logo

V December AD

A római pogány vallások (bevezető)

A legelső keresztények zsidók voltak. Az Újszövetség szerint elsőként Jézus tizenegy tanítványa (Iskarióti Júdás ekkor már nem élt), valamint egy maroknyi nő, köztük Mária Magdolna hitt az ő feltámadásában (1. Mt 28; Lk 21; Jn 21). Az egyik evangélista, Máté szerint nem sokkal Jézus halála után jutottak erre a meggyőződésre („némelyek azonban kételkedtek”), miután visszatértek Galileába (Mt 28:16, 17). Ez valóban elfogadható állítás: a tanítványok zarándokútra mentek Jézussal Jeru-zsálembe, a pészah ünnepére. Ott viszont nem alakultak túl jól a dolgok, Jézust letartóztatták, bíróság elé állították, majd államellenes bűnök miatt keresztre feszítették. Valószerűtlen, hogy társai ezután a városban maradtak volna, megvárva, míg a hatóságok őket is elfogják. Valószínűsíthető, hogy sietve hazafelé vették az irányt.
Miután követői hívővé váltak, Galilea-szerte híresztelni kezdhették, hogy Jézus feltámadt, aminek eredményeként többen áttérték. Végül, miután elült a vihar, néhány tanítvány visszament Jeruzsálembe. Ennek oka nem teljesen világos. Vajon már ekkor arra számítottak, hogy Jézus hamarosan újra megjelenik? Bármi vezette is őket oda, az Apostolok Cselekedeteiben már ismét Jeruzsálemben találkozhatunk velük (ApCsel 1), és Pál is itt akadt rájuk (Gál 1). Úgy tűnik, a város lett a keresztény művelet bázisa, és a csekély létszámú, de növekvő közösség élére Jézus egyik apostola, Péter, majd az ő testvére, Jakab állt. A közösség a főváros lakosaiból toborzott, tehát mindannyian zsidók voltak. Pál is utal rá, hogy a legelső hívők, Péter vezetésével, a zsidók áttérítését tűzték ki célul (Gál 2:7-9). Ez is teljes mértékben hihető.

Az első keresztény közösség tehát júdea székhelyén alakulhatott. A későbbi források alapján erről a csoportról nem sokat tudunk, eltekintve vezetőik nevétől és nagyon kevés, velük kapcsolatos legendától. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző fejezetben ismertetett okokból a zsidók áttérítése soha nem járt nagy sikerrel. A következő négy évszázad forrásaiban elszórtan felbukkan néhány zsidó keresztény csoport - Transz-Jordániában, Egyiptomban de az egyház szempontjából ezek soha nem játszottak jelentős szerepet. Szinte mindig a perifériára szorultak.
A zsidó keresztények valószínűleg az 1. század második felére kerültek ki a fősodorból. Láthattuk, hogy maga Pál is pogány talajon próbálta elhinteni a keresztény közösségek magjait, és az 1. századi forrásaink alapján ő volt az egyetlen evangélista, aki ilyen eredményeket tudott felmutatni. Gyülekezetei - amelyek azután is tovább gyarapodtak, hogy ő továbbállt a következő városba - kizárólag vagy többségében egykori pogányokból álltak. És ez nem csak az általa alapított közösségekben volt így. Az egyetlen fennmaradt levele, amelyet nem egy általa alapított közösségnek írt, a Róma városában élő keresztényeknek szólt. Őket Pál addig nem kereste fel személyesen.
Az ottani keresztényeket „a népek” szóval illeti (Róm 1:13; 11:13). A kutatók szerint Róma esetében erősen kevert összetételű közösségről beszélhetünk, amelynek zsidó és nem zsidó tagjai egyaránt voltak. Elképzelhető, hogy így volt, de a levél arra enged következtetni, hogy a gyülekezet túlnyomó többsége pogány hitről váltott a kereszténységre. Az utolsó fejezet személyes üdvözleteiben Pál huszonhat hívőt említ név szerint, akik közül többen valóban zsidók lehettek, de a név alapján nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani. Közülük hat főt kifejezetten zsidóként azonosít, amikor is a „rokonainak" nevezi őket (Róm 16:7, 11, 21). Mivel csak ebben a hat esetben említi ezt a jelzőt, arra következtethetünk, hogy őket így különböztette meg a többiektől, akik ezek szerint más háttérből érkeztek.1 A többi húsz megnevezett személy ezek alapján egykori pogány lehetett.

Hasonlókat lehet elmondani a korai keresztény szövegekben említett többi gyülekezetről is. Az Újszövetség könyveinek nagy többsége - közte a négy evangélista közül a „leginkább zsidó" Mátéval - többnyire (helyenként pedig kizárólag) a nem zsidó közönségnek szól, a legtöbbnek pedig a szerzője sem zsidó származású lehetett. Az 1. század második felére az egyház jellemzően egykori pogányokból állhatott.
Constantinus, a kereszténység leghíresebb és legjelentősebb pogány ártérijének története kapcsán már érintettük, hogy kik voltak ezek az emberek és miben hittek. Most egy kicsit alaposabban is megvizsgáljuk a dolgot, a későbbi fejezetekben pedig láthatjuk majd, hogy Jézus követői miként tudták meggyőzni sokukat, hogy hagyjanak fel ősi vallási hagyományaikkal, cs helyette a keresztény Istent kövessék.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman - A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)