logo

XXVIII Novembris AD

Vissza a kezdetekhez - Pál megtérése és missziója (Bevezető)

Constantinus döntése, miszerint egyedül a keresztények Istenét imádja, a nyugati történelem sarkalatos pontja volt, mégis eltörpül egy közel háromszáz évvel korábbi áttéréshez képest. Ha Pál apostol nem látja meg a fényt, és nem válik Jézus farizeus követőjévé, a mindenki zsidó és nem zsidó előtt is nyitva álló kereszténység talán soha nem válik világméretű tényezővé. Esetleg megmaradt volna egy judaista szektának, történelmi szempontból nagyjából a szadduceusok és az esszénusok szintjén; a zsidó antikvitás kutatói fontos felekezetként emlékeznének rá, de korántsem lett volna az a világot megrengető mozgalom, amelynek ma is ismerjük.
Nehéz lenne két különbözőbb embert találnunk Constantinusnál és Pálnál. Amíg Constantinus messze a leghatalmasabb, legbefolyásosabb és legtehetősebb alakja volt az egész birodalomnak, Pál egy elszegényedett és viharvert prédikátor volt, aki ismeretlenül vándorolt szerte a világban. Constantinus kora legnagyobb hadseregének parancsolt, és roppant birodalmat vezetett. Pál elsősorban munkásoknak prédikált, egyszerű iparosként. Constantinus életének pompája és tündöklése párját ritkította, míg Pál létezését saját szavai foglalják össze, amikor más, úgynevezett apostolokhoz hasonlítja magát:

„Krisztus szolgái? Esztelenűl szólok: én még inkább, hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem cl, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben.” (2Kor 11:23-27)

Adott tehát egy korlátok nélküli uralkodó és egy üldözött, koldusbotra jutott kisiparos. A keresztény történelem két legjelentősebb áttérője. Utóbbi nélkül azonban ez a történelem meg sem íródott volna.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)