logo

V December AD

A mindent átjáró vallás

A vallás ott volt mindenütt, a templomokban, valamint a városi és vidéki tájakat egyaránt elözönlő kultikus szobrokban. Egy papirusztekercsre feljegyzett lista alapján tudhatjuk, hogy hány épület állt az ókori Alexandria városában: 845 fogadó, 1561 fürdő, 24 396 lakóház és 2478 templom volt a városban. Ez azt jelenti, hogy durván minden tíz lakóházra jutott egy templom. Ha ma is ez lenne a helyzet, akkor csak az én rövidke utcámban is öt templom állna.
Az állandó templomok mellett számos más szent hely volt a városokban. Szentélyeket bárhol felállíthattak, ezek általában nem is voltak nagyok, és sokszor csak úgy összedobták őket, így gyakran előfordultak útkereszteződésekben, vagy akár a semmi közepén. Egy átlagos otthonban a penates és a lares (a család és a ház védőistenei) tiszteletére emeltek szentélyeket. A penates többek között az éléskamráért felelt.
A zárt római templomok jelentősen különböztek a mai templomoktól, zsinagógáktól és mecsetektől. Nem azt a célt szolgálták, hogy a hívek összegyűljenek és közösen imádkozzanak bennük. Szó szerint az istenek házai voltak. Az istent reprezentáló kultikus szobor az erre a célra épített, zárt teremben állt, ahová az átlagember nem tehette be a lábát. Az áldozatokat nem is itt, a szobor előtt mutatták be, hanem az épület előtt felállított oltárnál. Itt gyülekeztek az emberek, hogy meghallgassák az imádságot és a zenét, és tanúi legyenek az áldozati állat levágásának.

Ezek jellemzően ünnepi események voltak. A legtöbben nem engedhették meg maguknak, hogy rendszeresen húst fogyasszanak, a nyilvános áldozat pedig elhozta ezt a ritka és várva várt alkalmat. A papok bemutatták az áldozati szertartást, majd levágták az állatot (vagy állatokat) a templom előtti téren, aztán egy szakértő az állat belső szerveiből megállapította, hogy az áldozatot elfogadták-e az istenek. A legtöbb templomban volt étkezőterem, és ha nagy, nyilvános ünnepségről volt szó, ahol több állatot is megöltek, akkor általában elosztották a húst. A templomban ünneplők asztalához a szobor formájában maga az isten is csatlakozott.
Egy-egy istenség templomában más istenek szobrai is helyet kaphattak. Ilyen szobrok egyébként nem csak itt fordultak elő. Egy közepes méretű alexandriai templom környékét tipikusnak mondhatjuk. A példában szereplő templom falain belül is számos istenszobor állt, de a környező fürdők is hemzsegtek tőlük, a közeli épületek falaiba vájt mélyedések pedig „legalább száz különböző isten képmásának szobrát rejtették csak ennek a csomópontnak a közvetlen közelében,” A nagyobb templomok értelemszerűen ennél sokkal több istenszobor otthonául is szolgálhattak. Az athéni akropolisz „zsúfolásig tele volt a közel ezer év alatt felhalmozott, emberek és istenek tiszteletére készült szobrokkal"

Ahogy azt már jeleztem, a szobrokat valójában nem istenítették. Azok lényegében az istenek fizikai megjelenítését szolgálták, hogy segítsenek összpontosítani, vagy megadják annak a lehetőségét, hogy az istenek megmutathassák magukat. Alapvetően elmondható, hogy az istenek képi megjelenítésének nem sok köze volt az áldozati tevékenységekhez, amelyek a legtöbb kultuszban központi szerepet játszottak. Azonban többnyire különleges tiszteletben álló, szent tárgyként tekintettek rájuk; tisztították, öltöztették és gondjukat viselték; zenészek és táncosok kíséretében vonultak végig velük a városon; különleges alkalmakkor pedig megmutatták őket az isten követőinek.


A Birodalom kultuszainak két különleges válfaja


A Birodalom vallási kultuszai közül a kereszténység terjedése szempontjából két típust nevezhetünk különösen jelentősnek és érdekesnek: a különböző misztériumvallásokat, és a császárkultuszt, azaz a császár istenként való imádását.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)