logo

XXVIII Novembris AD

Kereszténység, a mindenütt jelenlévő vallás

A kereszténység másik jellegzetessége, amely megkülönböztette a birodalom összes pogány vallásától, hogy hatással volt az élet számos olyan területére, amelyek addig élesen elkülönültek. A kereszténység nem merült ki abban, hogy valaki részt vett a kultikus tevékenységekben, ahogy az a többi vallás esetében történt akár a császárkultuszra, akár a városi vagy családi kultuszokra gondolunk. A pogányság esetében a kultikus szokások maguk jelentették a vak lást.
A kereszténység kultikus szokásai, mint egyebek mellett a megkeresztelkedés, az úrvacsora, az imádságok, a közös énekek, mind fontos részeit képezték a vallásnak, de az mégsem merült ki ennyiben. A kereszténység magába foglalta az erkölcsi törvényeket, az Isten lényéről való gondolkodást, és a múlt isteni beavatkozásairól szóló történeteit is. Az ókori Róma történelmét kutató James Rives szavaival élve, a kereszténység „totalizáló diskurzus volt”, azaz, magába foglalta az emberi élet minden szegmensét. Mindenre hatással volt.

Ennek folyománya, hogy mivel a keresztények koherens rendszerként tekintettek saját vallásukra, úgy gondolkodtak, hogy minden, ami az ő vallásukon kívül áll, egyetlen összefüggő, rivális rendszert alkot. Ezért a keresztények már a történelmük korai szakaszában háromféle embert különböztettek meg: keresztényt, zsidót és pogányt. A pogányság ettől kezdve vált fogalommá. Önálló entitás lett, megkapta a saját izmusát. Minden, ami nem a zsidósághoz vagy kereszténységhez tartozott, egybe forrt akkor is, ha ezer és egy különböző manifesztációja létezett, és ezek olykor nagyon különböztek egymástól A világ többi része egyetlen koherens egészet alkotott.
Mivel a pogányság ettől kezdve felismerhető dolog lett, amely a kereszténység ellenében állt (jóllehet, az első háromszáz évben a másik oldalon senkinek nem tűnt fel, hogy bármiféle verseny zajlana), hirtelen értékelhetővé, kifejezhetővé és elítélhetővé vált. Immár szembe lehetett állítani a kereszténységgel, és elégtelennek, hiányosnak ítélhették mindazt, amit gyakorolt, amiben hitt, és amit tanított. A pogányokat erkölcstelennek lehetett bélyegezni. Olyanoknak, aki bolondságokban hisznek. Értelmetlen, sőt egyenesen démoni erők imádásával lehetett vádolni őket. Ezeket a jellemzőket felsorakoztatva, a pogányság könnyen támadhatóvá vált. Idővel pedig, egyre eredményesebben támadták is.


Forrás: részletek Bárt D. Ehrman A kereszténység diadala című munkájából (Fordította: Beke Ádám)