logo

XXVIII Novembris AD

Pál módszerei

Nem nehéz elképzelni, hogy Pál a Jézussal való személyes találkozásból fakadó önbizalma és magabiztos fellépése önmagában is elég volt, hogy megtérítsen néhány pogányt. De volt-e emellett még valami, ami meggyőzőbbé tette az üzenetét? Ezzel kapcsolatban csak fájdalmasan homályos utalásokra támaszkodhatunk, amelyeket Pál levelezőtársai világosan értettek, mi viszont, kétezer évvel később csak sejthetjük, hogy milyen jelentéssel bírtak pontosan. Egy későbbi fejezetben látjuk majd, hogy az első négy évszázad keresztény forrásai rendre egyetlen egy dolgot említenek, ami meggyőzte őket az új hittel kapcsolatban. Mindannyian a keresztény üzenetet hitelesítő csodákat láttak, vagy legalábbis hallottak ezekről. A csodáktól pedig egyenes út vezetett a hit felé.
Természetesen nem állítom, hogy a keresztény hittérítők valóban bemutatták a források által nekik tulajdonított csodákat; a betegek meggyógyítását, a démonok kiűzését, a halottak feltámasztását, a pogány szentélyek lerombolását egyetlen szóval, a kutyák emberi hanggal való felruházását és a füstölt tonhal felélesztését (ezekre a csodákra később részletesebben is visszatérünk).
A történész szakma művelői soha, semmi esetre sem állítanák, hogy a felsoroltak közül bármelyik is „valószínűsíthetően” megtörtént. A hívők úgy gondolják, hogy megtörténtek; a nem hívők az ellenkezőjéről vannak meggyőződve; a történészék pedig egyszerűen kimaradnak ebből a vitából (bár a teológusok olykor mégis beleártják magukat). Amit a történész állíthat világosan, határozottan és tiszta lelkiismerettel az az, hogy a történelem folyamán az emberek számtalanszor gondolták azt, hogy a csodák valóban végbementek. A legtöbb esetben nem azért gondolták így, mert ők maguk látták, hanem mert hallottak róla valakitől.

Pál megtérítettjei is hallottak a csodákról. Az apostol azt is sejteti, hogy őt is látták, amint személyesen mutat be csodákat (vagy legalábbis látni vélték, ami a mi esetünkben egy és ugyanaz). Ismét megjegyezném, hogy az erről szóló források legjobb esetben is csak céloznak erre. A jelek mindenesetre valóban ebbe az irányba mutatnak. Pál rómaiaknak írt levelében, ahol arról is beszél, hogy Jeruzsálemtől Illyriáig hirdette az igét, azt mondja, nem csak „szóval”, hanem „tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek erejével” térített (Róm 15:18,19). A „jelek és csodák erejével, a Lélek erejével” szóhasználatot nehéz lenne másképp értelmezni, mint csodatételre tett utalásként.
A korinthosziakhoz írt első levelében Pál szintén elismeri, hogy beszédkészsége kissé sutának tűnhetett, de szavait hihetetlen tetteivel erősítette meg. „És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével” (lKor 2:3, 4). A Lélek és Isten ereje itt is a prédikáció kiegészítő elemeként jelenik meg.

Később, a korinthosziakhoz szóló második levelében még nyomatékosabban emlékezteti olvasóit a köztük végzett apostoli missziójára, amikor azt írja „Apostolságom ismertetőjegyei a teljes állhatatosságban, a jelekben, a csodákban és az isteni erőkben nyilvánultak meg közöttetek” (2Kor 12:12). Mit tehetett Pál ezeknek az embereknek a jelenlétében? Erről nincs semmilyen adatunk, így sejtésünk sem lehet róla. Bármi volt is, valóban döbbenetes lehetett, cs rendkívül meggyőző. Végtére is Pál városról városra járt, és mindenütt sikeresen térítette át az embereket.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)