, és eljutott Hispániába, a mai Spanyolország területére (ld. Róm. 15:23-24, 28). Erre utal Római Kelemennek, a római gyülekezet későbbi vezetőjének egy kijelentése az I. század végéről, mely szerint Pál „Nyugat határáig” jutott el (Hispániát nevezték így akkoriban).

Pál különös gondot fordított a valószínűleg félénkségre hajlamos Timótheus felkészítésére, aki egyik leginkább becsült és szeretett munkatársa volt. A Timótheushoz írt I. levél tartalmában hasonló a Titushoz írt levélhez, de sokkal több személyes hangvételű bátorítást és buzdítást tartalmaz.
A Timótheushoz írt II. levél a személyes buzdításon kívül különös hangsúlyt helyez a tévtanítások elleni küzdelemre, ezek ugyanis akkoriban már eléggé elterjedtek voltak. Ez a fejezet ugyanakkor bizonysága annak is, hogy Pál szilárd üdvbizonyossággal tekintett közelgő vértanúhalála elé: II. Tim. 4:7-8.

A lelkipásztori levelek bizonysága szerint ekkoriban már kialakult a keresztény gyülekezetek jellegzetes szervezete. A tanítást a gyülekezet által hitelesített apostolok vagy tanítók végezték. A gyülekezetek élén presbiterek vagy vének álltak (a görög preszbüterosz, „idősebb” szóból), feltehetően a zsinagógai közösségek mintájára. Ők látták el a gyülekezetek irányításának feladatait, és fontos szerepük volt az egyházfegyelem fenntartásában is. Pál leveleiben megjelenik az episzkoposz szó is, melyet a Károli-fordítás „püspök”-nek fordít, de eredetileg egyszerűen csak „felvigyázót” jelent (lásd pl. Tit. 1.7, I. Tim. 3:1-7).
A két kifejezés minden bizonnyal egy és ugyanazon tisztség kétféle megnevezése. A presbiterek mellett diakónusok végeztek bizonyos gyakorlati feladatokat, és fontos szerepük volt a gyülekezet lelkigondozásában is (ld. I. Tim. 3:8-13).

A fenti igeszakaszokból az is kiderül, hogy Pál különleges hangsúlyt helyezett a gyülekezeti tisztségviselők erkölcsi alkalmasságának megvizsgálására, mielőtt beiktatták őket tisztségükbe. Az előbbiek mellett a szolgálattevők sajátos csoportját alkották az „özvegyasszonyok”, akik szintén gyülekezeti szolgálatokat láttak el.
Külön tisztség volt ez, ami kiderül abból, hogy az özvegyasszonyokat „választották”, mégpedig egy alsó korhatár és a személyes alkalmasság figyelembevételével (I. Tim. 5:3-16, ld. kül. a 9. verset). Ez az egyszerű, nem hierarchikus, hanem testvériségen és keresztény erkölcsi elveken alapuló egyházszervezet a keresztény közösségek sajátos arculatához tartozott.

Ebben az időszakban keletkezett a Zsidókhoz írt levél is, melyet a keleti egyházi hagyomány kezdettől fogva Pál levelének ismert el, noha a nyugati egyházban többen megkérdőjelezték Pál szerzőségét (a levél eltérő stílusa miatt, noha a levélben foglalt gondolatok Pál hatására utalnak, ami általánosan elismert).
A levél zsidó keresztények ismeretlen csoportjának íródott, és Jézus papi és főpapi szolgálatának részletes kifejtésével buzdítja a hallgatókat arra, hogy tartsanak ki a Krisztusba vetett hitben. A levél gondolati felépítése Pál szerzősége mellett szól, több ponton rokonságot mutat a Római levél gondolatmenetével is.

A páli levelek mellett az I. század 50-es és 60-as éveire tehető az evangéliumok és az ún. katolikus (egyetemes) apostoli levelek többségének a keletkezése is, noha azeknek a keletkezési idejét csak megközelítőleg tudjuk megállapítani. Jelenések könyve és János levelei keletkeztek a legkésőbb, a század 90-es éveiben, az előbbi bizonyosan, az utóbbiak feltételezhetően. Bizonyos azonban, hogy i. sz. 100 előtt az Újszövetség minden irata létezett, és legtöbbjük már másolatban is terjedt.


Takács Szabolcs - A megváltás története - Az apostoli kor