logo

XXVIII Novembris AD

A keresztények erkölcsi elvetemültsége

A keresztényeknek nemcsak attól a vádtól kellett megvédeniük magukat, hogy nem imádták az isteneket, de a kicsapongó és erkölcstelen szexualitás bélyegétől is meg kellett szabadulniuk. Helyzetük ebből a szempontból Kr. e. 2. századi Bacchus-hívőkkel és a hozzájuk hasonló titkos kultuszokkal vethető össze. Az apologétákat különösen dühítették ezek a vádak, és azt állították, hogy pogány ellenfeleik pont azzal gyanúsítják őket, amiket az ő isteneik követtek el: elvégre a pogány istenségeknél mindennapos volt a vérfertőzés, a nemi erőszak és a házasságtörés.
A keresztények rendkívül szigorú erkölcsi normákat szabtak önmaguknak, és erre nagyon büszkék is voltak. Olyannyira távol álltak a szexuális ízléstelenségtől, hogy az apologéták állításai szerint nemcsak a házasságtörést ítélték el, de a tiltott nemi vágyat is, azaz nemcsak a házasságon kívüli közösülést tiltották, de a testi gerjedelmet is. Az ilyen szigorú erkölcsi norma egészen egyedülálló volt.

Egyes keresztények úgy vélték, hogy még a házasságon belüli együttlét is jelentős korlátozásra szorul. Athénagorasz így fogalmaz: „Ahogyan a földműves az elvetett magból várja az aratást, nem vet rá még fölöslegesen, úgy nekünk is a gyermeknemzés a vágy mértéke” (Kérvény a keresztények ügyében, 33) Egyes keresztények még messzebbre mentek, és egész életükben megtartották szüzességüket. Akik házasságban éltek, társuk halála után a másodszori házasságot is bűnnek tartották. A nemi élet terén tehát, az apologéták elmondása alapján, a keresztényeknél senki sem volt erkölcsileg feddhetetlenebb.
Előfordult, hogy olykor a csecsemőgyilkosság és a kannibalizmus vádjaival szemben is érveltek, de a legtöbb apologéta annyira abszurdnak tartotta ezeket a feltételezéseket, hogy nem is foglalkoztak velük. Ezzel kapcsolatban is azt hangsúlyozták, hogy a keresztény erkölcs messze felülmúlta a pogányságot. A városi pogányok előszeretettel nézték az olyan látványosságokat, mint a gladiátorok halálig tartó tusái, vagy a kiéheztetett vadállatok elé vetett fegyvertelen bűnözők egyoldalú küzdelmei. A keresztények ezzel szemben ellenezték az élet kioltását, mert azt Isten ajándékának tartották.

Ami a csecsemőket illeti, az apologéták állítása szerint a keresztények különös gonddal óvták az újszülötteket. Egyedül ők ellenezték az abortusz intézményét, és azt is tiltották, hogy a nem kívánt csecsemőket kitegyék a vadonba vagy emberkereskedők kezére adják. Továbbá, mivel a keresztények hittek a halottak közelgő feltámadásában, hallani sem akartak róla, hogy a testük mások sírjaként funkcionáljon.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)