logo

V December AD

Vallás és mítosz

Az ókori világot felületesen ismerőknek sokszor az lehet az érzése, hogy a római vallás (csakúgy, mint a görög) a híres és ma is ismert mítoszok köré épült, illetve, hogy az olyan művek, mint Homérosz Iliásza és Odüsszeiája egyfajta pogány Bibliaként funkcionálhattak. Ez a nézet arra a logikára épít, hogy ezek az irodalmi alkotások Hésziodosz és Euripidész, illetve Vergiliusz és Ovidius munkáival egyetemben betekintést engednek abba, hogy az emberek mit gondoltak az istenekről.
A pogány mítoszok látszólag hasonlóak a keresztény Biblia történeteihez, akár az Ószövetséget és Isten, valamint Izrael népének kapcsolatát, akár az Újszövetséget és Jézus történeteit nézzük. Mivel a vallás főként arról szól, hogyan gondolkodunk az istenekről, így ez a nézet azt sugallja, hogy a mítoszokból megtudhatjuk, milyenek voltak az ókori vallások.

Csakhogy ez a józannak tetsző gondolatmenet a rómaiak szemében teljesen értelmezhetetlen lett volna. Igaz ugyan, hogy a mítoszok nagyon fontosak voltak, mert segítettek az embereknek abban, hogy gondolkodjanak az istenekről. Azonban az ókori vallás nem aköré épült, hogy ki mit gondolt, hanem, hogy mit tett. A hagyományos mítoszok minimális szerepet játszottak az antik vallási szokásokban. Az istenekről szóló nagyszerű irodalmi alkotások nem jelentettek többet annál, mint aminek szánták őket: lebilincselő történetek voltak. A műveltebb réteg különösen ragaszkodott hozzá, hogy a bennük foglaltakat nem szabad szó szerint értelmezni.
A mítoszok nem beszámoltak a múlt eseményeiről, inkább lenyűgöző és szórakoztató mesék, esetleg allegorikus narratívak voltak. Ily módon a mítoszok az ókori irodalom, színház és képzőművészet alapját képezték, de nem szolgáltak az ókori vallás teológiai alapjaként, ahogy a héber Szentírás vagy az Újszövetség evangéliumai.

A pogány vallások szinte teljes egészében a gyakorlatról szóltak. A tettekről. Arról, hogy meg kell adni az isteneknek, ami nekik jár nem mentális síkon, elismerve, hogy kik ők és mi mindent tettek, hanem konkrét rituálék formájában, ami kifejezte az irántuk való nagyrabecsülést és odaadást.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)