logo

IX December AD

A törvények logikája

A pogányellenesség tehát az állam tör vény alkotásában is megmutatkozott, és ezek után nem meglepő, hogy zsidóellenes törvényekre is akadnak példák. Már Constantinus is törvénybe iktatta, hogy ha egy zsidó egy másik zsidóra támad, amiért az keresztény hitre tért, a támadót vessék máglyára (Codex Theodosianus, 16.8.1). II. Constantius rendelete értelmében a judaizmusra áttérő keresztények teljes tulajdonát elkobozták (16.8.8). Theodosius alatt kimondták, hogy házasságtörést követ el az a keresztény, amelyik zsidóval házasodik. Az 5. század elején megtiltották, hogy a zsidók a császári hadseregbe léphessenek. Később törvényellenesnek nyilvánították a zsinagógák építését és felújítását.
Másrészről viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy születtek a zsidókat védő törvények is (Codex Theodosianus, 8.8). Ugyanez már nem mondható el az eretnekek esetében. Theodosius tiltotta az eretnekség minden formáját azaz tilos volt eltérni a niceai zsinat határozataitól (Codex Theodosianus, 16.5.5). Akik mégis kitartottak nézeteik mellett, azoktól megvonta a gyülekezési jogot (Codex Theodosianus, 16.5.6), végül pedig a városokból és falvakból is elűzték őket (Codex Theodosianus, 16.5.20). Ezeket az embereket felkutatták, és szülőföldjükre kényszerítették (Codex Theodosianus, 16.5.12).

Összefoglalva: bárki, aki elutasította a szentháromság egyetlen helyes értelmezését, azaz az „apostoli hitvallást és az evangélikus doktrínát,” azt „tébolyultnak” nyilvánították. Az ariánusokat és a többi eretneket a törvény szavai szerint „először Isten haragja sújtsa, másodszor pedig a mi büntetésünk, amelyet az isteni ítélet szellemében hajtunk végre". (Codex Theodosianus, 16.1.2)

Hogy megértsük a pogányokkal szembeni erőszakos intolerancia logikáját, vessünk egy pillantást az eretnekekkel szembeni intolerancia logikájára. Utóbbiakat Isten ellenségeinek tekintették, akiket az Úr elítél majd. És mivel Isten az idők végeztével ítélkezik majd, addig is a keresztények feladata, hogy az ő nevében ítélkezzenek. Ugyanez érvényes a pogányokra is. Ez a nézet jelenik meg Firmicus Maternus II. Constantiusnak és Constansnak címzett sürgető soraiban: Isten akarata az, hogy a pogányokkal végezzenek.
Ez önmagában magyarázhatja a keresztények pogánysággal szembeni türelmetlenségét, de Harold Drake további magyarázatot kínál a 4. század végén fellobbanó erőszakhullámra, amely azt követően harapózott el, hogy Iulianus megkísérelte az egész birodalomra ráerőltetni a pogány hagyományokhoz való visszatérést. Ezt nem a keresztények vértanúvá tételével próbálta elérni, hanem azzal, hogy megnehezítette az életüket. Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha kicsit jobb katonai döntéseket hoz, és nem hal meg mindössze 19 hónappal trónra lépése után.
Mi lett volna, ha 19 éven át marad hatalmon? Vagy 30 évig, ahogy nagybátyja, Constantinus? Sikerrel járhatott volna a törekvéseivel? Megrázhatta volna az egyházat, ha tovább uralkodik? Visszafordíthatta volna a trendeket és tömegével téríthette volna vissza az embereket a hagyományos vallásokhoz? Lehetett volna a birodalom újra pogány többségű? Drake-et nem is annyira a válaszok érdeklik, inkább az, hogy a keresztények is feltették-e ugyanezeket a kérdéseket.

A kereszténység a Constantinus utáni keresztény uralkodóknak köszönhetően megállíthatatlanul terjeszkedett, majd jött Iulianus, és hirtelen egy keresztényellenes császár került hatalomra. Az egyház szerencséjére Iulianus fiatalon meghalt. Drake elmélete szerint az őt követő keresztény császárok, főleg I. Theodosius elhatározták, hogy biztosra mennek, és nem hagyják, hogy ez a jövőben még egyszer megismétlődhessen. Nem hagyhatták, hogy a pogányság természetes halállal múljon ki. Nekik kellett kivégezniük.

Iulianus törekvései, hogy feltámassza a pogányságot, ezek szerint épp annak gyors kimúlásához vezettek. Drake szavaival, „ironikus módon, mindez azt jelenti, hogy Iulianus nem a pogány támadásnak, hanem a keresztény erőszaknak ágyazott meg.”


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)