logo

V December AD

Misztériumvallások.

A misztériumvallás vagy misztériumkultusz fogalma általában azokra a kultuszokra vonatkozik, amelyek jellemzően keletről erednek és valamely idegen isten vagy istennő imádatán alapulnak. Ilyen volt a görög Démétér, az egyiptomi ízisz vagy a perzsa Mithrász. Ahhoz, hogy valaki ezen kultuszok egyikének teljes jogú tagja lehessen és részt vehessen az összes vallási tevékenységben (a nyilvános áldozattételeken és a felvonulásokon túlmenően is), annak először át kellett esni a titkos beavatási szertartáson.
Sok mindent olvashatunk a témával kapcsolatban, de valójában csak nagyon keveset tudunk arról, hogy hogyan szerveződtek ezek a kultuszok, milyen szertartások kötődtek hozzájuk, hogyan avatták be az új tagokat, mit tanítottak nekik az adott kultusz középpontjában álló istenségről, és milyen mítoszok születtek róluk. Okkal nevezik tehát misztériumoknak: csak a beavatottak vehettek részt a kultuszok titkos rituáléin, ők pedig esküdt tettek, hogy megőrzik a titkokat, ellenkező esetben az isten haragja lesújt rájuk, a hallgatási eskü megtörése ugyanis súlyos következményekkel járt. Ez pedig meg is tette a hatását.
Éppen ezért, az ezeket a kultuszokat kutató tudósok gyakran nagyon csekély számú bizonyítékra építik nézeteiket és a nagy részleteséggel kidolgozott, ám sokszor légből kapott leírásaikat az ókori szövegekben elvétve felbukkanó homályos célzásokra és régészeti felfedezésekre alapozva. Néhány esetben, így a Mithrász-kultusz esetében is, a régészeti leletek jelentik messze a legkiterjedtebb és legárulkodóbb (bár sok esetben ellentmondásos) bizonyítékokat.

A szóban forgó kultuszok természetszerűleg nagyban különböztek egymástól abban is, hogy milyen módon gyakorolták őket, és hogy kik léphettek be titkos világukba. A Mithrászhoz köthető misztérium kapuja például kizárólag férfiak előtt volt nyitva. Nőknek tiltott volt a csatlakozás. Ez értelemszerűen korlátozta a vallás vonzerejét: bajosan hódíthatta volna meg a világot a mithraizmus, ha az emberi faj fele nem vehetett benne részt. Az viszont a legtöbb kultuszra jellemző volt, hogy aki egynek tagja volt, az attól még nyugodtan részt vehetett más kultuszokban is. Egyik sem volt tehát olyan „exkluzív”, mint a kereszténység. Bárki, aki a föld alatti barlangokban Mithrásznak hódolt, ugyanezt megtehette ízisz templomaiban is. A beavatottak mindeközben sok más kultusz részesei is voltak: városi, birodalmi és családi kultuszokat is követtek.
Bár a beavatás a misztériumkultuszok állandó eleme lehetett, az eljárás kultuszonként jelentős eltéréseket mutathatott. Aki beavatottá vált, az a hiedelem szerint szokatlanul közeli és intim kapcsolatba került a középpontban álló istennel vagy istennővel. Az istenséggel ápolt kvázi személyes kapcsolatot nem verték nagy dobra, Vélhetően épp ebben rejlett a misztériumok fő vonzereje. Ez a fajta kapcsolat az ígéret szerint az illető földi életét is jobbá tette, egyes esetekben pedig a túlvilágon is előnyt jelenthetett. Ebből nem feltétlenül következik, hogy a misztériumok a halál utáni életet ígérték azoknak, akik egyébként nem tartották azt fontos tényezőnek. Azonban azoknak, akik amúgy is hittek a túlvilág! életben, a misztériumkultusz megadta azt a hitet, hogy az istenséggel ápolt intim viszony a folytatódik a másvilágon is, így a síron túli élet sokkal élvezetesebb és kellemesebb élmény lehet.

Egyes misztériumoknak például a mithraizmusnak vagy az ízisz-kultusznak közösségi vezetőik voltak, és tagjaik különböző szintekhez tartoztak. A beavatottak egyre feljebb lépegethettek a ranglétrán, mind a közösségen belüli nagyobb befolyás, mind pedig az istenséggel való szorosabb kapcsolat reményében. Az is valószínűnek tűnik, hogy az időszakos ünnepségek során a kultusz tagjai megszentelt, közös étkezéseket is tartottak.
Ezekből a homályos és sokszor nem kellően bizonyított jellemzőkből is kiderülhet, hogy miért is érdeklik annyira a misztériumkultuszok a korai kereszténység kutatóit. A kereszténységnek szintén megvolt a maga beavatási szertartása (megkeresztelkedés), ami közelebb hozta a hívőt az istenséghez (Krisztushoz, és magához Istenhez), valamint az örök élet reményéhez is. A keresztény egyházban jelen volt a hierarchikus tagozódás is, és az egyik legfontosabb rituálé egyheti rendszerességgel fogyasztott, közös étkezés köré épült (ez lett az eukarisztia szentsége). Ebből adódik, hogy sokakban felmerült, hogy a kereszténység is a misztériumkultuszok egyikéhez sorolható-e (elvégre ez is keletről, egész pontosan Izraelből ered), illetve az is jogos felvetésnek látszik, hogy a többi misztérium is szerepet játszhatott a kereszténység fejlődésében.

Az elmélet ellenzői azt hangsúlyozzák, hogy a kereszténység sok szempontból élesen eltér az összes többi misztériumvallástól. A mithraizmussal ellentétben például, mindkét nem előtt nyitott volt, és a nők kifejezetten jelentős szerepet játszottak az egyház korai történetében. Egyedülálló volt abból a szempontból is, hogy kizárólagosságot követelt, hívei nem követhettek más misztériumokat. Ezen kívül a doktrínák és az etika fontosságát helyezte előtérbe, ebben is különbözött a többi kultusztól.
Ezek valóban meggyőző érvek, ám érdemes azt is kiemelni, hogy bármelyik misztériumra rábökhetünk például az Anatóliából eredő Kübelé istennő kultuszára és elmondhatjuk róla, hogy sok mindenben különbözött az összes többitől. Mindegyiknek megvolt a maga egyedi jellegzetessége, néha kirívóan egyedi módon működtek volt olyan, ahol a férfiak csak föld alatti barlangokban tarthatták meg a szertartásaikat. A tény, hogy a kereszténység sokban különbözött a többi misztériumtól, nem változtat azon, hogy számos jellegzetességben osztozott is velük, sokkal inkább, mint a többi kultusszal.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)