logo

XXVIII Novembris AD

Keresztényüldözések és védekezés (Összefoglaló)

A mai Nyugaton az egyház és az állam szétválasztása magától értetődőnek tűnik, ezért nehéz másként gondolnunk a politika és a vallás kapcsolatára. Az államnak nem lehet beleszólása abba, hogy a polgárai miben és hogyan hisznek, az egyháznak pedig nem kell beleavatkoznia a kormányzásba. Ugyanakkor a történelem egészét tekintve, ez a nézet tulajdonképpen egy anomália. A felvilágosodás előtt senki sem állította, hogy az államnak távol kellene tartania magát a vallás ügyeitől. A legjelentősebb kivételt épp a korai keresztény apologéták jelentették.
Az apologéták azt szerették volna, ha a római állam békén hagyja őket. Nem volt helyénvaló, hogy a helyi magisztrátusok vagy egyéb, rangidős birodalmi hatóságok fellépjenek egy olyan vallás ellen, amely nem jelent veszélyt, és nem sérti a közerkölcsöt sem. A kereszténység nem volt veszélyes, ugyanakkor szokatlanul szigorú erkölcsi normák szerint működött. El a kezekkel tőle! Hadd imádják a keresztények az Istenüket, ahogy jónak látják, és ne kényszerítsék őket vallási nézeteik feladására!

Jóllehet ezek az érvek mai fejjel teljesen ésszerűek és jogosak, az ókori pogányok szemében tökéletes sületlenségnek tűntek. Az istenek nagyon is beleártották magukat az állam ügyeibe, így csak természetes volt, hogy az állam támogatja az ő imádásukat. Ezt csak a keresztények gondolták másként, mégpedig nyilvánvaló okokból. Azt akarták, hogy az állam ne üldözze őket.
Ezért találták ki, hogy az állam váljon el az egyháztól. Ez a nézet, ismereteink szerint, az összes keresztény csoportnak megfelelt egészen addig, amíg a római császár keresztény nem lett. Attól fogva ez az elv is semmivé vált. Miután Constantinus engedményeket tett az egyház javára, az apologéták politikai nézeteit lesöpörték az asztalról. Ettől kezdve nyilvánvalóan az volt a keresztények érdeke, hogy a császár és az őt kiszolgáló rendszer támogassa, hirdesse és fellendítse a vallást.

Ahogy azt látni fogjuk, ez a váltás nem politikai, hanem szövetségi téren megsemmisítő hatással volt a pogány világra. A szerepek felcserélődtek. Most a keresztények voltak nyeregben, és ezzel az ő kizárólagosságot hirdető nézeteik uralkodtak. Az üldözöttekből üldözők lettek.



Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)