logo

XXX Novembris AD

Nikaiától (325) Konstantin haláláig (337)

Addig, amíg Konstantin élt, a nikaiai hitvallás az igaz hit vitathatatlan kritériuma maradt. Ennek ellenére Arius párthívei vissza tudtak kerülni abba a pozícióba, melyet 325 nyarán elvesztettek. Ez a siker leginkább kiváló vezetőjüknek, a nikomédeiai Euszebiosznak volt köszönhető, aki tisztségéből adódóan bizonyos dolgokat el tudott intézni az udvarban. Arius is hozzá fordult segítségért az Alexandrosz püspökkel folytatott indulatos tárgyalások során a nikaiai zsinaton.
325-ben Euszebiosz megjegyzés és magyarázat nélkül aláírta a hitvallást, bár mindenki számára nyilvánvalóan másként értelmezte, mint például Hosius cordubai püspök vagy Alexandrosz. Nikaia után egy hónappal kisebb hibát követett el: felvette Ariust a nikomédeiai egyház közösségébe, noha helyzete még kivizsgálás alatt volt. A felbőszült Konstantin azonnal száműzte. Hamarosan azonban visszatért, és minden szellemei képességét arra használta, hogy megingassa az ariánus teológia fő ellenfeleinek pozícióját.
Legfőképpen három püspök ellen intézett támadást, akik nyíltan azon sajnálkoztak, hogy ő egyáltalán létezik, s Konstantin toleranciáját, tűrhetetlen gyengeségét, sőt a nikaiai hitvallás megszövegezését hibáztatták azért, hogy Euszebiosz és párthívei továbbra is hivatalukban maradhattak.

Az első áldozat Antiokheia püspöke, Eusztathiosz volt, aki hevesen bírálta Origenész teológiáját. Ő azzal könnyítette Euszebiosz híveinek a dolgát, hogy tiszteletlenül beszélt Konstantin anyjáról, Helénáról, amikor az a Szentföldre zarándokolt 326-ban. Egy antiokheiai zsinaton elmozdították tisztéből, Konstantin pedig száműzetésbe küldte, melyből sosem tért vissza.

A második ellenféllel már nehezebb dolga volt Euszebiosznak. Alexandrosz halálakor, 328 áprilisában Atanáz lett Alexandria új püspöke, aki szellemi erőit egyháza megvédésének, az eretnekség és az egyházszakadás leküzdésének szentelte. Megválasztása után nem sokkal levelet kapott Konstantintól, melyben az állt, hogy már Arius is aláírta a nikaiai hitvallást (néhány személyes jellegű magyarázatot fűzve hozzá), és hogy vissza kell őt venni az alexandriai egyház közösségébe. Atanáz ezt megtagadta, s amikor a császárhoz rendelték, olyan nagy hatását tett Konstantinra, hogy a követelést nem erőltették tovább.
Ám apró-cseprő helyi gondok bukását okozták Egyiptomban. A nikaiai döntés alapján a szakadár meletiánusokat visszavették az egyházba, de ettől még összeférhetetlenek maradtak. Atanáz durván bánt velük, s ők fel is panaszolták erőszakosságát. E szakadár koptok által emelt vádakat (nemrég talált papiruszlevelek azt mutatják, hogy ezek megalapozottak voltak) Euszebiosz gyorsan ki is használta.

335 augusztusában, a Türoszban tartott zsinaton Euszebiosz pártja elérte, hogy Atanázt keresztény püspökhöz méltatlan tettei miatt hivatalosan kiközösítsék és eltávolítsák. Atanáz Konstantinhoz fellebbezett, Euszebiosz azonban úgy zárta le az ügyet, hogy tanúsította, Atanáz egy meggondolatlan pillanatában azzal fenyegetőzött, ha a császár nem támogatja őt, kikötői sztrájkot hirdet Alexandriában, megbénítva ezzel Konstantinápoly gabonaellátását. A haragra gerjedt Konstantin Gallia prefektusi székhelyére, Augusta Treverorumba száműzte. Atanázt egyébként hitelvi alapon sohasem vádolták.
A harmadik áldozat Anküra püspöke, Marcellus volt. Röpira- taival már régóta harcolt Origenész teológiai hagyománya ellen, mely erősen hangsúlyozta az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek mint „három hüposztaszisznak" a függetlenségét. Marcellus szerint Isten egysége megelőz mindenfajta pluralitást: önmagában Isten egy, s csak relatív értelemben „három" a teremtésben és a megváltásban megnyilvánuló tevékenysége okán.

Marcellus olyan bibliai teológiát akart létrehozni, mely a szent szövegeken és nem Platónon vagy Origenészen alapul; álláspontjához kiváló bizonyítékot is talált Szent Pálnál: „a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben". Rámutatott, hogy a Fiú és az Atya között csak ideiglenesen és a teremtett renden belül érvényes bármiféle megkülönböztetés. Marcellus politikailag nem volt befolyásos ember, ezért 335-336-ig nem is vonta magára az euszebiánusok haragját.
De közvetlenül az Atanázt elítélő zűrzavaros türoszi zsinat után, Konstantin utasított minden keleti püspököt, hogy vegyen részt az új Szent Sír-templom felszentelésén Jeruzsálemben, és azt tervezte, hogy trónra lépése harmincadik évfordulóján a szertartások közé iktatja a nikaiai zsinat óta behódolt ariánusok újra felvételét az egyházba. Marcellus a lelkiismeretére hivatkozva nem volt hajlandó részt venni a felszentelésen, mire azonnal a császárral szembeni tiszteletlenséggel és eretnekséggel vádolták. 336 elején, egy Konstantinápolyban tartott zsinaton letették, s ez után a már megszokott száműzés következett.

Arius nagyjából ekkor halt meg. Jellemző, hogy a pontos körülményeket és időpontot homály fedi. Ariust magára hagyták, szinte el is felejtették. Betegen és öregen kérlelte Konstantint, hogy hadd részesülhessen a szentségekben, mielőtt meghal, s szomorúan arról panaszkodott, hogy befolyásos barátait, mint például nikomédeiai Euszebioszt, már nem zavarhatja azzal, hogy tegyenek érte valamit. Kegyesen intézkedtek, hogy visszafogadják a konstantinápolyi egyházba.
Vagy húsz évvel később Atanáz terjeszteni kezdett egy drámai történetet, hogy a helyi püspök azért imádkozott, hogy ne szennyeződjön be, s Arius az egyházba való visszavétel előestéjén, iskarióti Júdáshoz hasonlóan végezte be életét. Lehet, hogy valóban a tervezett megbékélés előtt halt meg. De az is lehet, hogy Atanáz története valótlan, és Arius még halála előtt bűnbocsánatban részesült. Ez persze a történelem szempontjából nem fontos, Ariust már régóta nem vette komolyan egyik tábor sem, és ahogy ő maga is fájdalmasan felismerte, egyszerűen jelentéktelenné vált.

Konstantint kevéssel halála előtt, 337 pünkösdjén a nikomédeiai Euszebiosz keresztelte meg. A neofiták fehér ruhájában ravatalozták fel, és saját fővárosában, Konstantinápolyban, az Apostolok templomában temették el. Halálával az ariánus vita azonnal éles fordulatot vett.


Forrás: Henry Chadwick - A korai egyház Fordította: Ertsey Krisztina, Tornai Szabolcs