logo

XXVIII Novembris AD

Modus operandi

Nehéz biztosan megmondani, hogy is nézhetett ki a terv megvalósítása. Pál rendre olyan városokat keresett fel, ahol mai tudásunk szerint nem járt korábban, és megkísérelte megtéríteni az ott élő idegeneket és meglehetősen sikeresen tette mindezt. De hogyan csinálta?
Ne képzeljük, hogy Pál a 19-20. századi amerikai evangélistákhoz hasonló „sátras gyűléseket” szervezett volna. Hasonló vállalkozásra sem a leveleiben, sem a Cselekedetekben nincs utalás. A Cselekedetekben leírt nyilvános beszédeit szinte minden alkalommal egy-egy véletlenszerű és váratlan esemény például nyilvános csodatétel előzte meg. Egyszer sem tervezte el azok előadását.
Elméletben lehetséges, hogy Pál ad hoc módon működött, kiállt a nyílt térre, és egy sebtében összetákolt emelvényről kezdett prédikálni. Azonban ez is valószínűtlen, egyfelől azért, mert ez a módszer jóval szerényebb sikereket hozott volna neki, másfelől pedig sem a Cselekedetek, sem Pál nem említ semmi ehhez hasonlót.

Valószínűbb, hogy Pál sabatkor a helyi zsinagógákat kereste fel, és az isten-tiszteleteket használta arra, hogy terjessze az örömhírt Jézusról, a messiásról. Miután sikerült szert tennie néhány hívőre, ezen forgatókönyv szerint Pál a zsinagógából indulva a közösség pogány tagjainak is hirdette az igét.
Ez a stratégia már meglehetősen életszerűnek hangzik. Valakinek, aki újonnan érkezik a városba, kézenfekvő olyan helyre mennie először, ahol kapcsolatba léphet a hozzá hasonló hátterű emberekkel. Egy frissen érkező zsidónak ilyen értelemben a legjobb a helyi zsinagóga. Továbbá, ahogy a fejezet elején már láthattuk, Pált többször megbüntették a zsinagógákban, öt alkalommal is kis híján halálra korbácsolták. Pálnak tehát nem volt ismeretlen az ellenséges zsidó környezet, feltételezhetően azokban a városokban találkozott ezzel, ahol az evangéliumot kívánta hirdetni.

Ugyanakkor nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy Pál önmagát nem a zsidók, hanem a népek misszionáriusának tartotta. Ezenkívül nehezen használhatta volna a zsinagógát megjelenéseihez, ha mindenki, a hatalommal és korbáccsal rendelkező vezetők is ellene fordultak és testi fenyítéssel próbálták jobb belátásra bírni. A hiedelemmel ellentétben azt sincs okunk feltételezni, hogy Pál híveinek közösségeiben zsidók és nem zsidók együtt éltek volna. Amikor az áttérítettek régi vallásait említi, szinte mindig a pogány istenek imádására gondol.
A korinthosziakat ekképp figyelmezteti: „Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz”. (lkor 12:2) Hasonlóképp szól a thesszalonikaiakhoz, akik szintén „bálványokat” imádtak (IThessz 1:9). A galatákhoz írt egész levél arra épül, hogy az olvasók nemzsidó keresztények, akiket hamis próféták próbálnak rávenni arra, hogy a judaizmust gyakorolják. Ezeket az egyházi közösségeket mind pogány térítettek alkották. Hol találkozott velük Pál?

A modern kutatások olyan választ kínálnak, amely hihető és még Pál saját szavai is alátámasztják. A thesszalonikaiakhoz írt levelében Pál felidézi, hogy kétkezi munka közben prédikált: „Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek Isten evangéliumát”. (IThessz 2:9) Amikor veszősségekről ír, nem az ige hirdetésének vesződségeire gondol: arra céloz, hogy keményen kellett gürcölnie, hogy ne függjön mások anyagi támogatásától. Éjt nappallá téve dolgozott.
A korinthosziaknak írt levelében szintén hangsúlyozza, hogy ő és társai „tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk". (lKor 4:12) Később emlékezteti őket, hogy ő és Barnabás nevű társa a megélhetésükért dolgoztak. (lKor 9:6)

A kérdés tehát az, hogyan is kell elképzelnünk Pál napi munkájának és misszionárius tevékenységének kapcsolatát. Az Újszövetséget kutató Rónáid Hock érvel a legmeggyőzőbben: Pál munka közben prédikált. Ezt az álláspontot támasztja alá az Apostolok Cselekedetei is, ahol leírják, hogy Pál hivatásos sátorkészítő volt (ApCsel 18:3). Egyes kutatók úgy vélik, hogy ez a kifejezés tágabban értelmezendő, ezek szerint mindenféle bőrrel kapcsolatos munkát takarhatott (tény, hogy a sátrakat állati bőrökből készítették, de értelemszerűen nagyon sok minden mást is csináltak belőlük).
Nem egyértelmű, hogy mivel foglalkozott pontosan, annyi azonban bizonyos, hogy kézműves volt. így vándorolhatott egyik városból a másikba, hogy egyházi közösségeket alapítson. Ha bőrművesként dolgozott, akkor utazó szakmát űzött. Késeit, árjait és a többi szerszámát mindenhová magával vitte. Új állomáshelyén kapcsolatba léphetett a helyi mesterekkel.
Az egyes szakmák képviselői jellemzően a város meghatározott pontjain tömörültek. Pál kiválasztotta az ideális helyszínt, helyiséget bérelt, ahol űzhette a foglalkozását, esetleg még kibérelt felette egy szobát, ahol lakott (az efféle többszintes épületek, „insulák” elterjedtek voltak a városokban), és megnyitotta az üzletét.

Ilyen környezetben prédikálhatott a thesszalonikaiaknak is éjjel-nappal. Az emberek betértek az üzletébe, ő pedig beszélt nekik a vallásról. Az üzletek jellemző módon sokkal lazábban működtek, mint manapság. Az emberek hajlamosak voltak hosszas beszélgetésekbe feledkezni. Pál, saját bevallása szerint szünet nélkül tevékenykedett. Természetesen az első találkozások alkalmával még nem téríthetett át senkit ott helyben. Arra biztatta a pogányokat, hogy hagyjanak fel régi hagyományaikkal és kultikus szertartásaikkal; ehhez pedig sok időre van szükség. De Pálnak rengeteg ideje volt. Dolgoznia kellett napfelkelte előtt kezdte, és napnyugta után sem fejezte be, és amíg a kezei serényen jártak, ő csak terjesztette az evangéliumot.
Nehéz elképzelni, hogy sikert sikerre halmozott volna. Azonban nem is kellett neki sok sikerélmény ahhoz, hogy nagy változásokat érjen el. Egyrészt azért, mert az ókori világban jellemzően a család feje a rangidős férfi szava döntött az egész család vallási életével kapcsolatban. Vagyis ha Pálnak sikerült meggyőznie a családfőt, megnyerte az egész családot. A mai keresztények azt mondanák, hogy az így áttérített feleségek és gyermekek nem számítanak, hiszen nem önszántukból döntöttek.
Az új vallási hagyományok és szertartások mindenesetre bekerültek a háztartásba, és mindenkinek kötelező volt a részvétel. Legtöbbször néhány hónap vagy pár év elteltével a család többi tagja is mentálisan és érzelmileg is keresztény lett. így egyetlen áttérített egyszerre sok-sok új hívőt hozott az egyháznak.

Egy másik fontos tényező az ókori városok nagy népsűrűsége. A dél-kelet törökországi Antakya városát ma valamivel több mint 200 000-en lakják, és mai mércével mérve sűrűn lakottnak számít. Pál idejében a várost Antiókhia néven ismerték, és kétszer ennyien éltek benne, ehhez képest egyetlen délután alatt körül lehetett járni. A római városok átlagos népsűrűsége 50 000 fő/km2 volt, ma csak a legzsúfoltabb belvárosok ilyenek. Szűkén mérték a férőhelyet, magánszféráról pedig szó sem lehetett. Ennek köszönhetően a hírek igencsak gyorsan terjedtek. Csakúgy, mint a szóbeszéd vagy a pletyka?
Ha valaki felvette egy teljesen új vallás szokásait elhagyva azokat a tradíciókat és szertartásokat, amelyeket mindenki más feltétel nélkül követett -, azt nyilvánvalóan hamar felkapták, beszéltek róla, véleményezték és megvitatták. Esetleg a többieket is elkezdte érdekelni, hogy miről is van szó. Egyre többen és többen jutottak el Pál műhelyébe. Nem tudta megtéríteni a látogatók többségét, ez egyértelmű. De néhányakat igen. A családfők pedig áttérítették a családjaikat. Az egyház szárba szökkent, és elkezdett növekedni.
Hamarosan Pál elégedetten konstatálhatta, hogy az „ültetés" sikeresen lezárult, és elindult a következő városba, hogy az egészet kezdje elölről. És ez így ment és nem is ment rosszul éveken, vélhetően három évtizeden át. Nem tudjuk pontosan, hány közösséget alapíthatott, de saját írásaiban körülbelül egy tucatot említ. Könnyen lehet, hogy még ennél is több fűződik a nevéhez.

Még mindig megválaszolatlanul maradt egy kérdés, mégpedig az, hogy mivel győzhette meg Pál a potenciális híveket. Ahogy azt a következő fejezetben látjuk majd, ezek az emberek pogányok voltak, akik az évszázadok alatt kialakult és mindenki által elfogadott helyi szokásoknak megfelelően számos istenségnek hódoltak. A nagyobb városok telis-tele voltak pogány templomokkal, a templomokban pedig bálványokat istenszobrokat emeltek, amelyek az istenségeket ábrázolták.
A templom előtt oltár állt, ahol áldozatokat mutattak be az égieknek, illetve a pogány hívekből álló közönségnek. Mindenki annyi templomot látogatott és annyi istent imádott, amennyit akart. A családoknak megvoltak a saját isteneik is. Ezeken kívül pedig részt vettek a római állam által hirdetett istenek, valamint a császár imádásában is. Mindegyik városban megvolt tehát a gazdag, termékeny és rendkívül sűrű táptalaj a kultikus hagyományok terjesztéséhez. Pál küldetése az volt, hogy ezeket az embereket a pogány tradícióktól Jézus felé terelje. Mit mondott nekik és hogyan győzte meg őket?


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)