logo

III Junius AD

Az egyház keletkezése és a Krisztuson kívüli tényezők

A történelemtudomány, amely egy időbeli jelenséget mindig az illető kor gazdasági, társadalmi és szellemi világából próbál megérteni és levezetni, a kereszténységet is a saját korának történelmi talajába helyezi el, és létrehozó okait, eszméinek és magatartásának gyökereit ebben a talajban igyekszik megtalálni.

Az őskereszténység keletkezését kutatva a történészek megállapították, hogy a zsidó háború kitöréséig (Kr. u. 66.) a Jeruzsálemben élő és működő első zsidókeresztény közösség is az izraeli zsidó messianisztikus szekták és mozgalmak közé tartozott, amelyek közül leginkább az esszénusokkal és azok vallási központjával, a kumráni közösséggel állt kapcsolatban. Megállapítják továbbá, hogy a keresztény mozgalmat és az esszénusok mozgalmát főleg az eszkatológikus hit, vagyis az a meggyőződés kötötte össze, hogy az isteni végítélet nemsokára bekövetkezik. Elsősorban az esszénusok vallási életének és a hellenisztikus misztériumvallások és kultuszok világának elemzéséből sok történész azt a következtetést vonja le, hogy az esszénusok messiásvárása és messiáseszméje, továbbá a hellenisztikus misztériumvallások azok közé a tényezők közé tartoztak, amelyek döntő módon járultak hozzá az őskereszténység keletkezéséhez, szertartásainak, szervezetének kialakulásához, úgyhogy Jézus Krisztus történelmi léte, halála és feltámadása nélkül is meg lehet magyarázni az egyház keletkezését?

Esszénus szekta volt-e az egyház? Hogy a kérdésre tárgyilagos választ adhassunk, először az őskeresztények és a velük sok rokon vonást felmutató esszénusok messiás-eszméjét kell szemügyre vennünk, vajon ez az eszme milyen hatással lehetett a kereszténység keletkezésére, másodszor arra kell választ adnunk, vajon a Jézusnak tulajdonított tanítás, eszmerendszer a kumráni közösségből származott-e?

Az esszénusok messiása személy szerint nehezen meghatározható, csak a jövő ködéből felbukkanó valaki volt. Bár az esszénusok a végítélet közeli bekövetkezését várták, azt nem látták tisztán, ki is lesz az eljövendő?

A tudósok nagy többsége a holt-tengeri tekercsek erre vonatkozó szövegeiből azt állapította meg, hogy az esszénusok élesen megkülönböztették a kumráni szektát alapító „igaz tanítótól”, attól a személytől, aki majd a „napok végén” érkezik el. Sőt a holttengeri tekercsekből az sem világlik ki, tulajdonképpen hány messiást is vártak. Valószínű, hogy a jövendő idők főpapja és királya személyében nem is egy, hanem két messiás eljövetelében reménykedtek. Lényeges eleme még az esszénus-féle messiáseszmének, hogy az eljövendő szabaditól semmiféle vallási tiszteletben, még kevésbé imádásban nem részesítették. A messiás csupán vágyaik és nem vallási életük központja volt.
Az esszénusok határozatlan, csak a jövő ködéből felbukkanó messiásával szemben az őskereszténység megváltója egy, már elérkezett és köztük élt. közvetlen közelről megtapasztalt személy, a názáreti Jézus, a Krisztus, aki Isten fia volt, s bár keresztre feszítették, de Isten azáltal, hogy feltámasztotta halottaiból, igazolta messiási küldetését, sőt isteni mivoltát is, és aki megígérte nekik, hogy újból eljön megítélni a világot.

Az első keresztények ezt a már elérkezett megváltót feltámadása után azonnal vallási tiszteletben, sőt imádásban részesítették, és vallási életük központjává tették. Bár hűséggel megtartották a zsidó vallás parancsait is, hitük alapja a messiás istensége volt, őt hirdették, az ő követésére igyekeztek minél több embert megnyerni, nevében szolgáltatták ki a keresztséget, és érte vállalták a szenvedést, sőt, a kínos halált is.
A két messiás-kép összehasonlításakor mindenekelőtt az tűnik ki, hogy mérhetetlen köztük a különbség, ezért véleményünk szerint az esszénusok messiáseszméje semmi szerepet sem játszott a kereszténység életében és keletkezésében, és így a keresztény vallás, az egyház nem esszénus szekta. Az összehasonlításkor továbbá az tűnik ki, hogy Krisztus indította el az öt követők vallási közösségének életét, és ez a közösség annyira Jézus Krisztus köré csoportosult, annyira a beléje vetett hiten alapult, a tőle kapott parancsok végrehajtására törekedett, hogy a kereszténység Krisztus nélkül semmiképpen sem jöhetett volna létre, és élete nem lenne megmagyarázható. Tehát főleg emiatt nem esszénus szekta az egyház.
Hogy nem az, abból is kitűnik, ha megvizsgáljuk: A jézusi tanítás az esszénusok eszmerendszeréből származott-e? Semmiképpen sem, mert Jézus mondásai, nem beszélve az igen lényeges különbségekről, pl. az esszénusok ellenséggyűlölete helyett ellenségszeretet követelése, az esszénusok merev mózesi törvénytisztelete helyett a zsidó hagyományok és az egész ószövetségi vallás háttérbe helyezése és a szeretet törvényének előtérbe helyezése stb. sokkal szorosabb rokonságban vannak a zsidóság apokaliptikus irodalmával, mint bármelyik holt-tengeri tekercsben lévő tanítással. 

Ha komoly történészek nem is vonják kétségbe, hogy az egyháznak voltak történelmi előzményei, létgyökerei sokfelé ágaztak szerteszét és bőven vett át más vallásokból is elemeket, eszméket és szokásokat, tény az, hogy az egyház keletkezésének legfőbb oka, aki nélkül semmiképpen sem keletkezhetett volna, és aki nélkül sehogy sem lenne érthető és megmagyarázható nem csupán létrejötte, de vallási tartalma sem, az maga a megfeszített és halottaiból feltámadott Názáreti Jézus.  


Forrás: részletek Dr. Marton József: A keresztény ókor (Egyháztörténeti tanulmány) c. munkájából