logo

XXVII Novembris AD

Constantinus megtérése (Összefoglalás)

Egyes történészek állítása szerint, ha Constantinus „ténylegesen” keresztény lett volna, többet is tehetett volna azért, hogy pogány alattvalóit megtérítse. Ilyen lépéseket valóban nem tett, azonban, ahogy Harold Drake is rámutat, ez nem elégséges érv a kereszténység melletti elköteleződése ellen. Ez csupán arra bizonyíték, hogy milyen keresztény volt és szeretett volna lenni Constantinus.
Rengeteg keresztény élt akkoriban ahogy a későbbi századokban is -, akik nem tartották saját felelősségüknek, hogy ráerőltessék keresztény nézeteiket azokra, akik más vallásokat követtek. Tökéletesen tisztán látta, hogy az erőszakos kormányzati beavatkozással csak kudarcot vallana, ebből pedig nem kért. Boldog volt, hogy támogathatja a keresztényeket, hirdetheti a különböző monoteista vallásokat, és hogy lehetővé tette népének, hogy azt az istent vagy isteneket imádják, akit csak akarnak.

Megtérése komoly hullámokat vert. Az őt követő római császárok egyetlen rövid, de jelentős kivétellel mind keresztények voltak. A kereszténység meghódította a római világot, a birodalom hivatalos vallása lett, végül pedig az egész nyugati világ uralkodó vallásává vált.



Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)