logo

I December AD

Ágoston megtérése

Ágoston 354. november 13-án született egy numídiai kisvárosban, Thagastéban alsóközéposztálybeli szülők, Patricius és Monica gyermekeként. Patricius pogány volt, és csak kevéssel halála (370) előtt lett keresztény Monica buzgó hívő volt, valószínűleg berber származású, és nagy reményeket fűzött nagyszerű fiához. A fiú Karthágóban fejezte be tanulmányait, melyeket részben egy gazdag jótevő fizetett. Könnyen elsajátította a latin irodalmi műveltséget, és Jeromoshoz hasonlóan prózáját mindig Ciceróra és Vergiliusra való utalásokkal színesítette.
A kifinomult stílus a vérében volt. A szónoki önkifejezés művészetének elsajátítása az ókorban megszokott út volt a sikerhez a jogi vagy hivatali pályán. Ámde apja korai halála miatt neki kellett eltartania családját. Thagastéban kezdett tanítani, de hamarosan retorikaprofesszori állást kapott Karthágóban (374), majd Rómában (383) és Mediolanumban (384), ahol azt remélte, hogy befolyásos barátai tartományi kormányzóságot tudnak szerezni neki. Keresztény hitre térése 386 nyarán teljesen új irányt adott életének.

Istenkeresését a Vallomásokban írta le tizenegy évvel később. Ez a keresztény prózairodalom egyik legmegindítóbb remeke. Születésekor Monica megjelöltette a kereszttel, majd katekumennek adta. (Akkoriban még szokatlan dolog volt az újszülöttek megkeresztelése.) Kamaszkorában gyermekkori hitét háttérbe szorították a kalandok és az érzéki örömök, amit utólag a Vallomásokban szigorúan elítélt.
Tizenhét éves korában alacsony sorban élő ágyast vett magához az akkori szokásnak megfelelően, és hű volt hozzá addig, amíg Monica ama (beteljesületlen) vágya, hogy fia magasabb rangú asszonyt vegyen feleségül, hirtélén véget nem vetett a kapcsolatnak. 372-ben Ágoston élettársa megszülte fiát, Adeodatust (magyarul a. m. istenadta).
Ugyanebben az évben Ágoston érdeklődése újra a kereszténység felé fordult. Eleinte az igazságot kereste Cicero egyik filozófiai dialógusának hatására (címe Hortensius volt, és azóta elveszett, de akkoriban a szokásos tananyaghoz tartozott). Ám a Szentírás stílusát sokkal rosszabbnak találta a latin klasszikusokénál.

Megvetette az Ószövetséget, mert dajkamesének tartotta, és az egyházat, mert úgy gondolta, hogy kultúrálatlan közösség. Ezért könnyen hitt a manicheusok propagandájának, akik elvetették az Ószövetséget, és azt állították, hogy ésszerű válaszokat adnak azokra a kérdésekre, melyekre az egyház gyerekes módon tekintélyi alapon válaszolt. Ágoston tíz évig a manicheizmus híve volt, több barátját is a szekta tagjává tette. De a kétely és a csalódás végül bizonytalanná és szkeptikussá tette, egy időben azzal, hogy 384-ben Mediolanumba költözött.
Ágoston életében először itt, Mediolanumban ismerkedett meg olyan keresztény értelmiségivel, aki tiszteletet keltett benne. A székesegyházban prédikáló Ambrus eleinte ékesszólásával bűvölte el, majd hamarosan érvelésével is; a keresztény vallásosság és újplatonista miszticizmus ötvözésével és az Ószövetség problematikus szakaszainak meggyőző értelmezésével hatott rá, mellyel a manicheusok gúnyos kifogásaira válaszolt. Ágostont lenyűgözte az újplatonizmus, és lelkesen olvasta Plótinoszt meg Porphürioszt.

A platonizmus axiómái majdnem olyan megszokottá váltak számára, mint a lélegzés. Plótinosz filozófiája arra ösztönözte, hogy az emberi lélek isteni mélységeit vizsgálja, s Ágoston a lelki önelemzés legmagasabb fokú képességével rendelkezett. Megtérése az újplatonizmushoz és a kereszténységhez annyira egybeesett, hogy sok év telt el, mire komolyan bírálni kezdte a platonizmust mint vallási metafizikát.

386 nyarán egy mediolanumi kertben jutott lelki válságának csúcspontjára. Az elkövetkező hónapokat valamiféle platonista visszavonultságban töltötte (mint Cicero Tusculumban) legközelebbi barátai társaságában, egy Mediolanumtól néhány mérföldre fekvő vidéki birtokon, Cassiciacumban. Az itt folytatott hosszú beszélgetések alapján írta meg négy platonista dialógusát (Az akadémikusok ellen, A boldog életről, A rendről, Solilocjuia), ezek együttesében kívánta megadni az alapvető keresztény válaszokat a kor uralkodó filozófiájának kérdéseire. Megtérésének erőteljes platonista jellege is hozzájárult ahhoz, hogy a nőtlenség mellett döntött, bár Ágostonnak ekkor nem állt szándékában szerzetesi s még kevésbé papi életet élni. Őt és fiát 387 húsvétjának estéjén keresztelte meg Ambrus.
Ősszel anyja, Monica Ostiában meghalt, és tizenkét hónappal később Ágoston visszatért Afrikába, melyet soha többé nem hagyott el. Thagastében kis aszketikus közösséget szervezett, részben még mindig filozófiai érdeklődésből. De 391-ben, amikor futó látogatást tett Hippóban, a nép nyomására és bánata ellenére kénytelen volt beleegyezni, hogy presbiterré szenteljék. Ezután aszketikus közössége Hippóba költözött át, és egyháziasabb jellegű lett.
395-ben Hippo öreg, görög püspöke, Valerius segédpüspökké szentelte Ágostont, nehogy bármilyen más egyház elvigye onnan, Afrikában senki sem tudta, hogy a nyolcadik nikaiai kánon kimondta, egy városban csak egy püspök lehet.

Apüspökké szentelés majdnem olyan nagy változást idézett elő Ágoston gondolkodásában, mint megtérése. Ez idáig írásaiban vagy a keresztény filozófiát tárgyalta, vagy a manicheusokkal vitatkozott, olyan problémákat vetve föl, mint a gonosz természete és a tekintély meg az ész kapcsolata. Püspökké válása fordulópontot jelentett az életében. Komolyan foglalkozni kezdett a Biblia, főként Szent Pál leveleinek magyarázatával.

Amikor 386-387-ben a keresztségre készült fel, Ambrus tanácsára elkezdte olvasni Izaiás próféta könyvét, de hamar abbahagyta, mert túl nehéznek találta a szöveget. Most azonban érdeklődése megváltozott. A Biblia magyarázata központi fontosságú lett a számára, teológiai ismeretei elmélyültek. Ennek hatására általában másként értékelte az emberi természetet és konkrétan a saját képességeit is.
397-ben közreadta a Vallomások, az önelemző életrajz ezen eredeti mesterművét, melyben egy különösen nehéz kifejezési módon szólalt meg a gyakran a zsoltárokhoz igazodó, hosszú, Istenhez szóló ima hangján. Önéletrajza azért oly jellegzetes, mert egy nagyobb keretbe illeszkedik, vagyis a Teremtőjéhez hazatérő, nyugtalan lélek örök igazságának majdnem véletlenszerű példája.

Miközben Ágoston magával ragadóan elbeszéli életét, legfőképpen egy teológiai tételt illusztrál. Hiba volna a Vallomásokat úgy olvasni, mintha egyszerű önéletrajz volna a szövegtől idegen, erőltetett teológiai kitérőkkel,

Forrás: Henry Chadwick - A korai egyház Fordította: Ertsey Krisztina, Tornai Szabolcs