logo

XXVIII Novembris AD

A keresztények kirívó erkölcstelensége

Láthattuk, hogy Plinius arra gyanakodott, hogy a keresztények erkölcstelen, sőt, bűnös dolgokat művelnek rendszeres heti találkozóikon. A titkos társaságok mindig gyanúsak voltak, és a bacchanáliáról terjedő egykori szóbeszédek is minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy miként gondolkodtak az emberek a keresztényekről. Idézzük fel, hogy is írt Livius a bacchusi lakomákról: „..megkezdődött az ocsmány orgiák mindenféle fajtája, mert mindenki úgy érezte, hogy itt megtalálhatja azt az élvezetet, amelyre természete szerint különösen vágyott.” Az éj leple alatt zajló ünnepségeken nem csak a féktelen és buja szexualitás tombolt, de az ártatlan és védtelen áldozatok rituális meggyilkolása is helyet kapott: az üvöltés, a dobok és a cymbalum zajától a megbecstelenítettek és megöltek segélykiáltásait egyáltalán nem lehetett hallani” (A római nép története, 39.10)
A keresztényeket hasonló botrányos viselkedéssel vádolták. 150-ben Jusztinosz és ötven évvel később Tertullianus is megemlíti ezeket a vádakat. Tertullianus szemlétes leírásából az is kiderül, hogy a keresztények esetében még tovább mentek a gyanúsítgatásokkal, amelyekbe immár nem csak a gyilkosságok, de a kannibalizmus is beletartozott. „Híresztelik rólunk, hogy elvetemült gonosztevők vagyunk, gyermekgyilkossággal járó titokzatos szertartások s a belőlük származó lakomák okán. Sőt mondják, hogy az eszem-iszomra vérfertőzés következik, amelyre a fényforrásokat fölforgató kutyák, már mint a sötétség és az aljas élvezet kerítői adnak ocsmány módon alkalmas jeladást. Nos, szakadatlanul ilyesmit mondanak velünk kapcsolatban.” (Védőbeszéd, VII, 1, 2)

Még ennél is részletesebb és sokkolóbb vádakat sorol fel Tertullianus fiatalabb társa, a kereszténység egy másik védelmezője, Minucius Felix, aki a hagyomány szerint római ügyvédként tevékenykedett. Egyetlen fennmaradt műve az Octavius, amelynek címszereplője beszélgetésbe elegyedik egy Caecilius nevű pogánnyal a keresztény hit érdemeiről. Minucius Felix a két fél közti közvetítő szerepét tölti be. A szöveg állítólag valós beszélgetést rögzít, de a szerkesztés hacsak ugyan nem teljesen kitalált történetről van szó erősen Octaviusnak kedvez. Az ő, kereszténységet hirdető szövege kétszer akkora terjedelmű, mint Caecilius támadása, és a szöveg végére a pogány vitapartner mindenben igazat ad Octavianusnak, majd minden további nélkül, ott helyben áttér.
Fiktív jegyei ellenére kétségtelen, hogy a dialógus történelmileg valós információt is tartalmaz, ennek része a Caecilius által megfogalmazott, kereszténységet érintő vádaskodás. Ez Plinius száz évvel korábbi gyanúját és Tertullianus állításait is visszhangozza, bár hátborzongató részletességével egyik sem veszi fel a versenyt. Minucius Felix arra is céloz, hogy a vádak Fronto, a neves szónok, Marcus Aurelius egykori tanítója írásaiból származnak.

Caecilius hevesen bírálja a keresztény vallást annak buja éjszakai rituáléi miatt:
„Titkos jelekből és jelzésekből ismernek egymásra, s szinte ismeretlenül szeretik egymást. Mintegy a kéjvágyak vallása alakul ki a köreikben mindenfelé, egymást különbség nélkül fivérnek és nővérnek nevezik, csak azért, hogy a napirenden lévő fajtalankodás a tisztes név felvételével vérfertőzéssé váljék.”

A keresztények rendszeres orgiái kifejezetten érdekes megoldásokat is rejtenek, például igencsak leleményes módon sötétítik el a szobát, hogy ismeretlenül és válogatás nélkül eshessenek egymásnak:

„Ünnepnapon férfiak és nők minden korosztályból lakomára gyűlnek össze gyermekeik, nővéreik és anyjuk társaságában. Amikor a nagy lakmározás után az asztaltársaság felhevült, és a részegség felszította a fajtalan kéjelgés vágyát, a gyertyatartóhoz kötött kutyát arra ingerük, hogy lánca hosszánál messzebb dobott falat után kapjon. Miután így felborult és kialudt a lelkiismeretet ébren tartó gyertyaláng, a szégyentelen sötétség leple alatt a természetellenes vágytól indíttatva válogatás nélkül ölelkeznek, s még ha a gyakorlatban nem mindenki követi is el, de a lelkiismeret szempontjából mindannyian ugyanúgy vérfertőzők, hiszen közös vágyból fakad az, ami egyes emberek esetében megvalósulhat."

Ám nem csak a felnőttek és gyerekek szexuális közösülése sérti Caecilius erkölcsi érzékét. A keresztények hátborzongató és bűnös beavatási szertartásokkal fogadják be új tagjaikat:

„Mármost az új tagok beavatásáról szóló elbeszélés éppen olyan rettenetes, mint amennyire közismert. Akit misztériumaikba beavatnak, az elé egy liszttel borított kisdedet tesznek, hogy az óvatlanokat lépre csalják. Ezt a gyermeket az újon azon hiszemben, hogy a lisztlepelbe merített késszúrások ártatlanok, tudtán kívül halálra sebzi. A gyermek vérét szörnyűség! mohón felnyalják, tagjait versengve szétdarabolják, ilyen áldozat révén kötnek szövetséget, ez a bűnrészesség kötelezi őket kölcsönös hallgatásra. Ez az istentisztelet minden istentelenségnél utálatosabb!"

Tehát ezt jelentette a kereszténység! A mai olvasó valószerűtlennek tarthatja, hogy bárki elhitte ezt az átlátszó mocskolást. Márpedig el kellett hinniük, máskülönben nem találnánk ennyi egybehangzó? utalást hasonló történetekre. De mégis, hogy gondolhatták, hogy valóban így zajlottak a keresztény találkozók?
Ehhez fontos felidéznünk, hogy a keresztények gyűlései zártkörűek és titkosak voltak. Találkozóikra nem a város közepén került sor. A hívek saját otthonaikban, vagy félreeső szabadtéri helyszíneken gyűltek össze rendszerint éjszaka, vagy még napfelkelte előtt. Erre jó okuk volt: akkoriban ugyanis szinte mindenkinek dolgoznia kellett a megélhetésért, és a hétvége fogalmát sem ismerték. Gyűléseiket így a munkaidőn kívül kellett megejteniük. De ki tudhatta, mi mindent csináltak azok az emberek a sötétben?
A tudósoknak nem kevés fejtörést okozott, hogy megfejtsék, miért azonosították a keresztényeket a többek között Jusztinosz, Tertullianus és Minucius Felix által említett botrányos szokásokkal. Van, aki szerint a vérfertőzés vádja teljesen érthető egy olyan szekta esetében, ahol a „fivérek” és „nővérek” közötti „szent csók” hagyománya egészen az Újszövetségig nyúlik vissza. Testvérek csókolóznak a sötétben? Micsoda dolog ez?! Ami a csecsemőgyilkosságokat és a kannibalizmust illeti, nyilván tudott volt, hogy a keresztények minden héten egyszer közösen étkeznek, és ennek alkalmával Krisztusnak (az Isten fiának) testét és vérét fogyasztják el. Ezek szerint gyermeket ennének?

Más tudósok kétségbe vonják, hogy azért vádolták volna a keresztényeket erkölcstelen tettekkel, mert keveset tudtak róluk és a gyűléseikről. A szexuális bujaság, a csecsemőgyilkosság és az emberevés vádjai az ókori vitairatok mindennapos kellékei voltak. Bárki, aki be akarta feketíteni ellenségeit, felhasználta ezeket, és a lehető legbotrányosabb, legrosszindulatúbb dolgokat híresztelte róluk. Márpedig semmi sem lehetett botrányosabb, mint vad vérfertőzésbe keveredni, gyermekeket gyilkolni majd elfogyasztani azok húsát és vérét. Tehát, bár lehetséges, hogy a vádakhoz olykor hozzájárult a keresztények szokásainak felületes ismerete is, ezek azért alapvetően szokásos vádak voltak bármelyik viszonylag ismeretlen, mégis gyűlölt csoport ellen, akiket nem csak a törvény keze, de a közvélemény is sokszor támadott.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)